7.4 C
Budapest
2021. március 4., csütörtök
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“Legyél kevésbé fehér” képzést indított a Coca-Cola

Olybá tűnik, hogy hiába kellően “nyitott” a Coca-Cola vezetése a homoszexuálisokkal szemben, a cég még mindig “túl fehér”, ezért azonnali változtatásokra van szükség. 

Igaz, fókuszálhatnának inkább arra, hogy ne árasszák el műanyaghulladékokkal a világ óceánjait, ahogyan az sem lenne hátrány, ha nem élnék fel országok ivóvizeithagyva valamit legalább az ausztrál iskolásoknak, de hát a cég vezetése úgy ítélte meg, noha ezek bizonyára súlyos problémák, van ennél égetőbb dolog, ami megoldásra vár. Ez pedig:

megtanítani a fehér embert, hogyan legyen kevésbé fehér.

Hogy mi is tesz minket igazán fehérré? Az arrogancia, mások elnyomása, a bizonyosság, a támadó mentalitás és a szerénység hiánya. De a “fehér szolidaritás” is egy olyan démoni, sőt már-már náci jellemző, amit mindenképp ki kell ölnünk magunkból.

A képzést Robin DiAngelo szociológus tartotta, akinek nehéz gyerekkora volt. Szülei elváltak, ő két testvérével édesanyjához került, aki azonban meghalt rákban, mikor Robin csupán 10 éves volt. Ezt követően apjuk vette őket gondozásba. A későbbi szociológus gyerekkoráról mindössze annyit mondott:

meggyőződése, ha nem fehérnek születik, még nehezebb körülmények között élt volna.

Így talán nem is annyira meglepő, hogy egész (ál)tudományos karrierjét a fehérfaj és a fehér kultúra elleni harcra építette fel. Ebből egyébként igen jól megél, hiszen egy-egy előadásért akár 40 ezer dollárt sem rest elkérni.

Robin DiAngelo (középen, szemüveges)

A képzés másik lelkes támogatója dr. Karlyn Borysenko, a Coca-Cola szervezeti pszichológusa, akinek még senki sem vetette a szemére, hogy az állást, amit betölt, akár át is adhatná – mintegy példát mutatva – egy fekete pszichológusnak.

Karlyn Borysenko – Fotó: Berna Guadiz

A Coca-Cola a kiszivárogtatás után megnyugtatott mindenkit, a képzés megmarad, bár – elvileg – némiképp finomítanak majd rajta.

További híreink

Koronavírussal diagnosztizáltak egy gyereket Budapesten

Dunai Tibor

Törökország már nem utalja tovább a Líbiában harcoló zsoldosok fizetését

Kiss Albert

Tömeges fertőzöttség Chicago legnagyobb börtönében – a rabok könnyen terjesztik a vírust

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben