Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa és a szivárványkoalíció első számú egészségügyi szakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy a lehető leggyorsabban meg kell keresni minden oltatlant és be kell oltani őket.
Komáromi szerint a járványnak még messze nincs vége és újabb hullámok is jöhetnek. A gyenge immunrendszerűeknek azt is javasolja, hogy a negyediket is adják be.
Az orvos-politikus kijelentése nem meglepő, hiszen a balliberális ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje
Márki-Zay Péter is azt nyilatkozta, hogy elfogadhatónak tartja a kötelező oltást.
Komáromi úgy látja, hogy az omikron-variáns olyan szövődményeket is okoz, amik csak hosszú évek múlva lesznek láthatóak. A vírus terjedésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “meg kell úszni a tavaszt”.
A napokban Kunhalmi Ágnes arról adott hírt, hogy ő maga három oltás után is megfertőződött, de maga Márki-Zay is hasonlóan járt.
A Pfizer vezérigazgatója eközben úgy vélekedett, hogy nem jó forgatókönyv 4-5 havonta új oltást beadni, ezért egy olyan vakcina kidolgozásán fáradoznak, amit elég lesz évente “csak” egyszer.
A teljes beszélgetés:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!