Magyar „nemleszekpolitikus” Péter megszakértette a vízgazdálkodást. Kár volt. A pocakos pecás, az Ebihal büfé tulajdonosa a víz mellett, néha a vízen él, ő hiteles, míg a slimfit újmessiás a legkevésbé sem az. Pont az a gond a vízga(rá)zdálkodással, hogy a tsz-ben szocializálódott, kádárnosztalgiás agrárproletárok módszertanát keverik 19. századi kőbaltás modernizmussal. Hol tartunk most? Merre tovább?
A Nagy István és Magyar Péter partizános interjújából tükröződő hozzá nem értés pontosan megmutatja a jelenlegi vízgazdálkodási paradigmát. A technokrata, betonfetisiszta, sztálinista gigaberuházásokban gondolkodó vízvisszatartási és vízpótlási elképzelések képtelenek kilépni a természetpusztító felfogásból, és tovább rontják a víz ügyének már amúgy is tragikus helyzetét.
A politikai bolhacirkusz jelenleg legfelkapottabb Facebook-influenszere csatornaépítésről, mederkotrásról, hatalmas kibetonozott víztározókról delirált – a Rákosi-korszak híradóinak monokróm győzelmi jelentései pörögtek lelki szemeim előtt ezt hallgatva. Elárulta a forrásait is, kiderült, hogy biztosításokkal házaló porszívóügynökök folyosói pletykáiból tájékozódik. Milyen biztató a jövőre nézve!
Hagymázas elképzelések helyett tények
„A mesterséges beavatkozás felborította a korábbi hordalék-egyensúlyi állapotot, ami kedvezőtlen hatással volt az árvízi kockázatra, a hajózási viszonyokra, az energiatermelési lehetőségekre, és a Duna menti természetes élőhelyekre egyaránt. Ezen tényezők miatt az évi 40-60 tonnányi hordaléknak csak harmada jut el a Fekete-tengerig. A többi lerakódik út közben, jelentős mértékben rontva a folyóval való gazdálkodás lehetőségeit”
– összegezte az árvízvédelmi intézkedések, a mederkotrás, a vízlépcsők, az árvízvédelmi gátak és a folyókanyarulatok átvágásának hatásait Baranya Sándor, a BME Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.
„A szűkebb és rövidebb folyómederben a víz gyorsabban áramlott, nőtt a hordalékszállítás mértéke, és az így elindult medermélyülést tovább fokozták a németországi, ausztriai és szlovákiai vízlépcsők, amelyek a duzzasztott szakaszokon ugyan megállították a kedvezőtlen folyamatot, ám akadályozták a hordalék vándorlását. További nehézséget okozott a vízlépcsők alvízi oldalán, az ún. szabad folyású szakaszokon, hogy további duzzasztókat nem építettek (pl. Bécs alatt, bősi vízlépcső alatti magyar szakasz), a hordalékhiány tovább rontott a helyzeten, ahogyan a 70-es és 80-as évek nagymértékű ipari kotrásai is.”
A következmények pedig a Duna medrének mélyülése, a süllyedő talajvízszint, a biodiverzitás csökkenése, ráadásul az ivóvízbázis is veszélybe kerülhet. A bevágódó meder miatt „hazánkban átlagosan két métert süllyedt a Duna medre az elmúlt 60 évben, ám Dunaföldvárnál ez akár 5 méter is lehet”.
64 millió köbméter kavics
„Legalább ennyi kavicsot kotortak ki a Duna magyarországi szakaszán ipari célból 1965 és 1990 között. Ezt a hatalmas kitermelt mennyiséget a folyó képtelen visszapótolni, ezért a mederben drasztikus változások álltak be, melyek ma is éreztetik hatásukat”
– tudhatjuk meg a Dunai szigetek blogról. Ez a mennyiség hiányzik a „szent folyóból”, tehát nem kotrásra van szükség, hanem épp ellenkezőleg:
le kell állítani a közvagyon jellegét elvesztő kavicskincs magánzsebre kibányászását, durva szemcseméretű mesterséges mederanyagot kell betáplálni, és sürgősen ki kell szélesíteni a folyót a partvédő művek elbontásával.
„Amikor én gyerek voltam a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején folyamatosan jártak a kotróhajók a Dunán (…) és így hozták ki a sódert, meg a homokot. Ez már több, mint tíz éve, lehet hogy tizenöt éve nincsen, folyamatosan rakódik le a hordalék itt-ott a területen”
– mondja a neretlen kétéves a Partizán-interjúban, tábortűz, óhájó. És sajnálkozik, hogy emiatt nem hajózható a Duna, miközben a valóságban hatalmas mennyiségű mederanyag hiányzik belőle.
Csatorna csatorna hátán
Csatornaépítésről is beszélt a szakmai dilettantizmus helyi érdekű magyar Csomolungmája, de ezzel is mellétrafált. Magyarországon a 93 ezer km2-re 48 ezer km csatornánk van. Ez több, mint az Egyenlítő hossza, de a szűk fele ekkora területű Hollandiában, a csatornák országában is csak 6 ezer km csatorna van. Fontos megjegyezni, hogy a mi 48 ezer km csatornánkból 44 ezer km kizárólag a víz levezetésére alkalmas az elhelyezkedésük, a lejtésük és a morfológiájuk szerint. A szüret után egy hónappal metszőollós vízszerelőnek öltözött kisgazda- és politikusimitátor Font Sándor egy videóban mindenkit palira vett, aki elhiszi a csatornatározás lehetőségét. Összesen 4 ezer km öntöző és kettős hasznosítású csatornánk van,
a kapacitásuk legfeljebb pár millió köbméter, míg a vízhiány 15 milliárd. A hiány több ezerszerese a tározási kapacitásnak!
Ez nagyjából annyi víz, amennyit most, szeptemberben végigkergettünk a Duna gátjai között a tenger felé, pár politikus szelfike kedvéért. A Balaton 2 milliárd m3 élővíz, – ehhez képest egy hónap alatt hét-nyolc Balatonnyi vizet elpazaroltunk, miközben nyolc Balaton mennyiségű víz hiányzik országszerte a talajból, a talajvízből, a holtágakból, árkokból, kubikgödrökből és annak a megszámlálhatatlan kis élőlénynek a testéből, amelyek ki sem kelhetnek, mert az ehhez szükséges vizet kidobtuk. Ezért nincsenek virágzó rétek, méhek, fecskék, gyurgyalagok, kúszó géb a nedves kaszálókon a csatornák mentén, sőt a Homokhátságon a parlagfű sem nő magasabbra bokánál.
Víz nélkül ez sehol sem fog menni
Ilyen böszmeséget még nem látott Mezopotámia, hogy két folyó közti mezőn sivatag legyen. Azzal lehetne még jó drágán sokat rontani a helyzeten, ha a bepállott, sós, nyári kisvizekből öntöznénk, mert akkor szikes sós sivataggá sorvasztanánk a tájat, ahelyett, hogy a tápanyagban gazdag szeptemberi árvízzel élővé tennénk azt. Peti, Sanyi, Pista, mind egy követ fúj, ugyanazt a kánont ismételgetik a felszíni víztározásról, betonteknőkben, milliárdokért. Hiába magyarázzuk, hogy nyolc balatonnyi épített mederben lehetett volna megfogni ennyi vizet, vagy ha jó mélyre kiássák, akkor valamivel kevesebb.
Minden faluban bármelyik 70 éves el tudja mondani, hogy télen át lehetett korcsolyázni a szomszéd faluba a térszinttől fél méterrel magasabban lévő patakon, csatornán. Ezeket a vízfolyásokat azóta 4-6 méterre kimélyítették és jelenleg a patakparton lévő táblák növényeinek gyökerei sem érik el a talajvizet, és ennél minden csak magasabban van a tájban.
Kivezetjük a talajvizet a tengerbe tízmilliárdokért, a hibás műszaki szemlélet miatt, aztán milliárdokat fizetünk ki az agráriumban aszálykár címén, az ezermilliárdos éves kár mellé, az erdőket ért kárról nem beszélve.
Ma ott tartunk, hogy a tájban nincsen víz, ezért nemhogy korcsolyázni nem lehet, hanem tél sincsen, mert a hiányzó vízmennyiség párolgása nem tudja lehűteni a tájat, akár a megfagyott szódásszifont a kitáguló gáz. A jól fizetett politikusaink árvízhaknijain elhangzott „megvédjük az országot öntözéssel, betontározókkal és gátakkal” elmeviharral szemben köztudott tény, hogy a csapadék- és folyóvizeket a talajban, talajvízben és élőlényekben lehet a leghatékonyabban tárolni, amihez a tájhasználat, térhasználat újragondolására már szükség sincsen, hiszen azt dr. Ángyán József 20 éve kidolgozta a tanulmányában.
Ebben táblára lebontva bemutatja, hogy mely területeket kellene kivonni a szántó művelési ágból, és nedves legelővé, kaszálórétté, füzes ártérré, energiafűzzé alakítva hasznosítani. Ez nagyságrendileg 3-400 ezer hektár, az eredeti ártéri füzesektől és tavaktól elvett, beszántott terület. Ám ha a tó alján szántunk, akkor a dombokon sivatag lesz. A szántók 10 százaléka belvizes vagy homoksívó – ezek felhagyásával, nedvesítésével a jobb állapotba kerülő, maradék 4 millió hektár is tudná hozni az eddigi termésmennyiséget. Mégis erőszakkal beszántunk mindent, és közpénzmilliárdokkal hárítjuk el a mindig kiújuló kártételeit. Bűn, költségvetési csalás!
Víz=élet
Nagykáta eredetileg két nagy tó melletti település volt az 1782-es térképen; ezeknek a tavaknak a helye nyilván belvízkáros lesz, ha szántóként művelik. A megoldás, hogy a „lapos tóban életszerű, hogy legyen víz”. Balogh Péter geográfustól származik az idézet, aki 20 éve kidolgozta területre lebontva az árvizek tájba engedésének műszaki lehetőségét gravitációs módon. A tervek készen vannak, az érintett terület 90 száaléka állami tulajdon. Csak a jószándék és a döntéshozók felelősségvállalása hiányzik. Hiánycikk.
A 400 ezer hektárnyi belvíztől fenyegetett és aszályérzékeny területen ártéri gyümölcsösök, ártéri legelők, ártéri erdők jöhetnének létre családi gazdaságok keretében, állami támogatással, az árvízvédelem milliárdjainak töredékéből, mutyi nélkül és talán a katasztrófális születési statisztikák is javulnának.
Elképzelem, ahogy Kotróhajó Peti a rózsadombi sárkányfűárussal együtt ássa ki a Balatont a légkondicionált Alföld közepén, a jobbikos Bencze János hordja nekik a fröccsöt, miközben a szántófetisiszta agrárminiszterrel kvaterkáznak, majd megpihennek a lebetonozott Fertő-tó mű partján a napelempark mellett – mindezt hitelből.
Kulcsár László
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
