21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

Kirobbant a fajok közötti háború

Manuel Valls az egyik legérdekesebb figurája a francia belpolitikának. Szocialista politikusként kezdte, 2012-ben Francois Hollande köztársasági elnök kinevezte belügyminiszternek, és meglepően határozottan viselkedett.

Nem ijedt meg a muszlimok alakította párhuzamos társadalom veszélyesen zárt világától, azaz távol állt tőle, hogy a rendőreinek azt mondja, hogy inkább ne is menjenek be a no-go zónákba, abból nem lehet baj. Mint ahogy Macron mostani, szintén szocialista belügyminisztere tette. Aztán miniszterelnök lett, majd (sikertelen) elnökjelölt. Mivel katalán származású, Barcelona polgármestere akart lenni, de ez sem sikerült neki. Most az egész baloldalt megdöbbentette, amikor azt mondta: eljött a fajok közötti háború ideje.

 

Manuel Valls nagyjából két éve vonult vissza a politizálástól. Legalábbis a francia belpolitikából kivonult, szülőhelyén, Barcelonában ugyanis, ahol francia-spanyol állampolgárként kudarcot vallott a polgármesteri székért folytatott küzdelemben, még most is önkormányzati tanácsosként dolgozik. A francia szocialisták egykori erős embere François Hollande köztársasági elnök miniszterelnöke volt (2014-2016), ezt megelőzően pedig belügyminiszterként vett részt a szocialista kormányban. A radikális iszlám ellen a kezdetektől következetesen fellépő baloldali politikus most hosszabb és rendkívül tanulságos interjút adott a „Les Valeurs Actuelles” konzervatív hetilapnak.

Ahogy a bevezetőben írtuk, sajátos politikusa a baloldalnak Manuel Valls. Tulajdonképpen belügyminiszteri kinevezése, azaz 2012 óta voltaképpen kilógott a francia Szocialista Pártból. Nem volt engedékeny a bevándorlókkal, bírálta a párhuzamos társadalmat kialakító muszlimokat és a szociális demagógiától is távol tartotta magát. Meglepően kemény kézzel irányította a rendőrséget, olyannyira, hogy – ezt természetesen nem erényként írjuk – egy év után kiderült, hogy több a rendőri túlkapás a baloldali Francois Hollande elnöksége alatt, mint korábban a konzervatív Nicolas Sarkozy idején.

Manuel Valls az interjú elején a Franciaországot ma leginkább foglalkoztató Traoré-üggyel foglalkozik. Úgy látja, hogy bizonyos köröknek az az érdeke, hogy a sérelmeket újra és újra, folyamatosan átéljék a francia emberek.

„Az események idején miniszterelnök voltam. Adama Traoré halála egy dráma volt, de a jogos érzelmek mellett, amelyek egy testvér, egy fiú, egy fiatal elvesztéséből fakadtak, a felelősöknek, nekünk meg kellett őriznünk józanságunkat, és hagyni kellett, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát. Ezzel szemben világossá vált, hogy Adama nővére, Assa és a köréje gyűlt körök egy nagyon egyszerű üzenet mentén egyre inkább felfújják ezt az ügyet: a csendőrség a bűnös, és az állam a cinkosa.”

Ezt az ügyet ürügyként használták fel, holott nem lenne szabad, hogy az érzelmek és a politikai megfontolások vezessék az embert, mondja Valls, utalva arra, ahogy a macroni rezsim, és elsősorban Christophe Castaner belügyminiszter ebben az ügyben eljárt. „Így például világos különbséget teszek azok között, akik a június 2-i és 13-i (illegális) tüntetésen jó szándékkal vettek részt, és azok között, akik a tüntetést szervezték. Nekik egészen más céljaik voltak. (A szélsőbaloldali, muszlim aktivisták által szervezett tüntetés hátteréről az Origo itt írt részletesen.)

A párizsi tüntetéseket szervezők mindenáron párhuzamot akarnak vonni azzal, ami az Egyesült Államokban és Franciaországban történt. George Floyd megvetendő meggyilkolása és a francia helyzet összehasonlítása Valls szerint elfogadhatatlan.

Azt akarják elhitetni, hogy a rendőrség el akarja nyomni a kisebbségeket. Ez az első alkalom, hogy ekkora visszhanggal és erővel akarják ránk kényszeríteni ezt a gondolatot. A Köztársaság integritása és a demokratikus intézmények szempontjából ez egy rendkívül veszélyes folyamat, aminek ellent kell állni, és meg kell küzdeni ezekkel a mozgalmakkal

, mondja Manuel Valls.

Aki azt állítja Franciaországban, hogy fél a rendőröktől, nem mond igazat

A „Les Valeurs Actuelles” kérdésére, miszerint ebben az egész tüntetéssorozatban mintha összeesküdtek volna a rendőrség ellen, Manuel Valls azt válaszolja, hogy „a rendőrség, akárcsak a csendőrség, mélyen köztársaságpárti. Ahogy az bármely intézményben előfordul, vannak, akik nem a törvényeknek vagy az eljárási rendnek megfelelően járnak el.

Voltak példáink a rendőrségen belüli radikalizációra is. (Valls itt arra a visszatérő és súlyos problémára utalt, amikor a radikalizálódott iszlamisták a rendőrség soraiba férkőznek be, és így próbálnak merényleteket szervezni.  Az egyik szélsőséges muszlim párizsi rendőr több kollégáját meg is gyilkolta tavaly ősszel, a Notre-Dame melletti székházukban.)

Ezeket a radikalizálódott embereket el kell távolítani”, mondja Valls, majd hozzáteszi, hogy

„a rendőrség és a csendőrség állománya szigorú ellenőrzés alá esik, 2013-ban számos reformot vezettem be ezen a területen. Azt viszont visszautasítom, hogy egy egész intézményrendszert diszkreditáljanak néhány ember „megzavarodása” miatt. Tisztában vagyok azzal, hogy a rendvédelmi erők milyen nehézségekkel néznek szembe évek óta, ha csak a terrorizmus, az erőszakos tüntetések, a „sárgamellényesek” miatti állandó problémákat nézzük, de a bűnözés is egyre jobban eldurvult. Nem lehet úgy beszélni a rendőrségről, hogy ne lennénk tisztában azzal, hogy mivel tartozunk nekik” – mondta Manuel Valls.

Rendőrök és a zavargók összecsapása Párizsban 2020. június 13-ánFORRÁS: AFP/ANNE-CHRISTINE POUJOULAT

Ezt követően a Les Valeurs Actuelles (VA) idézi Macron belügyminiszterének, Christophe Castaner-nek sokat idézett mondatát az illegálisan megtartott, több tízezres, súlyos vandalizmusba torkolló június 2-i tüntetéssel kapcsolatban. Castaner, akinek elsődleges feladata a törvények és a közrend fenntartása lenne, ekkor mondta azt, hogy

“úgy hiszem, hogy ez a jogos érzelem, ami ezzel az üggyel kapcsolatban kialakult, felülírja a jogszabályokat”.

Azaz nem érdekes, hogy a tüntetést betiltották, nem érdekes, hogy a koronavírus miatt a gyülekezési jogot is korlátozták, a tüntetést mégis gond nélkül meg lehetett tartani, mert egy, a baloldal számára „kedves” ügyről van szó. Manuel Valls azt mondja ezzel összefüggésben, hogy „egy belügyminiszter az ország első számú rendőre. Akárcsak korábban Nicolas Sarkozy, Bernard Cazeneuve vagy én magam is, amikor ezt a tisztséget betöltöttük, meg kellett védenünk a rendvédelmi erőket, különösen akkor, amikor arra szükség volt”.

A VA felveti azt is, hogy különösen az elmúlt időszak eseményeinek a tükrében, ha egy társadalom nem szereti a rendőrségét, akkor kormányozhatatlanná is válik. Ebben az esetben vajon milyen a viszony a rendőrséggel?

A kérdésre Manuel Valls világosan azt válaszolja, hogy a „franciák óriási többsége szereti a rendőrséget. A rendőrség és a csendőrség a köztársaság tartóoszlopát képezik, ők a béke őrei. Nem szabad elfelejteni, hogy a franciák megtapsolták és „keblükre ölelték” a rendőrséget a 2015-ös iszlám terrorista merényletsorozatot követően. Arról lehet vitázni, folytatja Valls, hogy milyen módon állítható helyre a bizalom a külvárosi fiatalok egy része és a rendőrség között, de, teszi hozzá az egykori szocialista miniszterelnök,

 „az nem normális, hogy polgártársaink egy része azt állítja, fél a rendőrségtől 

(Valls Camélia Jordana migráns hátterű énekesnő finoman szólva hazug nyilatkozatára utal, amelyben az énekesnő arról beszél, hogy „fél a rendőrségtől”, és hogy a rendőrség lemészárolja a reggeli munkába siető embereket”.) És az sem fogadható el, hogy a rendőrség fél a saját munkájától (Valls ezzel megerősíti azt, amiről az Origo már sokszor írt. A francia rendőrök bizonyos migránsok lakta negyedekbe már be sem mernek menni, ezek a kerületek a migráns bűnszervezetek és a radikális iszlám fennhatósága alatt levő, ún. köztársaságon kívüli területeknek minősülnek.)

Valls arra is felhívja a figyelmet, hogy sok rendőr az életét áldozza azért, hogy megvédje a polgárokat, rengeteg túlórát vállalnak, nem egy esetben hiányos vagy hibás felszerelésben teljesítik a szolgálatot, ráadásul a nehéz munkakörülmények miatt magas az öngyilkosságok aránya is.

 „A rendőrök és a csendőrök nem úgy ébrednek reggel, hogy gumilövedékkel akarnának tüntetőkbe lőni…, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy pontosan a külvárosok jogkövető, „normális” lakói követelnek nagyobb rendőri jelenlétet, és elvárják, hogy a rendőrség lépjen fel az egyre növekvő bűnözéssel, kábítószer-kereskedelemmel, bandaháborúkkal szemben.

(Egy nevének elhallgatását kérő volt francia vámtisztviselő elmondta a V4NA nemzetközi hírügynökségnek, hogy a 2000-es években a nyomozók tisztában voltak azzal, hogy a Traoré család (17 testvér és a poligámiában élő apa – négy felesége van) a párizsi külvárosok legfontosabb kábítószer-elosztó hálózatát működteti, de annyira féltek tőlük, hogy a fennhatóságuk alá tartozó negyedekbe még járőrkocsikkal sem mertek bemenni.)

A baloldal súlyos felelőssége

„Mostantól már megszámoljuk, hány „Fekete” van a César-díj átadásán, az egyetemeken pedig olyan szakköröket szerveznek, ahonnan a fehéreket kizárják. Hogyan jutottunk el idáig?” – kérdezi a VA.

Valls erre a kérdésre egy meglehetősen borúlátó és pesszimista leírást ad a francia társadalomról (és ne felejtsük el, szocialista politikusként 5 évig közvetlen beleszólása volt a politikai folyamatokba, egyrészt belügyminiszterként, másrészt miniszterelnökként, tehát tagadhatatlanul súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért). Valls szerint „fel kellene hagyni ezzel az undorító, faji alapokon történő számolgatással. Ehelyett inkább a dolgok mélyére kellene hatolni…

A szociális, politikai és morális válságnak köszönhetően Franciaországban gyakorlatilag szétestek az intézményeka külvárosokban a (klasszikus) kommunista párt eltűnt, az egyház elvesztette befolyását, a társadalom atomjaira esett szét.” Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a baloldal felhígult. A nagy szervezetek, az oktatás és az emberi jogok elvesztették igazi harcosaikat, az Emberi Jogi Liga (LDH) ajtót nyitott a szélsőséges radikálisoknak (Valls konkrétan a nőket erőszakoló szélsőséges tanokat hirdető Tariq Ramadan-t említi az interjúban).

Valls ehhez még azt is hozzáteszi, hogy az 1983-ban meghirdetett szocialista, migránsokat érintő integrációs politika szintén kudarcot vallott, és ehhez a kudarchoz többek között a (Soros-féle) „SOS Racisme” szervezet is hozzájárult.

Másokhoz hasonlóan Valls is úgy látja, hogy Franciaországban elindult egy olyan folyamat, amelyet az áldozattá válás mellett a dekolonizációs mozgalom és a politika összefonódása jellemez, és ehhez a baloldali értelmiség és művészek egy része hatékonyan asszisztál. Ezek a mozgalmak Manuel Valls szerint nem a valóságos problémákkal foglalkoznak, hanem behálózzák a szociálisan hátrányos helyzetbe kerülő fiatalokat,  irányítják, manipulálják őket, mégpedig azért, hogy a rend ellen tegyenek, azaz anarchikus állapotokat idézzenek elő.

Nem csoda tehát, hogy az áldozattá válási logika egyre jobban felerősödik, miközben ezek a mozgalmak összekapcsolódnak a baloldali pártokkal. Az Új Antikapitalista Párt (NPA), a zöldpártok, az „Engedetlen Franciaország” egy része, sőt, még a Szocialista Párthoz tartozók is ide sorolhatók Manuel Valls szerint, gyakorlatilag tehát az egész francia baloldal. Az osztályharcnak vége, helyét átvette a „fajok” közötti háború, és ahogy Manuel Valls fogalmaz, ez egy „kegyetlen háború, mert alapvetően a bőrszínen alapul, ezenkívül egyszerre olvad bele a politikai iszlámba, és egyszerre verseng is vele. Egy igazi robbanó vegyületről van szó”.

Rendőrök társukat mentik a szélsőséges tüntetőktől a június 13-i párizsi zavargások alkalmávalFORRÁS: AFP/ANNE-CHRISTINE POUJOULAT

A berlini fal leomlása után a szociáldemokrácia behódolt a globalizmusnak

Érdekes meglátása Valls-nak az is, hogy amikor a bal- és jobboldal közötti különbségek már nem a gazdasági, költségvetési vagy európai ügyekben nyilvánulnak meg, akkor a két fél közötti harc átterelődik az identitás (nemzeti és politikai) területére. „A berlini fal leomlásával a szociáldemokrácia elvesztette kommunista ellenfelét, ezzel együtt létjogosultságának egy részét is. Ezt követően hódolt be a globalizmusnak és a jóléti államot megkérdőjelező mozgalmaknak. Eközben a baloldal tagadta, hogy megindult a külvárosok iszlamizációja, de fokozódott az antiszemitizmus és megjelentek a dekolonizációs, „bennszülött” mozgalmak.

Manuel Valls arról is beszélt, hogy a fekete rendőröket a külvilág „bounty”-nak hívja (a csokoládé után), „belül fehér, kívül fekete”, mindösszesen amiatt, hogy Franciaországot szolgálják, és ezért árulónak tartják őket. “De engedjék meg nekem” – folytatja François Hollande egykori miniszterelnöke -, “hogy fenntartásaim legyenek azokkal szemben, akik a társadalmunkat amerikanizálni akarják. Vannak, akik Floyd halálát felhasználják, és ehhez egy képzelt ellenséget rendelnek, a fehér embert (holnap meg majd valaki mást).”

Épp ezért mondja azt Valls, hogy a „fehér privilégiumokról” szóló vita rendkívül veszélyes. (A francia baloldal ünnepelt sztárja, a prostituáltból lett írónő, Virgine Despentes, a 2015-ös muszlim gyilkosok védelmezője nemrégiben jelentetett meg egy nyílt levelet, amelyben a „fehér privilégiumok” ellen tiltakozott, az Origo erről itt írt.) Önmagában annak felvetése, hogy léteznek „fehér privilégiumok”, egy abszurd és veszélyes dolog, mondja Valls, majd hozzáteszi, hogy tagadhatatlanul könnyebb fehérnek lenni bizonyos országokban vagy éppen negyedekben. De nyilvánvalóan nem ez a jellemző.

Ehhez szorosan kapcsolódik az identitás kérdése is, folytatja Manuel Valls, majd Aimé Césaire-t idézi, aki azt mondta, hogy az identitást „kétféleképpen lehet elveszíteni, vagy az egyénben történő bezárkózás (szegregáció) útján, vagy a világegyetemben történő feloldódással”. (Aimé Césaire (1913-2008), közismert francia író, költő és politikus az egykori francia gyarmaton, ma Franciaország tengeren túli területéhez tartozó Martinique szigetén született.

Politikai, kulturális és ideológiai munkásságával sokat tett a fekete identitás és kultúra elismerése és elismertetése érdekében és a gyarmatosítás ellen. Párhuzamot vont az európai nagyhatalmak gyarmatosító és a náci Németország ideológiája között, de alapvetően és elsősorban minden ember egyenjogúságát képviselte bőrszínre való tekintet nélkül.)

Ezért is mondja ezt követően Valls, hogy „Franciaország egy nemzeti közösség, amit nem az eredete, hanem az értékrendje, egyetemessége, nyelve, kultúrája és történelme fog össze. Ebben a szintézisben egyikünk sem veszti el identitását, egyediségét, mert erre egyetlen válaszunk van, a „Köztársaság”. És ez nem egy a közösségek között. Közgondolkodás terén a „Köztársaság”, ha úgy tetszik, „eltüntette” a fajok kérdését, épp ezért tér el Franciaország annyira az Egyesült Államoktól. Ott ez a vita lényegében az amerikai történelem kezdetétől tart, de nem vagyunk „ugyanabból az anyagból”, épp ezért a „fehér privilégiumok” fogalmának ránk kényszerítése egy őrület”, mondja Manuel Valls.

A baloldal (és Valls-nak ez a hasonlata az egész európai baloldalra érvényes) egy része, és különösen a fiatal baloldaliak az amerikai közösségi gondolkodás emlőjén nőttek fel. Ebben a folyamatban az „Obama Alapítvány” csak destabilizációs szerepet játszott, mondja Valls.

„Európában mindenütt ránk akarnak kényszeríteni egy tisztán amerikai, faji alapú, feminista kultúrát. Ez a neopuritán szemlélet veszélyes, mert egyben identitárius is (azaz kiközösítő). Ezt a társadalmat a (gyarmatosítás miatt elszenvedett sérelmek miatti) bosszúvágy vezérli, amelyben egyetlen dolognak van jelentősége, annak, hogy egy etnikai csoporthoz tartozzál”.

A baloldali barcelonai polgármester eltüntetné Kolumbusz szobrát is

Manuel Valls szerint fontos közelről megvizsgálni például Franciaországnak a Vichy köztársasághoz vagy az algériai polgárháborúhoz és a rabszolgasághoz fűződő viszonyát, de ezt a munkát történészekre és a kutatókra kellene hagyni. Épp ezért természetesen nem ért egyet Valls a mostanában divatos szobordöntögetésekkel, vagy azzal például, hogy Barcelonában a polgármester le akarja vetetni Kolumbusz szobrát, és utcaneveket akarnak átnevezni. Ezért is tartja fontosnak, hogy Emmanuel Macron legutóbbi franciákhoz intézett beszédében (meglepően) egyértelműen fogalmazott ezzel összefüggésben, és azt mondta, hogy a Köztársaság egyetlen nyomot, egyetlen történelmi nevet sem fog eltörölni, nem fog szobrokat lerombolni. 

(Tegyük azért hozzá, hogy a szocialista miniszterből lett elnök, Macron a rendőrök megvédésével kapcsolatban nem fogalmazott ennyire egyértelműen.) Valls az interjú során többször is visszatér ahhoz, hogy Franciaország és az Egyesült Államok történelme több szempontból is eltér egymástól. Míg Franciaországban már 1848-ban eltörölték a rabszolgaságot, az Egyesült Államokban önmagában a jogegyenlőség kivívása egy egészen az 1960-as évekig tartó, rendkívül hosszú és nehéz folyamat eredménye volt, és egészen 2018-ig kellett várni addig, amíg az Egyesült Államok Szenátusa egyhangú szavazással betiltotta a lincselést (a képviselőház pedig csak 2020-ban szavazta meg a törvényt, ami szövetségi bűncselekménnyé nyilvánította a lincselést). Nincs mit összehasonlítani tehát. A gyarmatosítás részét képezi a történelmünknek, annak sötét és világos árnyaival együtt, mondja Valls.

A baloldalnak nem tetszik, ha egy volt baloldali politikus nem azt mondja, amit ők gondolnak

A VA kérdésére, hogy saját magának milyen szerepet szán Franciaország közeli jövőjében, Manuel Valls kifejti, hogy egy ideje már eltávolodott a napi politikai harcoktól, ha úgy tetszik visszavonult, politikai pályafutásának jelentős része már mögötte van. „Nem kérek semmit, de nagyon figyelek arra, ami Franciaországban történik. Barcelonában születtem, 20 éves koromban vettem fel a francia állampolgárságot, és mélyen franciának érzem magam. Az iskolának, a kultúrának és a politikai elkötelezettségnek köszönhetően lettem francia. …Ami most zajlik, annak meghatározó szerepe lesz arra az időszakra, ami a 2022-es köztársasági elnöki választásokat követi, de ez nemcsak Franciaországot, hanem egész Európát is érinti. Így vagy úgy, de szeretném segíteni a köztársasági elnököt.” Valls ezzel utal azokra a kormányzati pletykákra is, amelyek szerint egy lehetséges kormányátalakítás során az ő neve is szóba jöhet.

Manuel Valls 2019 júniusában Barcelonában, egy sajtótájékoztatónFORRÁS: AFP/LLUIS GENE

Az interjú érdekessége még, hogy Manuel Valls azóta rengeteg támadást kapott a baloldaltól, egykori „elvtársaitól” azért, hogy egy jobboldali lapnak nyilatkozott. Természetesen a fő problémájuk valójában nem az, hogy hol, hanem hogy mit mondott. Egykori baloldali, vezető politikusként nem a mai baloldalra jellemző gondolatokat fogalmazott meg.

Többek között a francia Szocialista Párt főtitkára, Olivier Faure és baloldali újságírók támadták Valls-t. Valls Twitter-fiókján csak annyit válaszolt, hogy „élt a szabadságjogával”, amikor nyilatkozott, és ironikusan ezt írta: íme a lista, kik azok, akik a VA-nak nyilatkoztak korábban: Jacques Attali, Ségolène Royal, Jean-Pierre Chevènement, Pierre Laurent, Marlène Schiappa, sőt a szélsőbaloldali Mélenchon, vagy a szélsőségesen liberális zöldpárti Yannick Jadot, de még Macron elnök is. Sőt, 1981 januárjában pedig maga François Mitterrand is adott interjút a lapnak. Őt egyébként négy hónappal később köztársasági elnöknek választották.

Forrás:origo.hu

További híreink

Rendőrkézen a “gumikesztyűs” csaló és bandája

Varga Lilla

Egy titkos listát találtak az Argentínában élt nácikról

Dunai Tibor

Ismét megbüntették Székelykeresztúrt a magyar nyelvű újságja miatt

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen