Február 24-én lapunk hasábjain megjelent Gazdag István Róma bukásától Európa bukásáig: bis repetita? című publicisztikája. A cikkben foglaltak reakcióra sarkallták Kristóf Lilla Alidát, s mivel a Magyar Jelen hisz az értelmes vitában és a vélemények ütköztetésében, alább változtatások nélkül, teljes terjedelmében közöljük az antropológus írását.
Minden idők legnagyobb mítosza: a „gonosz” kereszténység és az elveszett ókori aranykor
Vannak történelmi klisék, amelyek makacsul tartják magukat a közgondolkodásban, újra és újra felbukkanva, mintha egy beragadt lemezjátszó játszaná le a 19. századi akadémiai narratívák jól ismert dallamát. A szerző cikke is pontosan ebbe a csapdába esik: idealizált, romantikus képet fest a Római Birodalomról, mintha az maga lett volna a harmonikus, civilizált aranykor – mígnem a „sötét középkor” keresztény fanatizmusa el nem söpörte.
Csakhogy a valóság ennél jóval árnyaltabb – és sokkal kevésbé illik bele ebbe a leegyszerűsítő mesébe.
Római Aranykor? – A kegyetlen valóság az imperializmus és a kifosztás birodalmáról. Ismerős?
A Római Birodalom az első igazi imperialista nagyhatalom volt, amely hódításokra, kizsákmányolásra és rabszolgaságra építette fel gazdasági és társadalmi rendszerét. Az a bizonyos „római jólét” nem a szabad polgárok érdeme volt, hanem a meghódított népek kifosztásából, a rabszolgák munkájából és a katonai brutalitásból fakadt. Ha a birodalom terjeszkedése abbamaradt, a gazdasági rendszer is megingott – és ezt a belső feszültséget kenyeret és cirkuszt taktikával, vagy ha kellett, nyers katonai erővel próbálták elfedni.
A cikk teljesen figyelmen kívül hagyja a birodalom belső válságait: a politikai korrupciót, a kegyetlen elnyomást, a folyamatos katonai lázadásokat és a társadalmi feszültségeket. Nem csoda, hogy végül széthullott – és ennek nem az volt az oka, hogy „mókusokat kezdtek enni a középkorban”…
Ez az „a kereszténység tönkretette az ókori csodavilágot” narratíva a 19. századi romantikus történetírás egyik legnagyobb ferdítése, amit azóta is szajkóznak. Mintha az antik politeista világ maga lett volna a földi mennyország, tele szofisztikált filozófiával és csupa jóságos „istenekkel”, míg a kereszténység egy elmaradott, sötét, elnyomó erőként söpört volna végig mindenen.
Az egyik legnagyobb félreértés, hogy az ókori pogány világ egy egységes, harmonikus, kifinomult vallási rendszer lett volna. Nem volt az! A politeista világkép nem volt sem egységes, sem békés: brutális emberáldozatok, istentiszteleti prostitúció, mágikus praktikák, valamint kegyetlen császárkultusz és önkényuralmi rendszerek jellemezték. A római vallás például inkább egy politikai-kulturális eszköz volt, semmint lelki-spirituális út. De hogyan is lehetett volna az, hiszen a démoni világból táplálkozott. Az „isteneket” gyakorlatilag meg lehetett vesztegetni áldozatokkal, és a császárok istenítése is inkább az államhatalom fenntartását szolgálta. Ha valaha volt hatalmi és politikai konstrukció a világban, azt az ókor mutatja be a legjobban. Ennek modern változatát éljük most.
Rátelepedés vagy Megváltás? – A kereszténység és az ókor igazi viszonya
A másik nagy mítosz, hogy a kereszténység nem hozott semmi újat, csak felülírta a pogány hagyományokat. Ez egy tipikusan sekélyes, kívülről néző érvelés. A keresztény tanítások teljesen más világnézetet képviseltek, mint a görög-római vallások. Az emberi méltóság, az egyetemes szeretetparancs, a monoteizmus, a bűnbocsánat, a szegények és elesettek segítése, valamint a feltámadás ígérete gyökeresen eltért attól, amit a politeista rendszerek kínáltak. A kereszténység fundamentuma a megtestesült Ige, a maga megtapasztalt valóságában, és nem az imposztor „isteneknek” tűnő bukottak hamis illúziója.
Nem véletlen, hogy a kereszténységet az első három évszázadban üldözték, és nem azért, mert „rátelepedett” volna a meglévő vallásokra, hanem mert teljesen más erkölcsi és világnézeti alapokon állt. Az ókori keresztény apologéták, mint Jusztinosz, Tertullianus vagy Órigenész, pontosan levezették, miért nem kompatibilis a kereszténység a régi pogány hiedelmekkel. De hát aki ezeket sosem olvasta, könnyen elhiszi a 19. századi fantazmagóriákat.
Barlangok, mókusevés és más felvilágosult történelemhamisítások
Azt is érdemes megjegyezni, hogy a keresztény egyház rengeteg ókori tudást megőrzött. Ha annyira „elpusztított” volna mindent, akkor hogyan maradtak fenn az ókori filozófiai művek? Kik másolták le őket? Azok a kolostorok, amiket ma sokan szidnak, hogy „sötétségbe taszították Európát.” „Barlangokba laktak az emberek” ezt most komolyan gondolja az író? Szent Piroska pantokrátoráról hallott már a szerző, hogy csak a magyar vonatkozású teljesítményt emeljük ki az „elmaradott” 12. század elejéről.
A kereszténység nem elpusztította, hanem átalakította az ókori világot, egy erkölcsileg magasabb szintre emelve azt. Ezek a „gonosz” keresztények betiltották a boncolást, az orvostudomány visszafejlődött a középkorban megmosolyogtató állítások. Hát, igen ezek a galád keresztények betiltották az élveboncolást, amit addig vígan alkalmaztak a haldoklókon és a kevésbé haldokló rabszolgákon, gladiátorokon. De ezt nyilván nehéz elismerni, ha valaki mindenáron a „gonosz keresztény középkor vs. csodálatos ókor” mesevilágában akar élni.
És lőn világosság… a máglyák fénye mellett – A boszorkányüldözések igazi aranykora, avagy végre vége a mókusevésnek
De szerencsére eljött a 17. század és kisütött a nap, a fejekben is, és az emberiség felvilágosodott, na. A protestánsok végre meghaladták a despota katolicizmust és újra fejlődhetett a tudomány. – Tudhatjuk meg a szerzőtől.
Ha valamiben igazán „úttörők” voltak a protestánsok, az a boszorkányüldözés felfuttatása volt. Miközben a cikk azt sugallja, hogy a középkor a vallási fanatizmus korszaka volt, majd a kora újkor és a protestánsok elhozták a felvilágosodást, az igazság az, hogy a legdurvább boszorkányüldözések pont a 16–17. században zajlottak – és javarészt protestáns területeken!
A középkorban persze voltak boszorkányperek, de azok egyrészt ritkábbak voltak, másrészt sok esetben inkább egyéni ügyek voltak, nem nagy tömeges üldözések. A Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly), amit 1487-ben publikáltak, ugyan már jelezte a hisztéria növekedését, de az igazi őrület a reformációval robbant be.
A protestáns területeken, például Németországban és Svájcban, sokkal brutálisabb boszorkányüldözések zajlottak, mint bárhol máshol. Az egyik leghírhedtebb eset a würzburgi és bambergi boszorkányperek voltak a 17. század elején, ahol több száz embert (köztük gyerekeket is) kivégeztek. John Calvin és más reformátorok kifejezetten támogatták a boszorkányperek szigorítását. A skót és angol puritánok sem maradtak ki a buliból: az amerikai Salemi boszorkányperek (1692) a puritán vallási fanatizmus egyik csúcspontja lett.
Szóval a „sötét középkor” és a „felvilágosult kora újkor” közti mesterséges szakadék nemcsak történelmileg pontatlan, hanem teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a reformáció után Európa sok helyen vallási fanatikusabbá vált, mint valaha. Az igazi „boszorkányos” időszak tehát nem a középkorban, hanem az újkor hajnalán tombolt a legjobban.
De hát a mesevilágot mindig könnyebb eladni, mint a történelmi tényeket.
Máglyák, Élveboncolás és High-Tech Pogányság: Az Igazi Civilizációs Bukás
A szerző következtetése, amely párhuzamot von a széthulló Római Birodalom és jelen korunk között, nem más, mint egy reciklált klisé, egy tévesen értelmezett narratíva végterméke. A valóság ennél jóval mélyebb és kellemetlenebb – különösen, ha a mélystruktúrát is figyelembe vesszük.
Márpedig a szent és a profán nem választható el egymástól. Az európai ember a kora újkortól kezdve megpróbálta ezt megtenni, mesterségesen kettévágni a valóságot, de az eredmény nem a „felvilágosodás” volt, hanem egy kiüresedett civilizáció, amely épp most tér vissza az ókori politeizmus démoni dinamikájához.
A különbség csupán annyi, hogy az egykori császárkultusz, az emberáldozatok és a mágikus alkuk helyét ma high-tech politeizmus váltotta fel. Az új „istenek” nem az Olümposzon ülnek, hanem szilikon-völgyi laborokban, mesterséges intelligenciában, transzhumanista utópiákban és algoritmusokban öltöttek testet. A modern ember pedig éppúgy rituális alkut köt velük, mint egykor a pogány világ lakói az „isteneikkel” – csak ma ezt innovációnak és haladásnak nevezzük.
És a régi démonok nem csupán visszatértek teljes erejüket fitogtatva, hanem már törvénybe is foglalták magukat. Ma már emberi jogokra hivatkozva teszik kötelezővé az emberkísérleteket, és akiknek még biológiai nemük van, azokkal próbálják elhitetni, hogy az csupán egy elavult társadalmi konstrukció. Az egykori barbár rituálék helyét átvették a steril laborokban végzett modern beavatkozások, de a lényeg ugyanaz maradt: az emberi test és lélek meggyalázása démoni kísérletek nevében. Nem más ez, mint az istenképiség tudatos meggyalázása, kiforgatása.
A történelem azért ismétli önmagát, mert az elbukott struktúrák démoni visszhangjai soha nem szűnnek meg, csak a végítélet napján. És ha figyelmesen hallgatunk, az ókor sötét visszhangjai ma is egyre erősebben zúgnak a civilizáció peremén – immár törvénybe iktatva és kötelezővé téve a napkeleti Nyugaton.
Kristóf Lilla Alida
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Kristóf Lilla a Magyar Jelennek: “A hazai tudományos világban rendszerszintű a probléma”
Kiemelt képünkön: a római Szent Péter-bazilika (forrás: Wikipédia)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
