A Heves vármegyei Kápolna település szélén, nem messze a Tarna pataktól, egy egykori futballöltözőben élik biztonságban életüket azok a cicák, amik a Macskaház alapítvány oltalmát élvezik. Az alapítvány vezetője, Bóday Pál mutatja be nekünk azt a macskamenhelyet, amihez hasonlót hazánkban máshol nemigen találunk. Cikkünknek az is aktualitást ad, hogy február 17-e a Macskák Világnapja.
– Ha állatmenhely, akkor általában befogadott kóbor kutyák jutnak az eszünkbe. Mi az oka, hogy önök kizárólag macskák részére nyújtanak védelmet?
– A válasz megértéséhez kezdeném először röviden a múltunkkal. Tíz éve alakult Budapesten a Macskaárvaház Alapítvány, és immár öt éve, hogy Kápolnára költöztünk. Úgy éreztük, a fővárosban nem jó, nem gazdaságos állatmenhelyet fenntartani. Sok települést megnéztünk, s itt Kápolnán találtuk meg azokat a kedvező feltételeket – vidékre vágytunk, a feleségem egri, vannak a közelben barátaink stb. – ami miatt e hely mellett döntöttünk. Ehhez hozzáteszem, itt egy befogadó partnerséget is kaptunk a helyi önkormányzattól, a polgármester pedig felajánlotta számunkra, hogy vásároljuk meg ezt a romos épületet, amiben most is működik az alapítvány menhelye.
Amikor idekerültünk, már voltak állataink, én világ életemben nagyon szerettem az állatokat, s célul tűztem ki, hogy erőmtől telhetően segítek azoknak, amiknek tudok. Szerte az országban – sőt külföldön is – évtizedekig önkénteskedtem menhelyeken, s az ottani tapasztalataimat is felhasználva terveztem el, hogyan fog a mi menhelyünk működni. Egyik alapvetésem volt, hogy a macskákkal külön – nem egy kutyamenhely melléküzemágaként – kell foglalkozni, hiszen ha a kutya ugat, a macska nyávog, akkor a két faj csak egymást frusztrálja.
Célkitűzésünk, hogy a mentett macskákkal minőségi módon foglalkozzunk, helyezzük el őket, adjuk meg nekik a szükséges gyógykezelést – az ivartalanítás, akárcsak a mentett kutyáknál, nálunk is kötelező –, de a végcél majdnem minden esetben az, hogy szerető, örökbefogadó gazdát találjunk a számunkra.
– Említette a kézenfekvő ivartalanítást, de milyen gyógykezelést kap itt egy befogadott állat
– Minden állatot akkurátusan gyógykezelünk, s csak akkor adjuk ki valahová, ha rendben van. Ez azt is jelenti, hogy háromféle macska betegségre is teszteljük őket, köztük van az úgynevezett macska aids betegség is, ami emberre veszélytelen, de a macskákra halálos. Ezért ha ilyen állatot találunk – mivel ez rendkívül fertőző -, szigorúan elkülönítjük a többiektől. Itt nálunk is egészen más helyiségben élnek a fertőzött macskák.
A chipezés a kutyáknál kötelező, macskáknál nem, s véleményem szerint egy szobacicánál erre nincs is szükség, de ha ilyen igénye van az új gazdának, ennek sincs akadálya. Emellett minden állatorvosi előtörténetet is átadunk a kórlappal, oltási könyvvel együtt.
– Pillanatnyilag mennyi állat él a menhelyen?
– Itt az épületben több mint negyven cica, az egyik helyiségünkben az egészséges, a másikban az aids-sel fertőzött állataink vannak. Bár sokan vannak összezárva, megfigyelhető, hogy nincsenek köztük súlyos konfliktusok, és a mentett állatok mennyire elfogadóak a fajtársaikkal szemben. De van egy ideiglenes örökbefogadó hálózatunk is, akik társadalmi munkában végzik ezt a tevékenységet – náluk egy-egy állat van -, hozzájuk összesen harmincnál több macska van kihelyezve. Jó megközelítéssel a befogadott cicáink száma a százhoz közelít.
Állatainknál állandó a fluktuáció, van, amelyik gazdihoz kerül, s újakat is befogadunk a szabad helyek függvényében.
– Van személyesen kedvence a cicák között?
– Mindegyiket szeretem, de mindegyiket kicsit más módon, hiszen ezek az állatok mind-mind külön egyéniségek. Ha mégis ki kellene emelnem egyet, akkor a teljesen fekete, vak cicánkat választanám. A hatvani Bosch gyár raktárából került hozzánk egészen apró kölyök korában, már akkor is vak volt, az anyja pedig valahová eltűnt. A raktár targoncása majdnem elütötte, de aztán megsajnálta, felvitte az irodás hölgyekhez, aztán valami úton-módon itt kötött ki nálunk. Valószínű, hogy itt is fogja leélni az egész életét, hiszen egy vak állatot nehéz örökbe adni, másrészt mi is úgy gondoljuk, itt tudunk igazán vigyázni rá.
– Ki fogadhat önöktől örökbe állatot?
– Bár nagyon örülünk minden ilyen irányú kérésnek, meglehetősen szigorú feltételeink vannak, kihez adunk örökbe állatot. Felmérjük a helyet, ahová kerülne, megismerkedünk az emberrel, aki a gazdája lenne, s azután döntünk. Szigorúságunk például abban nyilvánul meg, hogy nem adunk olyan helyre, ahol az állat kint él, mert féltjük őket attól, hogy elüti egy autó, széttépik a kutyák, vagy rosszakaratú emberek áldozatává válnak. De később is követjük a macskáink új életét, s ezen folyamatok alatt sokszor születik nagyon jó, baráti viszony a menhely és az örökbefogadó között.
Nálunk minden állat nyugalomban, biztonságban élhetné le az életét, amikor valamelyiket örökbe adjuk, akkor azt szeretnénk, hogy még ennél is minőségibb, macskához méltóbb életet élhessen. Ez a magasabb szint pedig az a személyes törődés, kötődés egy-egy személyhez, családhoz, amit mi sajnos a nagy létszám miatt nem tudunk elvárható módon megadni minden befogadottunknak.
– Ezek szerint szerencsére vannak örökbefogadások, de nem fognak elfogyni egy idő után önöknél az állatok?
– Sajnos mindig vannak olyan állatok – naponta akár ezer is – amiknek a menhelyünkre szükségük lenne, de a mi kapacitásunk is korlátozott. Ezért megpróbáljuk kiválasztani azokat az eseteket, ahol idős, reménytelennek látszó sorsú, beteg álatokat tudunk megmenteni, vagy ahol egy olyan ember próbál állatot menteni, akihez be tudunk csatlakozni segítségnek.
Számos kolóniát etetünk és ivartalanítunk – például Egerben vagy Óbudán – de hozzánk befogadni csak nagyon keveset tudunk. De nem csak a hely szűke, hanem az állatorvosi kezelések – illetve azok finanszírozása – is gátat szabnak a segítő szándékainknak. A napokban volt egy eset például, egy idős beteg állat teljes kivizsgálásáért 240 ezer forintot fizettünk ki.
Kiadásaink jelentős tételei egyébként az állatorvosi kiadások mellett a tápokra és a macskaalomra fordított összegekből állnak össze.
– Említett egy összeget, ki finanszírozza az önök kiadásait?
– Amikor belekezdtünk az alapítvány működtetésébe, akkor is volt egy kis mozdítható pénzünk erre a célra, de időközben másból is lettek bevételeink. Ma már szedhetjük az ismert 1 százalékot, ebből is jön be egy kis pénz, emellett vannak rendszeres adományozóink, olyanok, akiknek a személyét sokszor nem is ismerjük. Van olyan valaki, aki öt éve minden hónapban havi 500 forintot utal, de olyan is, aki havi háromezret. Érdekességként a legnagyobb adományunk 600 ezer forint volt, Schobert Norbitól kaptuk, oly módon, hogy egy tv-show-ban ezt az összeget nyerte, ezt fel kellett valakinek ajánlania, s ő minket választott.
De nem csak anyagiakban segítenek minket, vannak emberek, akik önkéntesként dolgoznak nekünk, vagy a logisztikában, egyebekben vállalnak át tőlünk feladatokat. Kialakult körülöttünk egy kis baráti közösség, a helyi mezőőr, polgárőr parancsnok, de még az alpolgármester is önkéntesünk.
Cégek is beállnak segíteni minket, az egri Adria Drink minden hónapban 30 ezer forint értékben vesz nekünk állateledelt, a Fressnapf-hálózat egyik üzletéből pedig minden hónapban megkapjuk a szállítási sérült, vagy egyéb okok miatt már nem forgalmazható termékeket.
Sajnos rendszeres állami támogatásban nem részesülünk, de indulunk pályázatokon, s pont a közelmúltban nyertünk el így 2,3 millió forint támogatást, aminek a fele ivartalanításra, a másik fele telephelybővítésre fordítódik majd.
– Szép dolog a macskamenhely működtetése, az állatvédelem, de nem érzi néha kilátástalannak ezt a munkát?
– Mivel én nem csak a menhely vezetője vagyok, de végzettségem szerint történész is, sokat foglalkoztam az állatvédelem keresztény magyar hagyományaival.
Az állatok védőszentje Assisi Szent Ferenc, ezen belül a macskáké Szent Gertrúd. Én még szeretem hozzátenni Árpádházi Szent Erzsébetet mint az elesettek, gyengék védelmezőjét – de a szenteken kívül nekünk, embereknek is oda kell figyelni az állatok védelmezésére. Amíg azonban a társadalomban nincs meg a megfelelő erkölcsi szint, addig ez az állatvédelemben sem lesz az elvárható mértékű. Mi ugyan menhelyként befogadjuk, meggyógyítjuk mások megkínzott, kidobott állatait, de a cél mégis igazán az volna, hogy erkölcsi gátjai miatt senki ne dobjon ki, ne kínozzon meg állatot, hiszen a keresztény felfogásunk szerint ők is Isten teremtményei. Ezért nagy tervünk, hogy erre a településre építünk egy olyan kápolnát, ami – talán a világon is egyedüliként, de európai viszonylatban mindenképpen az lenne – az állatvédelem szakrális helyeként működhetne.
– Törvényekkel vajon el lehet érni, hogy a társadalmunk jobban odafigyeljen az állatok védelmére
– Néhány éve dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő megkért, hogy segítsek kidolgozni állatvédelmi szabályzásokat, s ezek közül nagyon sokat el is fogadott a parlament. Így az orvvadászatot ma már szabálysértés helyett bűncselekményként értékeli a bíróság, illetve bevezették azt a fogalmat, hogy állattartástól eltiltás, így ilyen mellékbüntetést is kiszabhat adott esetben a bíróság.
Kiemelném viszont kettő javaslatunkat, amit sajnos nem sikerült keresztülvinni. Egyrészt azt szerettük volna, hogy az állatkínzás mint erőszakos bűncselekmény is kerüljön be a három csapás törvény hatálya alá oly módon, hogy aki két erőszakos bűncselekmény mellett harmadikként állatkínzást is elkövet, arra is alkalmazható legyen ez a jogszabály. A másik elutasított javaslatunk az volt, hogy aki az állatkínzást nyilvánosan követi el – lehet ez akár a médián keresztül – azt a garázdaság elkövetésével is vádolják meg. Bár ezeket még nem sikerült elfogadtatnunk, úgy látom, történt előrehaladás az állatvédelem törvényi szabályozásában, s remélem, hogy a későbbiekben ezen a téren is újabb sikereket érhetünk majd el.
Tölgyesi Tibor
Kiemelt képünkön: Bóday Pál. Fotó: Cavalli Mátyás/Magyar Jelen
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
