Az ortodox kereszténység felemelkedése az Amerikai Egyesült Államokban

Az elmúlt években figyelemre méltó folyamat rajzolódik ki az amerikai vallási életben: egyre több fiatal férfi fordul az ortodox kereszténység felé. Az Egyesült Államokban az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a hagyományos keresztény felekezetek iránt, különösen az ortodox keresztény egyház irányába. Bár az ortodox kereszténység továbbra is viszonylag kis közösség Amerikában, a lakosság körülbelül egy százalékát teszi ki, online jelenléte és kulturális súlya messze nagyobb, mint amit tényleges létszáma indokolna. A jelenség hátterében részben az áll, hogy sok fiatal férfi válaszokat keres a modern társadalom kihívásaira, és vonzónak találja az ortodoxia liturgikus gazdagságát, szellemi fegyelmét és történelmi folytonosságát.

A következő interjúban Matthew Williams, fiatal amerikai ortodox keresztény hívő osztja meg tapasztalatait hitéről, annak mindennapi életére gyakorolt hatásáról, valamint arról, miként látja ezt a szellemi megújulást hazájában.

– Mi vonzott eredetileg az ortodox kereszténységhez, és hogyan változott meg a hited megértése a megtérés folyamata során?

– Hosszú keresés után találtam rá a hitre. Sok emberhez hasonlóan az elmúlt öt évben én is tanúja voltam annak, hogy az Egyesült Államokban újra élénk érdeklődés támadt a kereszténység iránt, különösen a járvány időszakában és az azt követő években, amikor sokan visszataláltak az egyházhoz. Úgy gondolom, ennek egyik oka az, hogy az ember természeténél fogva vallásos lény, és mivel Isten képmására teremtettünk, újra és újra magához hív bennünket. Sokan úgy tértek vissza az Atyához, mint a tékozló fiú: tudatára ébredve saját tetteiknek, és felismerve, hogy szükségük van a lelkek és testek gyógyítójára. Másokat az vezetett ide, hogy az élet kiszakította őket őseik hagyományaiból, vagy mert azok az egyházak, ahová gyermekkorukban jártak, már nem ugyanazt jelentik számukra, mint régen.

A hitem megélése napról napra alakul, ahogyan Szent Pál írja: „változzatok el értelmetek megújulásával” (Róm 12,2). 

A hit nem elvont fogalom, hanem megélt valóság, és a keresztény élet, a közösségben, az imában és a liturgiában, erősíti azt a hitet, amelyet a szívemben hordozok. Krisztus halállal győzte le a halált, és mivel az elmúlt években magam is közel kerültem a halál gondolatához, az, hogy Ő kiragadott a mélységből, folyamatos közeledésre és követésre hív. A megtérés sok nehézséggel járt, nem előítéletek miatt, hanem azért, mert Isten szentségre hív bennünket, és nekünk magunknak kell általa felemelkednünk, hogy szentté váljunk.

– Hogyan formálja az ortodox kereszténység a nemzethez, kulturális örökséghez és a nemzedékek közötti folytonossághoz való viszonyodat?

– Az ortodoxia minden bizonnyal mélyebb megbecsülést adott számomra a hazám, az örökségem és a hosszú történelmi távlat iránt, annak felismerését, hogy a dolgok milyen messzire nyúlnak vissza, a világ teremtésétől egészen az előttünk álló évekig, sőt évszázadokig. Ez megnyilvánul az elhunyt szeretteinkért mondott imáinkban, akik előttünk jártak, de abban is, hogy saját lelkünk munkálására összpontosítunk az üdvösséghez vezető keskeny úton.

Jóllehet a hitet gyakran idegennek vagy különösnek tartják, és sokszor bevándorló közösségekhez kötik, nem alaptalanul – legalábbis a saját tapasztalataim szerint jellemzően amerikaiak azok, akik Istent keresik, akik szeretik nemzetüket és örökségüket, és éppen ez a nemzetük és hagyományaik iránti szeretet vezette őket Krisztushoz és az ortodox Egyházhoz. 

A plébániám szinte teljes egészében megtértekből áll, így az elfogultságom nyilván tükröződik a válaszaimban. Ahogyan a papunk egyszer nagyböjt idején fogalmazott, mi egyszerűen csak egy szerény, mindennapi keresztény életre törekszünk. 

Bár teológiánk és a Szentírás értelmezése eltérő lehet, egyszerű templomba járó amerikainak tartom magam, aki azt szeretné, hogy a nemzete Isten törvényei szerint éljen, gondoskodjon a körülötte élőkről, és hagyjon valamit az utódaira.

– Hogyan formálta az ortodox hit a mindennapi életedet, a munkát, a felelősséget és az önfegyelmet?

– Isten végtelen irgalmában ott találkozik velünk, ahol éppen vagyunk, és sokunknak nincs valódi közösségi tapasztalata, imaélete, vagy akár alapvető istenismerete. Igyekszem a mindennapi életemet ugyanolyan komolyan venni, mint a szellemi életemet, és ahogyan az optyinai sztarecek imája mondja: „elfogadni, hogy minden esemény a Te szent akaratodat teljesíti”. Ezért a jó és a nehéz napokon egyaránt el kell fogadnunk a küzdelmet, és hálát kell adnunk Istennek mindenért, ami adatik, a jóért és a rosszért egyaránt.

Az imaélet, és az, hogy „szüntelenül imádkozzunk”, ahogyan Szent Pál tanítja, áthatja a mindennapjainkat: segít abban, hogy mindig a helyeset tegyük, de ne is kényelmesedjünk bele a megszokásainkba. Minden nap számtalan dolog történik, és az éber, tevékeny élet minden területen segítségemre van, legyen szó a házasságomról, a munkámról vagy egyéb elfoglaltságaimról.

– Mi a legnehezebb része annak, hogy ma ortodox keresztényként élsz az Egyesült Államokban?

– A legnagyobb kihívás, legalábbis a saját tapasztalataim alapján, maga az, hogy az ortodox hit szerint éljem meg a keresztény életet. Nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan országban élhetek, ahol vallási türelem van, és ez lehetővé teszi az ortodox egyház fennmaradását, növekedését és missziós tevékenységét. 

Természetesen sok kísértés adódik arra, hogy kevésbé keresztény, világi módon éljünk, de amerikaiként semmi sem akadályoz meg abban, hogy ortodox keresztényként éljem az életemet.

Legrosszabb esetben azzal vádolnak, hogy idegen vallást választva elárulom az őseimet, vagy hogy a hitem nem valódi, esetleg csupán válasz korunk liberális szellemiségére. A mindennapok szintjén inkább olyan nehézségek adódnak, mint az egyházi böjti időszakok betartása, vagy nézeteltérések a családdal bizonyos döntéseim és meggyőződéseim miatt. A nagymamám, akit nagyon szeretek, sokáig nehezen fogadta el, hogy ikonfestést tanulok, de lassan megérti, hogy amit festek, a szellemi életem része, és nem bálványimádás.

– Tapasztalataid alapján mennyire látható vagy elterjedt ma az ortodox kereszténység az Egyesült Államokban, különösen a fiatal férfiak körében?

– Fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ortodox kereszténység Amerikában továbbra is viszonylag kicsi és sajátos közösség, amely a tényleges méreténél jóval nagyobb figyelmet kap az interneten, és ez összességében pozitív jelenség. Be kell vallanom, hogy a benyomásaim némileg elfogultak: hetente háromszor járok templomba, tagja vagyok a plébániai tanácsnak, énekelek a kórusban, és ikonokat is festek.

A növekedést, amit látok, főként kisgyermekes házaspárok, valamint egyetemista és középiskolás fiúk körében tapasztalom. Ezek a fiatalok Krisztust és az ortodox Egyházat keresik, gyakran hónapok vagy akár évek olvasása után, könyveken és az interneten keresztül. Ez különösen vonzó sok fiatal férfi számára, mert Amerikában a férfiakat gyakran társadalmi bírálat éri, miközben kihívásra és megmérettetésre vágynak. Márpedig nincs nagyobb kihívás annál, mint felvenni a keresztet és követni Krisztust.

– A fiatal amerikai férfiak körében tapasztalható érdeklődést valódi szellemi fordulatnak látod, vagy inkább kulturális reakciónak?

– Biztos vagyok benne, hogy sok nem ortodox keresztény is, talán némileg lekicsinylően, pusztán divatjelenségként tekint az ortodox kereszténység iránti érdeklődés növekedésére. Véleményem szerint azonban sokan valóban megmaradnak a hitben. Azok viszont, akik csak rövid ideig érdeklődnek, majd eltávolodnak, vagy pusztán ugródeszkaként használják az ortodox kereszténységet kulturális vitákhoz, nem jutnak el a lényeghez: a Mennyek Országához és a Krisztusban való belső átalakuláshoz.

A konzervatívabb, hagyományosabb keresztény formák újjáéledése – nemcsak az ortodox kereszténységben – sok amerikai számára valódi szellemi fordulatot jelent, nem kizárólag a fiatal férfiak körében, még ha a média előszeretettel összpontosít is rájuk. 

A kereszténység Amerika alapja; ha ezt elvetnénk, az ország elveszítené önazonosságát. Jóllehet ez az út részben válasz lehet korunk istentelen és liberális szellemiségére, az emberek valójában a Szentlélek jelenlétét, apáik Istenét és az igazi közösséget keresik. 2020 óta újra jelentős érdeklődés ébredt a kereszténység iránt, főként azért, mert az amerikaiak szembesültek saját halandóságukkal és nemzetük súlyos szellemi állapotával.

Az amerikaiak sok démonnal küzdenek, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, ezért örömteli látni, hogy egyre többen térnek vissza a kereszténységhez. Az ortodox kereszténység iránti érdeklődés azonban az interneten nagyobb visszhangot kap, mint amekkora valójában, jóllehet a saját tapasztalataim szerint mindenféle háttérből érkeznek emberek az Egyházba, nem csupán fiatal férfiak.

– Mit üzensz azoknak a magyaroknak, akik úgy érzik, hogy a Nyugat elveszítette szellemi alapjait, és most keresik azok visszanyerésének útját?

– Bocsáss meg, nem vagyok különösebben jártas a magyar történelemben és kultúrában, mégis úgy látom, hogy Magyarországnak mélyen gyökerező történelme, kultúrája és hite van. Gyakran úgy élünk, hogy rituálékat követünk, és liturgikus naptár szerint rendezzük az életünket, miközben annyira elszakadtunk őseink hagyományaitól, hogy már azt sem tudjuk, hol kezdjük az újrakezdést.

Ezért idézem azt, amit a kútnál álló asszony mondott az evangéliumban: „Jöjjetek és lássátok.” Jöjjetek, találjátok meg Krisztust, és Ő nyugalmat ad nektek.