Tömeges leépítésbe kezd a BBC
Kép forrása: Getty Images
Tömeges leépítés kezdődik az idén a BBC brit közszolgálati médiatársaságnál. A szerdán bejelentett elbocsátási terv a következő három évre kitűzött 500 millió font (több mint 200 milliárd forint) költségmegtakarítási cél elérésének egyik sarkalatos eleme – közölte az MTI.
A BBC vezérigazgatója, Matt Brittin által szerdán részletesen ismertetett intézkedéscsomag alapján a 2027–2028-as pénzügyi év kezdetéig első lépésként 550 alkalmazottnak kell távoznia a cégtől.
A 104 évvel ezelőtt alapított BBC-nél jelenleg csaknem 22 ezren dolgoznak, vagyis a szerdán bejelentett leépítési terv az állomány 8–9 százalékát érinti.
Brittin tájékoztatása szerint ugyanakkor a felsővezetői szinteken a munkahelyek legalább tíz százaléka megszűnik.
Az első leépítési hullám a hírszolgáltató és a tartalomgyártó részlegeket, valamint az Egyesült Királyságot alkotó országokban (Angliában, Walesben, Skóciában és Észak-Írországban) működő, helyi hírekre és műsorok gyártására szakosodott, Nations nevű osztályt érinti.
A vezérigazgató hozzátette, hogy a leépítésekkel együtt több a BBC több állandó programja is megszűnik.
Kihalóban a hagyományos televíziózás
A médiatársaságnak évente hozzávetőleg 5,4 milliárd font bevétele van. Ennek zömét a jelenleg évi 180 fontos (73 ezer forintos) előfizetési díj adja. Ezt minden olyan brit háztartásnak kötelezően fizetnie kell, amelyben van televíziós közvetítés vételére alkalmas eszköz.
Szerdai tájékoztatóján Matt Brittin vezérigazgató ugyanakkor kiemelte, hogy a lakosság körében folyamatos az átvándorlás a hagyományos televíziózástól az alternatív, jórészt online tartalomszolgáltatókhoz, és ennek tükröződnie kell a BBC létszámgazdálkodásában is.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás