5.7 C
Budapest
2021. április 15., csütörtök
Magyar Jelen
Tudomány

Mars körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek űrszondája

Megérkezett kedden a Marshoz és a vörös bolygó körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája, amely hét hónapig tartó útján 494 millió kilométert tett meg.

Az Amal (remény) nevű űrszonda 22-44 ezer kilométeres magasságban köröz majd a Mars körül és a vörös bolygó légkörét és időjárási jelenségeit fogja vizsgálni. Az Amal az arab világ első bolygóközi missziója. Az űrhajó a coloradói Boulder Egyetem közreműködésével készült, és egy japán űrközpontból bocsátották fel.

Az Egyesült Arab Emírségek az ötödik ország, amely sikeresen küldött űrexpedíciót a vörös bolygóhoz.

Mars-programja része azon erőfeszítéseinek, hogy fejlessze tudományos és technológiai képességeit és csökkentse függőségét a kőolajtermeléstől. Űrügynöksége azt tervezi, hogy 2117-ig kutatói letelepednek a vörös bolygón.

“Újra létrejött a kapcsolat a Remény űrszondával. A Mars körüli pályára illeszkedés befejeződött” – közölte Mohamed bin Rasid az űrközpont (MBRSC) tudósa.

A nap folyamán Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk, dubaji uralkodó, az emírségek alelnöke arról beszélt, hogy a sikeres pályára állásnak 50 százalék az esélye. “Ez az univerzumunk legtávolabbi pontja, ahová arabok eljutottak történelmük során. Célunk, hogy reményt adjunk minden arabnak, hogy képesek vagyunk versenyezni a világ többi részével” – tette hozzá.

A pályára álláshoz az űrszondának el kellett égetnie a fedélzetén lévő üzemanyag mintegy felét, hogy le tudjon lassulni, ne repüljön túl.

Az Egyesült Arab Emírségek idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját a térségnek Nagy-Britanniától való függetlenné válása nyomán.

Mars-missziója eddig mintegy 200 millió dollárba került. Hamarosan két másik űrszonda is eléri a Marsot: a kínai űrszonda várhatóan szerdán áll pályára, a NASA marsjárója, a Perseverance (Kitartás) pedig február 18-án landol.

A három űrszondát tavaly júliusban néhány napos különbséggel indították útnak, ezért érkeznek meg szinte egyidőben. Az űrexpedíciók időzítése nem véletlen: az alatt az egy hónap alatt kellett útnak indítani az űrszondákat, amikor a Mars és a Föld optimális távolságban van egymástól, ezáltal a megtett utat és a szükséges üzemanyagot is minimalizálni lehet. Ilyen ablak 26 havonta egyszer nyílik meg.

(Kép: SpaceRobotics.EU)

További híreink

Mit tesz a tüdővel a koronavírus?

Joó György

A valaha mért legkisebb időtartamot rögzítették német tudósok

Varga Lilla

WHO: a világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben