21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

Kórházi ápolókat haraptak meg “látogatóék” Sopronban

Mindössze 5 év börtön várhat arra a házaspárra, akik megharapták és megrúgdosták a kórházi ápolókat Sopronban.

A bűnelkövetők nagykorú utódjukat kísérték be a kórházba, ott azonban szabályokkal szembesültek, amelyek szerint nem kísérhették be fiukat a vizsgálóba.

A nagykorú fiatalt azért kellett kórházba szállítani, mert

úgy berúgott, hogy az utcán esett össze.

Bár a híradások erre nem térnek ki, de ápolói körökben bevett szokás, hogy csupán “túlzott alkoholbevitel” kerül a betegfelvételi, vagy a vizsgálati lapra, így elkerülik a további költséges vizsgálatokat, adminisztratív terheket és az esetleges büntetőjogi következményeket is.

A férfi nem volt hajlandó együttműködni a vizsgálatok során, agresszíven viselkedett, ezért a kórházi dolgozók az ágyhoz kötözték.

A kórházba érkező szülőket a szobába nem engedték be, mire ők egyszerűen belökték az ajtószárnyat. Ezt követően a fiú ágyánál visítozni kezdek, ekkor lépett oda hozzájuk két ápoló, akiket az anya rúgásokkal és harapással fogadott. 

Az ápolók 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

(illusztráció:hunhír)

További híreink

Emese álma: Puzsér rémálma

Faragó Dániel

A hazatérés napjával válaszolna a Mi Hazánk a románok Trianon-emléknapjára

Kemény János

Kokain vagy ukrán cigi? (videó)

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen