– Közös nyilatkozatot adott ki A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok, amelyben azt követelik, hogy ne korlátozzák a pedagógusok sztrájkjogát – írja a 24.hu.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által közzétett írásban jelezték: „a magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslathoz olyan módosító javaslat került benyújtásra, mely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a pedagógusok sztrájkjogát”.
Az aláíró konföderációk, a magyar pedagógus szakszervezetekkel egyetértve, elutasítják azt a törekvést, hogy a közoktatás területén a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról történő szabad megállapodás, illetve a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozatának helyébe egy – álláspontunk szerint jogkorlátozó – taxatívan szabályozó megoldás lépjen
– fogalmaznak a levélben, egyúttal követelik a javaslat azonnali visszavonását.
„Amennyiben a jogalkotó azt a megoldást választja, hogy törvényi szabályozással kívánja rögzíteni a még elégséges szolgáltatások mértékét és annak feltételeit, azt kizárólag a korábbi ítélkezési gyakorlat megfelelő figyelembevétele mentén tartjuk csak elfogadhatónak!”, tették hozzá.
Az országos szakszervezeti szövetségek álláspontja szerint nem szolgálja sem a munkavállók, sem a munkáltatók valódi érdekét a tervbe vett módosítás.
E módosítás elfogadása esetén a korlátozott sztrájkjog csak azt eredményezheti, hogy az oktatásban dolgozók kisebb érdekérvényesítő képességgel fognak rendelkezni a munkahelyeken, anélkül azonban, hogy az őket képviselő ágazati szakszervezetek számára érdemi beleszólást biztosítanának a munkakörülményeket, a szakmai feladatellátást és a bérviszonyokat érintő fenntartói-működtetői döntésekbe
– hangsúlyozták.
Korábban a Mi Hazánk Mozgalom is megszólalt az ügyben, Lantos János, a párt munkaügyi kabinetjének elnöke többek között úgy fogalmazott, a Fidesz képtelen átérezni a munkavállalók helyzetét, teljesen elszakadtak a magyar valóságtól, nincs semmilyen kapcsolódásuk a dolgozó magyar emberhez.
– A Mi Hazánk elfogadhatatlannak tartja ezt a hozzáállást, mi biztosítunk minden pedagógust és szakszervezetet, hogy támogatjuk törekvéseiket, hogy kiharcolják a pedagógusok számára azokat a célokat, amelyek őket jogosan megilletik – nyomatékosította.
(Fotó: VARGA JENNIFER / 24.HU)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!