Életre kelnek a múlt arcai – interjú Gábor Emesével (I. rész)

„Különös szerencsének tekintem, hogy már portrészobrászként találkozhattam az arcrekonstrukcióval, mert az arcrekonstrukciónak a portréfestészet és a portrészobrászat a technikai alapja, ezek nélkül nem tudnám ezt a tevékenységet végezni” – nyilatkozta Gábor Emese, akinek munkája valóban nem mindennapi szakértelmet kíván.

– Önnek többféle végzettsége van, de ki is Ön tulajdonképpen?

– Az ember mindig azt mondja először, amiről úgy gondolja, hogy a számára a legfontosabb. Ha ezt vesszük alapul, akkor arcrekonstruktőrként jellemezném magam.

Ha a szakmai pályafutásomat nézzük, mindig arcokkal foglalkoztam. Portréfestőként kezdtem, majd portrészobrászként folytattam. 25 éven keresztül portrészobrokat, bronzszobrokat, köztéri szobrokat készítettem – általában híres emberekről. Olyan emberekről, akik valamiben nagyot cselekedtek vagy alkottak.

Mivel én megtehettem, hogy hű maradjak az elveimhez, csak olyanokról készítettem szobrokat, akikre magam is fel tudok nézni,

mert hozzátettek valamit az emberi kultúrához, vagy a tudományhoz.

– Manapság már nem csak szobrokat készít. Az arcrekonstrukció is művészetnek tekinthető, vagy inkább tudománynak?

– A művészet azt jelenti, hogy saját belső képem alapján készítek egy teljesen nonfiguratív dolgot, vagy egy olyan személyt hozok létre, aki soha nem létezett, esetleg művészi módszerek segítségével ábrázolok egy létező személyt. A művészet megengedi a torzítást, a túlzásokat, sőt gyakran meg is követeli az elérni kívánt hatás érdekében.

Az arcrekonstrukció viszont egy művészi technológiára alapuló tudomány kategóriának felel meg, vagy másképpen úgy is mondhatnánk: ez egy tudományos alapú, művészi tevékenység.

Munkámban segít, hogy már közel három évtizedes portrészobrászati tapasztalatom van. A szobrászat művészet, de ezen belül a portrészobrászat egy kötöttebb műfaj, hiszen valakinek a portréja felismerhető, a személyére jellemző kell legyen. Ebben a tekintetben Csapody Vera nézetét vallom aki – a növényrajzaira utalva – azt mondta: ő a természetet pontos, hű másolója.

Én is ugyanezt csinálom az emberi arcok esetében, a művészi fantázia itt is korlátozva van. Amit én a szobrászatban csinálok, az szerintem nem is annyira művészet, inkább hű visszatükrözése, a valóságnak, vagy az egykori valóságnak. Amikor például elkészítettem Széchenyi István szobrát, akkor nekem azt anatómiailag pontosan úgy kellett megcsinálnom, hogy felismerhető legyen, de szerencsére azért lehetőségem volt beletenni azt a többletet is – mondjuk a tekintetében, a fejtartásában, vagy a ruházatában –, amitől az a minőség is megjelenik, amit ő képviselt.

Az arcrekonstrukcióra térve, itt pontosan ugyanez történik, tehát

itt is egy embert kell megformázni, csak bizonyos értelemben fordítva, mert itt a koponyából indulok ki, de nem mindig tudjuk, ki volt a koponya tulajdonosa.

Ez már tudományos munka, hiszen a koponyának 50–60 megadott mérőpontjára építem fel a lágyrészvastagságokat.

– Eszerint, olyanok arcát alkotja meg, akikről nem maradtak fent ábrázolások?

– Többnyire. Gyakran csak egy koponyát kapok – vagy annak egy töredékét – és tudományos eszközökkel készítem el a rekonstrukciót. A koponyából kell visszaépíteni az arcot, de az én portrészobrászi tapasztalatom és koponyaismeretem itt már összeér, hiszen a Magyar Természettudományi Múzeumban található közel ötvenezer csontlelet közül számos koponya volt a kezemben, rengeteg koponyát vizsgáltam, mértem. Mindig érdekelt a koponya és az arc közötti viszony, így minél több rekonstrukciót készítek el, annál nagyobb lesz a tapasztalati tanulságom. Ezeket az eredményeket publikálom is.

– Mi mindent árul el önnek egy koponya, amikor kézbe veszi?

– Megtanultam fontos dolgokat, például azt, hogy hogyan lehet egy koponyából meghatározni, hogy egykor nőé volt-e vagy férfié, jó közelítéssel a tulajdonosa hány évig élhetett, milyen betegségei lehettek stb. Sőt, hogy melyik embertípusba tartozhatott – europid, mongolid, euromongolid stb. –, azt is meg tudjuk határozni antropológiai adatokból.

Azt viszont például nehezebb meghatározni, hogy a koponya tulajdonosa milyen körülmények között élt, fagyoskodott vagy éhezett-e, agyon dolgozta-e magát, járt-e háborúban, volt-e vitaminhiánya. Ezekre a csontvázból, a gerinc állapotából, a csontszövet minőségéből, esetleges sérülésekből lehet következtetni. 

A fogazaton sokszor látszik a táplálkozás milyensége, vagyis a fogak kopottságából is látszik, hogy valaki mivel táplálkozott. Érdekes például, hogy amikortól a malmokban már köveken őrölték meg a búzát, s abból sütöttek kenyeret, abba valamennyire a kőpor is belekeveredett, ami erősen koptatta a fogakat. Leolvasható, a fogakról az is, hogy a sok nyers zöldség, gabona rágása mennyire koptat, illetve a török kori mézes édességek hatása hogyan befolyásolta, rontotta a fogazat állapotát. Bizonyos foglalkozásokra is lehet következtetni a fogak alapján, például, ha valaki sokat font, jellegzetes kagylós kopás alakult ki a metszőfogain. 

– Mennyire hiteles egy ön által elkészített, rekonstruált fej?

– Minden tényeken alapszik, amihez megvan a koponya, és megvannak azok a jegyek, amiket olvasni tudunk. Meghatározzuk a nemét, embertípusát és a korát, ezek után ezeknek megfelelő adatbázist keresek, amelyben a különböző pontjainkhoz rendelt lágyrészvastagságok megvannak.

Tehát ez még nem fantázia, hanem tizedmilliméter pontos, méréseken alapuló tudomány. Ezután jönnek az anatómiai ismeretek,

amit az igazságügyi klinikán tanultam. Meghatározom az arc anatómiáját, felépítem az izmokat, szalagokat, esetleg a kötőszöveteket, és a mérőpontokig rakom fel az arcot. Gyakorlatilag ebben még mindig nincs semmi fantázia, hanem ilyenkor ki fog alakulni egy „közelítő arc”.

Idáig talán egy antropológus is eljutna, de ami ezután következik az már művészeti tevékenység, az már a szobrászat.

Finom mozdulatokkal meg kell csinálnom az arc részleteit, például a szem ívét. Innen már szükség van a szobrászati tapasztalataimra, hogy az arcot élethűen, sikeresen felépíthessem.

– Vannak olyan részei az arcnak, amik nem következnek a koponya formájából?

– Igen, ilyen például a szőrzet, a bőr vagy a szem színe. Itt megint a tudományhoz fordulunk, a genetikai vizsgálatokból kiderül, hogy például valaki hány százalékban milyen embertípushoz tartozott, milyen genetikai kódokat hordoz. Ezeknél azonban csupán valószínűségekre hagyatkozunk abban a tekintetben, hogy milyen színű lehetett a szeme vagy a haja. Tehát olyan nincs, hogy biztosan kék szemű és szőke volt, csupán azt mondhatjuk, ennek vagy annak a valószínűsége hatvan százalék körül lehet.

– Említette a tudományos segítséget, milyen szakemberekkel dolgozik együtt a munkája során?

– A munkámat segíti a régész, aki a leleteket feltárja, megmondja, hogy a koponya milyen történelmi korból származhat. A genetikus fogja megmondani, milyen a genetikája; az antropológus, hogy pontosan milyen korú, nemű, és melyik embercsoportba tartozott; a viselettörténész pedig azt, hogy milyen fejviseletet és ékszert tegyünk rá, hogy a rekonstrukció hiteles legyen. A képalkotó szakember szkennel vagy CT-t készít, a történész vagy helytörténész kollégák komplett nyomozást folytatnak – tehát egy valódi csapatmunka folyik. Én pedig minden információt begyűjtök és felhasználok, így

ami végül megszületik, az talán inkább egy tudományosan felépített tárgyiasult eredmény, mint egy művészi alkotás.

– Ennek a munkának milyen fázisai vannak?

– Az első, hogy a koponyát térben beszkenneljük, és ez alapján egy tökéletes másolatot készítünk el. Ekkor kezdődik az én munkám, ugyanis erre a másolatra szoktam dolgozni. Mindeközben az eredetit is körbemérem, fotózom, figyelem – onnan veszem az információkat. Ez azért nagyon jó és fontos párosítás így, mert az eredetinek azt a részét is látom – például a varratokat –, ami lehet, hogy a szkennelt másolaton nem jelenik meg annyira élesen.

Ezután kezdem a különböző anyagokat – méhviasz, plasztilin, gipsz, agyag, többféle szilikon, kétkomponensű szilárduló anyagok – használva elkészíteni a rekonstrukciót. A megfelelő helyre beillesztem a műszemet – ezeket Herceg Zsuzsa restaurátor készíti el számomra –, minden koponyához külön speciális szemet kérek. Megmondom, hogy mekkora legyen a szemgolyóméret, az íriszméret, a szemnek a színe. De a hajat vagy a szakállat már mindenképpen emberi hajból, vagy szakállból kell megoldanom. Próbáltunk különböző szintetikus anyagokat ezek pótlására, de egyikkel sem tudtuk pótolni a szőrzeteket, semmi nem adott olyan hatást, mint a valódi, eredeti haj, és szakáll.

A munkámhoz a felsorolt különböző anyagokon kívül, még nagyon sokféle szerszámot is használok, mindezek alapján elmondható, hogy

az egy meglehetősen hosszú procedúra, amíg egy koponyából megszületik egy teljesen hiperrealisztikus arc.

– Felsorolta, hogy milyen anyagokat használ. Ezek változhatnak időközben?

– Tevékenységem fontos része az anyagok ismerete, vannak köztük olyanok is, amik elavulnak, így meg kell ismernem az újdonságokat. Követnem kell azokat a külföldi technológiákat, amelyek párhuzamosan futnak, folyamatosan frissítem a tudásomat, hogy az a legkorszerűbb legyen. Ez nem egyszerű, az új anyagokat mindig ki kell próbálnom, ezért egy „kísérleti telep” is van a műteremben, ott figyelem meg, hogy melyik újdonság hogyan viselkedik, mire jó – ezután dől el, hogy én tudom-e használni?

– Mit jelent időben ez a hosszú procedúra?

– Párhuzamosan általában több arcot is készítek. Erre azért van lehetőség, mert vannak száradási, szilárdulási idők, így amíg az egyiknél emiatt várnom kell, addig tudok a másik koponyán dolgozni.

De a kérdésre az a konkrét válaszom,

ha valami sürgős a megrendelőnek, és szinte csak azzal foglalkozom éjjel-nappal, akkor nyilván két-három hónap alatt elkészül egy hiperrealisztikus arc.

Az idő jelentős részét az veszi el, hogy szinte egyesével kell beszurkálnom az emberi hajat, a szemöldököt meg a szempillát is.

Az interjú első részében bemutattuk az arcrekonstruktőri munka csapatjellegét, a felhasznált anyagokat, valamint a tudomány és a művészet összefonódását ebben a folyamatban. A folytatásban megismerhetjük a legismertebb elkészült rekonstrukciókat, illetve a szobrászművésznő további terveit.

Kapcsolódó: