Ötödik alkalommal találkoznak a filmes szakma képviselői Pápán

Április 23–27. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Pápai Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált. A fesztivál múltjáról és jelenéről, a látható filmekről, a rendezvény céljáról kérdeztük Pozsgai Zsolt fesztiváligazgatót.

– Az, hogy ez a fesztivál már ötödik alkalommal kerül megrendezésre, azt is jelenti, hogy van létjogosultsága a hazai fesztiválok között. Mi volt a cél az első fesztivál létrehozásával, és miért éppen Pápára esett a választás helyszín tekintetében?

– Nagyon sok fesztiválon zsűriztem szerte a világban, és azt láttam, hogy a tematikus filmfesztiválokból nagyon kevés van. Tehát dokumentumfilm fesztiválok vannak, de történelmi filmfesztivál nem nagyon volt, és úgy gondoltam, hogy Európában akkor mi egy ilyet megszervezünk. A helyszín pedig azért Pápa, mert ez egy történelmi hangulatú kisváros, ahol a fesztivál résztvevői végig egymással lehetnek elfoglalva, és nem egy nagyvárosban szóródnak szét.

Azt, hogy a kezdeményezés sikeres volt jelzi, hogy most már kiemelt nemzetközi fesztivál lettünk, és valóban el is jönnek hozzánk az alkotók. Van egy szakmai, pedagógiai programunk, amelynek keretében – teljes ellátással, lakhatással – vendégül látjuk a különböző felsőoktatási intézmények filmes hallgatóit, és számukra találkozókat szervezünk a világ minden tájáról ideérkező filmes alkotókkal. Egyébként érdekességként elmondom, hogy nincs még egy olyan fesztivál Európában, amelyik fizeti a résztvevők költségét, szállását, teljes ellátását, ezt inkább a résztvevők szokták fizetni valami kedvezményes díjért. Nekünk viszont a Nemzeti Filmintézet támogatása lehetőséget ad arra, hogy ezt megtegyük, mert minden évben az intézet támogatja a fesztivált. Az sem titok, hogy ez egy 35 millió forintos támogatás, ami egy nemzetközi fesztivál esetén nem tekinthető soknak.

Megjegyzem, Párizsban van egy bizottság, ami különböző szempontok szerint kategorizálja a fesztiválokat, mi a négy év alatt elértük, hogy a „B” osztályba kerültünk, ami nagy szó, hiszen még „D” kategóriás fesztiválok is vannak.

– Kiket és honnan várnak résztvevőként a fesztiválra?

– Ebben a szezonban jönnek alkotók, rendezők, producerek, vagy színészek egyebek mellett Ausztráliából, a Fülöp-szigetekről, Németországból, Írországból, Lengyelországból, Ausztriából, és persze Magyarországról is.

Nézőként pedig várjuk a filmes oktatási intézmények hallgatóit szerte az országból, illetve a helyi közönséget, a pápai középiskolás diákokat is.

– Hogyan kerülhet be egy film a programba?

– Van egy fesztiválozó cég Kanadában, náluk kell jelentkeznie a filmeseknek. Tehát nem hozzánk küldik el a filmesek a filmeket, hanem oda kell feltölteni az anyagot, idén kétszáznyolcvanhat film érkezett oda. Tehát hozzájuk mennek be a filmek – a magyar filmek is – és mi onnan válogatjuk ki azokat, amelyek részt vesznek a fesztivál programjában. Ennek a válogató zsűrinek én vagyok a vezetője, van mellettem két kollégám, illetve a pápai mozi nagyon képzett és szakszerű vezetője, Micsik Zoltán szintén benne van a válogató bizottságban. Van sok olyan film, amely eleve kiesik, mert nem felel meg a követelményeinknek, mondjuk túl hosszú, vagy nem történelmi jellegű.

– A fesztiválon hány filmet vetítenek majd le?

– Itt már csak a fináléba került filmeket vetítjük, amelyek általában már díjat is kapnak, de hogy milyen díjat, az már csak ott dől el.

Több kategóriánk van, minden kategóriában általában három film szerepel, összesen tizenhetet fogunk bemutatni. A vetítések a pápai moziban lesznek, minden film angol felirattal megy majd. A mozitól nem messze van egy négycsillagos hotel, ott lesz a vendégeink, a meghívott hallgatók szálláshelye, itt lesz lehetőség egymással ismerkedniük, beszélgetniük.   

– Említett kategóriákat az imént, ezekből hány van?

– Van olyan kategória, hogy játékfilm, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövid játékfilm, animációs film, sőt van még kísérleti film is. 

Minden kategóriában több díjat osztunk ki – legjobb színész, legjobb rendező, legjobb film, legjobb rövid játékfilm, legjobb operatőr –, összesen 22 ilyen díj lesz. A díjak eszmei értékek, nem járnak pénzjutalommal, csak egy nagyon szép aranydióval és oklevéllel, illetve azzal a lehetőséggel is, hogy – mivel forgalmazók is lesznek a fesztiválon – bekerülhetnek a magyar filmforgalmazásba.  

A filmek általában nem kosztümös történelmi filmek – nem erre kell gondolni –, hanem olyan filmek, amelyek valamilyen adott történelmi helyzetről szólnak, elég keményen, művészi eszközökkel vagy valamilyen társadalomkritikával. 
Tehát mondjuk, lehet film az indiánok lemészárlásáról, de egy sima indiános film az már csak akkor férhet bele a programba, ha különösen nagy művészi értéket képvisel.

Mi hangsúlyozottan egy szakmai filmfesztivál vagyunk, a nagyközönség érdeklődésére már csak azért sem gondolhatunk, hiszen a filmek angolul, vagy angol felirattal mennek. Jóllehet a vetítés mindenki előtt nyitva áll, inkább arra számítunk, hogy az alkotók egymás filmjét fogják nézni, illetve a diákok sokat tanulnak majd az itt bemutatott filmekből.

A három és fél napos rendezvényen azonban nemcsak filmeket vetítünk, hanem találkozókat is szervezünk a különböző alkotókkal, itt a hallgatóknak és a pályatársaknak lehetőségük lesz eszmét cserélni, ötleteket megvitatni.

– Kiemelne végül néhány valódi csemegét a vetítendő filmek közül?

– Elsőnek egy magyar filmet, amellyel nyit majd a fesztivál, címe: 1968 – Egy szerelem története. Egy magyar férfi anno szerelmes lesz egy itt dolgozó francia nőbe, aki a diplomáciai testület tagja. Hosszú évtizedek múlva megpróbálja megkeresni a nőt – meg is találja – a végkifejlet azonban nem olyan, mint az várható lenne.

Van egy ausztrál filmünk, amely Puskásnak az Ausztráliában töltött utolsó éveiről szól, erről például semmit nem tudunk. Puskás számára tragikus volt, hogy ott kellett edzősködnie, nem is sikerült számára jól ez az időszak.

Még megemlítem, hogy van egy olyan nagyon érdekes osztrák filmes feldolgozás, amely a bécsi külvárosi prostituáltak száz évvel ezelőtti lázadásáról szól.

S végül lesz egy nepáli film is, amely azért érdekes, mert erről az országról, történelméről alig tud valamit az átlagember.

Kiemeltem néhány filmet, de biztos vagyok benne, hogy minden vetített filmünk élményt jelenthet szakmai szemmel és történelmi mondanivalójában egyaránt. Azt is tudni kell, hogy minden filmnek van valami valóságalapja, egy megtörtént, valós történelmi eseményt dolgoznak fel.

Időben a játékfilmek általában másfél órásak, a dokumentumfilmek 40–50 percesek.

– Ön sikeres drámaíró, rendező, forgatókönyvíró, miért tartotta szükségesnek, hogy egy filmes fesztivál igazgatóságát is felvállalja?

– Az, hogy én ennek a szemlének a fesztiváligazgatója vagyok, tisztelgés apám emléke előtt, aki annak idején a hetvenes években megalapította a Pécsi Magyar Játékfilm Szemlét. Ez akkor egy híres rendezvény volt, hiszen minden évben a filmesek itt gyűlhettek össze egy nagy szakmai seregszemlére. Mint akkor neki, most nekem is az a célom, hogy az alkotók találkozzanak egymással, a jövendő szakembereivel, sőt a nézőkkel is, és ne csak online tegyék ezt meg, hanem személyesen is, mert erre manapság egyre kevesebb a lehetőség.