Nem kétséges, hogy a sok évtizedes emberi tevékenység okozta környezeti ártalmak következményei elkerülhetetlenül katasztrofálisak lesznek, emberek tömegeinek elnyomorodását, globális tömeghalál vízióját vetítve elénk. Az emberi termelés ilyen ésszerűtlen és gyilkos burjánzása – burjánoztatása egyértelműen a profitra épülő rendszerek csúcsán álló vezetők felelőssége.
A második világháború után a vesztes fél népirtásai háborús bűncselekménynek nyilváníttattak. Azóta is a modern büntetőjog legsúlyosabb bűntettei az emberiség, illetve emberiesség elleni bűntettek. Hiszen valóban példátlan volt a végeláthatatlan pusztulás, aminek tetejébe a végeláthatatlan pusztítás is tombolt: szisztematikusan gyilkolva tömeghalálba népeket, nemzeteket, csoportokat és egyéneket. Nürnbergi törvények helyébe a győztes igazságtétel új törvényeket és háborús bűnösöket állított. Nemcsak vezetőket: de felelősöket ítéltek halálra és hosszú börtönre.
És mostanra beérett egy újabb emberiség, emberiesség elleni sorozatos bűntett tárgyalása. Ezt, az emberiség elleni bűnös cselekménysorozatot nem háború örve alatt, orvul hajtották végre. Ezt békeidőben nyíltan és nyilvánvalóan követték – követik el. A háborús bűnösök után most érik a béke bűnöseinek a pere. A béke, amely sajnos a háború óta nem más, mint a táptalaja a világszinten dübörgő termelési, fogyasztási versenyzésnek. A versenymenedzserek és pénzügyi-gazdasági csúcsvezetők életszínvonal-növekedésnek, fenntartható fejlődésnek hazudják a hasznot hajtó, de haszontalan fogyasztásra épített társadalomszervezést.
A fáraók piramisokat, a kereszténység csodás bazilikákat hagyott maga után, kulturát, értéket teremtve. De a mai erő,-és uralmi központok, a világcégek, a nemzetközi társaságok mit hagynak maguk után? Szemetet. Szennyezést. Mérgeket. Visszafordíthatatlan környezetpusztítást. Élhetetlenné, hovatovább lakhatatlanná tett élő,- és lakóhelyeket! Harmadik világot: soha nem látott nyomort, betegséget és burjánzó túlszaporodást, amelyekre ilyen formában még soha nem volt példa az emberiség
történetében.
A kortárs politikai vezetők. A globalizmus aktuális cég,-tőketulajdonosai. Ők azok, akiknek felelni kéne mihamarabb a közel évszázados múltú, egyre gyorsuló ütemben pusztító környezetszennyezés miatt, szennyes államok és szennyes világcégek vezetőinek és tulajdonosainak, akik a világszennyezés globális gépezetét működtetik.
De lesz-e vajon ezért újabb nürnbergi per? Mert a béke évtizedei alatt előbb lopakodó, majd nyilvánvalóvá vált, napjainkban is gyorsuló ütemben zajló folyamatokŕól van szó. Minden ízében tipikusan emberi tevékenység: mára bebizonyosodott; az univerzális környezeti rombolás egyenes következménye a teljeskörű devitalizáció, azaz elélettelenedés. Ránk, emberekre nézve pedig nem vár ekképp más, látva és tapasztalva már most valami óriási, kataklizmatikus eseménysor egyértelmű jeleit, mint szisztematikus, irányított és szervezett tömeghalálba terelés. Már megint népeket, nemzeteket, csoportokat és egyéneket sújtva.
Már mind látjuk, csak nem nagyon mondjuk ki: az immár túl sok évtizedes ipari környezetszennyezés most már letagadhatatlanul az emberiséget fenyegető legközelebbi és legfenyegetőbb rendszer-együttes, közvetlen hatásokkal, és beláthatatlan következményekkel. Életterünk ilyen fokú mérgezése ebben a pillanatban is, pont olyan gyilkos gépezet, mint a haláltáborokba – vagy akár a frontra! – juttatott ember-transzportálás. Folyik a világégés. Ez a harmadik világháború, az önpusztítás globális harca, egyszersmind olyan felemésztő potenciált hordozva magában, hogy egész fennmaradásunk lehet a tét.
Az utókor majd ítél: lám, nem a nukleáris világháború vagy a rasszizmus volt huszadik századi létünk legfőbb veszélyei; hanem a visszafordíthatatlan szennyezések megállíthatatlan következményei lettek azok.
És ezekből csak egy a klímaváltozásként emlegetett, önmagában is messze kiszámíthatatlan, globális szinten fenyegető hatás-együttes…
Már nincs víz földfelszínen műanyag nélkül. Már nincs levegő por, veszélyes gáz nélkül. Már nincs élő sejt az eredeti földi radioaktív sugárzás sokszázsszorosa nélkül (tudniillik atombombából 1945 óta összesen 2000 (!) robbant bolygónkon, plusz az ismert, és nem ismert ipari nukleáris katasztrófák…). És mindezek bennünk is mérgeznek, sok minden más mellett. Úgy tűnik, de jelenünkre mindenképp igaz, hogy nincs technológia, amely megtisztítaná földünk, vizünk, levegőnk. Nincs az az életmód, mely megvédené testünk, gyermekünk.
Ez persze a fogyasztás miatt van. A mi hibánk? Hiszen mi, mindannyian fogyasztunk. Amennyit csak bírunk, mondjuk, de biztosan egyre többet. És az is biztos, hogy egyre kevesebből! A végest végtelennek tartva használni, az elhasználáshoz vezet. Tudjuk, hogy elfogy, ismerjük, hogy fontos, érezzük, hogy hiánya rossz lesz, mégis a legpazarlóbban vagyunk vele… Mindennel, bármivel. Nem nyilvánvaló ilyenkor a tervezés, előrelátás, a beosztás? Dehát ezt minden háziasszony tudja, akkor miért fogyasztunk ilyen gátlástalanul?
Mert van mit. Mert elénk hozzák. Mert állandó információs dömpingben vagyunk tartva, információ-függésben, marketing-rabokként. A naponta legtöbbször ránk zúduló parancs: fogyassz, fogyassz, fogyassz. Fogyassz! Még jó, hogy fogyasztunk: alkalom szüli a fogyasztót is.
Az alkalmat pedig világszintű berendezettséggel biztosítják a fogyasztatók. Ebből élünk, gyarapodunk, alkotunk, szaporodunk. És ebben kell élnünk, gyarapodnunk, alkotnunk, szaporodnunk. Ez van – úgymond. Globalizmus, mondjuk mi, a globális pénzügyi rendszer és a globális cégműködés, vagyis a profit mindenhatóságának korában élők. Mintha természetes, emberi lenne. Pedig nem az. Természetellenes, embertelen. Céges.
És a jelenünket legbefolyásosabban uraló-irányító gigacégek, a profitért harcolva láthatóan világháborút vívnak az emberiség ellen úgy, hogy környezetünk, lételemünk, elemi hátországunk apokaliptikus brutalitással pusztítják, mára a legtöbb esetben visszafordíthatatlanul lerombolva flórát-faunát, lakott vagy lakatlan vidékeket. Ezek a cégek, kik létüknél, működésüknél fogva a legkártékonyabb és legpusztítóbb módon működnek: a legsikeresebbek, legnagyobbak, legjelenlévőbbek mindennapjainkban, globális súllyal, globális túlsúllyal terpeszkednek társadalmunkon, valójában rendszereinken, életünkön, és legfőképpen jövőnkön erőszakot téve.
Ezért az új nürbergi per állami vezetőket és jó sok céges felelőst is el kell, hogy marasztaljon. (E jövőt idéző, egyszersmind múltidéző történelmi képbe illeszkedik: akár egy Wiesenthal-utód szervezet vadászhatná is a majdani felelősöket).
Klímanürnberg, valamikor a jövőben, amikor a Föld elenyésző százaléka maradt természetesen ember, állat számára lakható. Nagy nyilvánosságú, történelmi per újfent…
El is képzelem, ahogy pl. a Coca-Cola legfejesebb igazgatója hátrafordul a jó fél teremnyi legjobb-legmenőbb-legsikeresebb jogászcsapata felé a futurisztikus tárgyalóteremben, akik mind biztatóan mosolyognak rá. Mire a vádlott céges így válaszol a képzelt korábbi ügyészi kérdésre: …az, hogy ennyit eladtunk, ilyen csomagolásban egyedül a vásárlók felelőssége. Ők akartak mindig kólát, mindig azt vették…! Nem mi kényszerítettük őket, csak kielégítettük a modern tömegigényeket. Ahogy mások is. A piac parancsolt nekünk, mi csak követtük a parancsot. De hiszen pont ez volt cégként a dolgunk!
Hm. Parancsot követtek, a piac parancsát. Cinikus és ismerős lehet ez Nürnbergben?
Félreértés ne essék, én is szeretem a kólát (Na, azért nem always, azaz mindig…). De tény, hogy egy csak pár száz évvel ezelőtti ember meg sem kóstolna egy fekete, habzó, sistergő, csípős folyadékot. (Hát még előtte százezer évig!) És a ma embere a legtöbbet mégis ebből iszik: a világ legnagyobb cége 2020- ban a Coca-Cola. A ma embere a legtöbbet ebből iszik, egyszersmind azt is tudván tudva, hogy az ital csak károsítani tud, a csomagolás pedig maga a felesleges és haszontalan pazarlás iskolapéldája: százezer évnyi méreg a lebomlásig; miért is? Pár másodperc italélményért a pár órás vizeletürítésig…
Mert a csomagolást adják el ők. Ők adnak fémdobozt, műanyag flakon szetteket, és csak ezeket. Ezeket azért vesszük, mert csak így vehetjük.
Miért is? A Coca-Cola miért a szelektív hulladékgyűjtést támogatja, miért nem csomagol úgy, hogy ne legyen szelektíven gyűjtendő hulladéka? Miért nem értékesít úgy? (Lehetne olyan, mint régen a szódapatron, nem? Egymilliomodnyi káros anyag keletkezne, bárki beláthatja. Vagy, mint a szörp, stb.)
Nem, a Coca-Cola egyelőre nem gondolkodik ilyesmin. Nem is kell neki, mert mi sem gondolunk ezekbe bele. Igaz, nekünk meg könnyebb szelektíven kidobni, amit megvettünk. Nyugodtabb lelkiismerettel termelünk havonta annyi szemetet, mint dédijeink egész életük során. Mert tényleg: tényleg meg kell vennünk? Tényleg elő kell idéznünk és végigcsinálnunk egy újabb világégést, hogy majd végül újra Nürnbergben összegyűlve szolgáltassunk igazságot, globális eső után véve klímaköpönyeget? És lesz-e lehetőség egyáltalán klímanürnbergre? Élünk-e még majd annyira?
Joó György
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
