8.6 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Tudomány

Közös sírba temetik a Napóleon hadjáratában elesett orosz és francia katonákat

Több mint kétszáz évvel Napóleon oroszországi hadjárata után szombaton katonai tiszteletadással közös sírba temetik azokat az elesett orosz és francia katonákat, akiknek holttestére a Szmolenszk megyei Vjazma városnál bukkantak.

Ezt hétfőn jelentették be, amikor 120 katona, valamint három nő és három gyerek maradványait ünnepélyes szertartás keretében nyolc közös koporsóba helyezték el, a moszkvai francia nagykövetség és a Francia-orosz Történelmi Kezdeményezések Alapítványa képviselőinek jelenlétében Vjazmában.

A Napóleon 1812-es visszavonulásakor elesettek holttestét 2019-ben exhumálták és azonosították. Az akkori ásatások során találták meg a francia császár kedvenc tábornokának, Charles-Étienne Gudinnek a földi maradványait is.

A mintegy egy évtizeddel ezelőtt, egy építkezésen felfedezett maradványokról először azt feltételezték, hogy második világháborús halottak, de az orosz tudományos akadémia vizsgálata megállapította, hogy a 30-39 éves férfiak, akiknek holttestét Vjazmánál megtalálták, sokkal korábban, a napóleoni hadjárat idején vesztették életüket.

Az épen maradt egyenruhagombok alapján bebizonyosodott, hogy a több mint hatvan, itt elesett francia katona többsége a 30. és az 50. sorezredben és a 24. könnyűgyalogsági ezredben szolgált.    

A maradványokat az elhantolásig az 1536-ban alapított és a Napóleon Nagy Hadserege által kifosztott vjazmai Keresztelő Szent János kolostor templomában fogják őrizni.

(Forrás: MTI – Kép: Adolph Northen/Wiki Commons)

További híreink

Olyasmi jön, ami 3-5 millió éve nem volt a Földön

Szabó Norbert

Világszenzáció lehet az új, életmentő magyar terápia

Dunai Tibor

Jövőre lesz hozzáférhető a lakosság számára a második orosz vakcina

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen