Fordulat Angliában: fiatalok töltik meg a katolikus templomokat

A londoni metróban már nem számít rendkívüli látványnak a fiatal férfi, aki rózsafüzért tart a kezében. Westminster környékén vasárnap délutánonként húszévesek beszélgetnek a reggeli miséről a kávézókban. Valami megváltozott Angliában az elmúlt hat évben.

A British and foreign Bible Society (Brit- és külföldi Biblia-társulat) 2025-ös tanulmánya ezt a változást a számok szintjén is alátámasztja. 2018 és 2024 között a havi rendszerességgel templomba járók aránya 8 százalékról 12 százalékra emelkedett. A 18–24 éves korosztályban különösen látványos az elmozdulás: a korábbi 4 százalékról 16 százalékra nőtt azok aránya, akik rendszeresen járnak templomba. A fiatal férfiak körében még erőteljesebb a változás. Közülük 21 százalék látogatja legalább havonta egyszer a templomot. Hat évvel korábban ez az arány mindössze 4 százalék volt.

A felekezetek között is érzékelhető eltolódás ment végbe. 2018-ban a 18–34 éves templomba járók 30 százaléka tartozott az anglikán egyházhoz, ez az arány 2024-re 20 százalékra csökkent. A katolikusok aránya ugyanebben az időszakban 30 százalékról 41 százalékra emelkedett ebben a korosztályban.

A fiatal fehér brit férfiak körében 2018 és 2024 között 3 százalékról 18 százalékra nőtt a havi rendszerességgel templomba járók aránya. 

Ez belső megújulás jele. Az őslakos népesség körében zajlik a visszatérés a hithez. A statisztikákban természetesen megjelennek bevándorló katolikus közösségek is, lengyelek, ukránok, dél-amerikaiak, a növekedés súlypontja azonban azoknál a brit fiataloknál van, akik saját vallási örökségüket fedezik fel újra.

A westminsteri érsekség adatai szerint Angliában és Walesben 6,2 millió katolikus él. Közülük 1,75 millió jár rendszeresen misére. A templomba járók egyötöde etnikai kisebbséghez tartozik, a 18–54 évesek körében már egyharmad az arányuk. A növekedés döntő része mégis a visszatérő brit fiatalokhoz köthető, ami nem pusztán demográfiai mozgás, hanem önazonosságuk helyreállása.

Dr. Rhiannon McAleer, a tanulmány társszerzője így fogalmazott: „Olyasmit látunk, amit korábban soha.” A fiatalok közösséget keresnek. Olyan élő, megtartó tereket, ahol a hit nem magánügy, hanem továbbadható valóság a digitális elszigeteltség korában.

Körülbelül 3,9 millió muszlim él Angliában, számuk folyamatosan növekszik. Az iszlám látható vallás, amelyet öltözet, imaidők, böjt, étkezési szabályok tesznek jelenvalóvá a mindennapokban. A katolicizmus is hasonló módon van jelen. Rítusok jellemzik, ünnepek tagolják az évet, erkölcsi elvárások szabnak irányt. Európa történeti vallásaként nem pusztán közösségi identitást kínál, hanem örökölt rendet is. A fiatalok egy szekularizált társadalomban hoznak döntést, ahol a demográfiai átalakulás mindennapi tapasztalat. Komoly hitre van szükségük.

Számukra a katolikus egyház határozott álláspontot képvisel. A modern társadalom hajlamos minden alapkérdést folyamatos vitára bocsátani, itt azonban világos határok rajzolódnak ki. Ez nem pusztán tiltásokról szól. Vonzó a szentségek ereje, a liturgia szépsége, a szentek közbenjárása, és az a bizonyosság, hogy ez az évszázados hagyomány akkor is megmarad, amikor körülöttük minden változik.

Az anglikán egyház más logika mentén működik. Tanításai közös döntések nyomán formálódnak. Justin Welby, a nemrég lemondott canterburyi érsek, protestáns megújulási mozgalmakból érkezett tisztségébe. Vezetése alatt az ortodox kérdésekben ritkán született egyértelmű iránymutatás, különösen a szexuális erkölcs területén. A katolikus egyház Angliára misszióterületként tekint, történeti értelemben visszanyert térként, míg az anglikán egyház továbbra is státuszegyházként van jelen.

Hasonló irányváltás figyelhető meg az értelmiségi világban is. Tom Holland történész áttért a katolikus hitre. Paul Kingsnorth, aki korábban radikális környezetvédőként vált ismertté, az ortodox kereszténységhez kötődik. 

Aján Hirszí Ali, volt muszlim és a szekuláris relativizmus éles kritikusa, szintén a kereszténység felé fordult. Ezek a döntések nem pusztán lelki menedékkeresések, hanem az igazság és az összetartozás iránti igény megnyilvánulásai.

A népesedési kérdés sem elhanyagolható. Az anglikán egyház 1930-as Lambeth-konferenciája volt az első keresztény testület, amely elfogadta a mesterséges fogamzásgátlást. 1948-ban a válás és az újraházasodás kérdésében is enyhített álláspontján. A katolikus családok ellenálltak ennek az irányváltásnak. A gyermekvállalás iránti nyitottság teológiai kérdés, de egyben demográfiai valóság is, amely hosszú távon alakítja Európa jövőjét nemzedékről nemzedékre.

(A The Quiet Revival, a Church of England missziós statisztikái, az Angliai és Walesi Katolikus Püspöki Konferencia, The Tablet, David Roseberry The Anglican című Substack-oldala, és a Brit- és külföldi Biblia-társulat nyomán.)

(Kiemelt kép forrása: Edward Pentin/National Catholic Register)