16.2 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Megsértődött a buszsofőr, bosszúból meghalt 21 ember

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap szerint a sofőr azért akart bosszút állni, mert egy városfejlesztési projekt keretében lerombolták otthonát. A Csang nevű, 52 éves férfinek tartós bérleti joga volt az ansuni kormányzat tulajdonában álló lakóhelyre, amit lebontásra ítélték.

Csang telefonon panaszt tett, kérte, ne bontsák le otthonát, ha nem biztosítanak helyette másikat. Az épületet a tragédia reggelén rombolták le.

A baleset okait vizsgáló hatóság szerint a férfi vezetés előtt és közben is alkoholt fogyasztott. Mielőtt a busz volánja mögé ült,  felhívta barátnőjét és cinikus, pesszimista gondolatokat osztott meg vele, írta az MTI.

A buszt végül egy hirtelen balkanyart véve, öt sávon átgázolva vezette a helyi víztározóba. A balesetben vele együtt 21 ember veszítette életét, és további 15 sérült meg. A busz utasai között legalább 12 olyan diák is volt, aki az egyetemi felvételi vizsgák első megmérettetésén volt túl. Közülük öten haltak meg.

A rendőrség szerint Csang június 8-án aláírt egy megállapodást a helyi kormányzattal, hogy csaknem 40 négyzetméteres lakásáért  mintegy 72 ezer jüan (3,2 millió forint) kártérítést kap. A pénzt sosem vette át, kérvényt nyújtott be önkormányzati bérlakásra, amelyet a piaci ár alatt adnak ki. Pályázatát visszautasították.

A kínai internetezőket megosztotta a hír. Bár sokan együttéreztek Csanggal az otthona elvesztése, a megfelelő kompenzáció hiánya miatt, tettét elítélték.

“A gyengéknek nincs módjuk ellenállni a hatalmasoknak, ezért a náluk is gyengébbek ellen fordulnak”

– idézte az SCMP a WeChat kínai közösségi hálózat egyik kommentelőjét. Az ansuni kormányzat közleményben tudatta, tovább vizsgálja az épület bontásának körülményeit, és büntetést szab ki, ha hiányosságokat talál.

 

Forrás és Fotó: MTI/AP/Hszinhua Hírügynökség/Long Rui

További híreink

Olaszországba visszatérnek a kitoloncolt illegális bevándorlók

Irányi Dániel

Tiltakozó aláírásgyűjtés indult a normalitásellenes mesekönyv miatt

Gabay Dorka

Portugália átvette az EU soros elnökségét

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen