15 C
Budapest
2021. szeptember 29., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Sport

Marco Rossi: a legjobb tündérmeséknek sem feltétlenül boldog a vége

Hatalmasat küzdött a magyar válogatott Németország ellen. Kétszer is vezettünk a találkozó során, ám hiába a fegyelmezett, jól szervezett védekezés, a megnyert párharcok, és a gyors második gól, végül két – szokás szerint – balszerencsés találat elég volt ahhoz, hogy a németek továbbjussanak, Magyarország számára pedig véget érjen az Európa bajnokság. 

A legtöbben a sorsolást látva nem hogy magyar pontszerzésre, még csak rúgott gólra sem adtak túl sok esélyt. Ennek ellenére válogatottunk a “halálcsoport” utolsó fordulójában egészen a 84. percig továbbjutásra állt. Ebben pedig elvitathatatlan érdeme volt a sokat kritizált Szalai Ádámnak, aki az én szememben a meccs embere volt.

Aztán a hajrában – ismét – egy több emberen megpattanó lövés okozta a vesztünket.

“Nagyon közel jártunk a bravúrhoz. Nemcsak történelmi, de egészen hihetetlen, elképzelhetetlen tett lett volna. De a legjobb tündérmesékben sem feltétlenül boldog a történet vége. Tudom, hogy technikai szempontból nem mi vagyunk a világ legjobbjai, de vannak más szempontok”

– nyilatkozta a mérkőzés végén Marco Rossi. Hozzátette: “Taktikai szempontból az, ahogyan kisegítjük egymást, elképesztő. Büszke vagyok a csapatra, arra, hogy őket edzhetem. Gratuláltam a srácoknak, hozzátéve, fel kell emelnünk a fejünket, mert két hónap múlva folytatódnak a vb-selejtezők.”

“Ahogy csapatként együtt játszunk, főleg a taktika világos betartása védekezésben – ezekben léptünk talán előre leginkább. Sok dolgot kipróbálhattunk élesben, olyan ellenfelekkel szemben, akik a világ legjobbjai. Őszinte leszek, én is jobban szeretem a támadó futballt, de tisztában kell lennünk azzal, hogy kikkel játszottunk. Ami lenyűgözött, az az, hogy mindent megtettek, amit kértem. Úgy játszottunk, nem féltünk az ellenféltől. Köszönettel tartozom ezért nekik, és a fantasztikus szurkolóinknak is. Hét-nyolc millió magyar nézett minket otthon, büszkék lehetnek arra, amit elértünk.”

“Vezettünk a franciák ellen, vezettünk kétszer Németország ellen Münchenben és döntetleneket értünk el – ez a közelmúltban példátlan tett A srácok most olyat vittek véghez, amire évek múlva is emlékezni fognak az emberek” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki szerint

“Ami hihetetlen, az az, hogy itt, Münchenben csalódottak vagyunk, hogy 2-2-es döntetlen játszottunk, ők meg ünnepelnek. Ez már magában önmagáért beszél. De nyilván nagyon csalódottak vagyunk, hiszen nagyon közel voltunk ahhoz, hogy továbbjussunk. A fiúk nagyon megérdemelték volna, oroszlánként harcolták végig a három mérkőzést. Azt gondolom, hogy senki nem panaszkodhat a teljesítményünk és a hozzáállásunk miatt.

Megérdemeltük volna a továbbjutást

Elképesztő teljesítményt nyújtott a magyar válogatott, és mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban, egyre bátrabban játszott. A németek ellen mutatott játék alapján megérdemeltük volna a továbbjutást. Ebben még a külföldi lapok is egyet értenek. Volt olyan néző, aki szerint ezzel a teljesítménnyel még a Copa Americát is megnyerhetnénk. Mások szerint egy kedvezőbb sorsolással simán a nyolcaddöntőbe jutottunk volna. Elnézve a sorsolást, a dán-walesi ágon még az elődöntő se lenne elképzelhetetlen. Bár, azt hozzá kell tennünk, ha sikerült volna a továbbjutás, a magyar válogatott – csakúgy mint 5 évvel ezelőtt – ismét Belgiummal játszana. Utána pedig (valószínűleg) Olaszországgal. A halálcsoportot a “halálág” követte volna.

A német lapok meglehetősen kritikusak voltak saját csapatukkal.

“Továbbjutottunk, de senki sem tudja, hogyan. Németország egy hajszálnyira volt történelmének következő nagy blamájától”

írta a Bild.

Sajnos a futball viszont egy ilyen játék. A végén egy nagy adag szerencse a német oldalon, és a “Joker-csere” elég volt ahhoz, hogy összetörje a magyar válogatott Eb-álmait. Így a lefújás után nem maradt más hátra, mint egy szomorú, ám méltóságteljes Himnusz-éneklés az időközben fenyegetően felsorakozott német rohamrendőrök előtt, majd a hazaút.

Szép volt fiúk!

Fotó: Szabó Miklós

További híreink

A francia no-go zónákban megharapják a rendőröket

Dunai Tibor

Gyakorlatilag kihaltak a cápák a világ korallzátonyainak ötödén

Irányi Dániel

Nyolcszázezer forintot csaltak ki egy idős férfitól

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen