11.7 C
Budapest
2020. október 24., szombat
Magyar Jelen
Sport

Meghosszabbította Paul Pogba szerződését a Manchester United

Egy évvel meghosszabbította a világbajnok francia Paul Pogba szerződését a Manchester United labdarúgóklub.

A brit sportmédia értesülései szerint a klub érvényesítette egy idényre szóló opcióját, így a középpályás megállapodása immár 2022 júniusáig érvényes. Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző a csapat pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette az információkat.

“Paul még két évig biztosan itt lesz. Arra összpontosít, hogy mindent megtegyen a csapatért, és biztos vagyok benne, hogy kihozzuk belőle a lehető legtöbbet” – nyilatkozta a norvég edző.
A 27 éves játékos 2016-ban – akkor világcsúcsnak számító – 89 millió fontért tért vissza a Juventustól, de azóta többször is sérüléssel küszködött, a formája pedig ingadozó volt. Szerződésének meghosszabbításáról a United már a közelmúltbeli válogatott mérkőzések előtt döntött. Ez más megvilágításba helyezi Pogba kijelentését, miszerint egyszer szívesen játszana a Real Madridban, mert ezt akkor nyilatkozta, amikor a francia csapattal készült.

 

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Magyar olimpikonok reagálása a tokiói olimpia elhalasztására

Dunai Tibor

Az 5-2-es zakó után már a 68 millió euró sem sok egy jó védőért

Irányi Dániel

Bajnokok Ligája – Szoboszlai gólt lőtt, a Salzburg pontot szerzett

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben