Véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni – emlékezett meg a második világháború európai befejeződésének 76. évfordulójáról szóvivője útján szombaton Angela Merkel német kancellár.
“1945. május 8. a felszabadulás napja. Ezzel véget ért a náci diktatúra és az a civilizációs törés, amelyet a soá jelentett” – mondta a kancellár üzenetét Steffen Seibert a Twitteren.
“Továbbra is örök felelősségünk, hogy életben tartsuk azoknak a millióknak az emlékét, akik a nemzeti szocialista zsarnokság évei alatt veszítették életüket”
– állítja a jelenlegi német kormány vezetője.
Frank-Walter Steinmeier német államfő szintén az emlékezés fontosságát hangsúlyozta. “A nácizmussal és az igazságtalanság és a bűn emlékével szembenézni nem gyengíti a demokráciánkat, hanem éppen ellenkezőleg, megerősíti ellenállóképességét” – fogalmazott a Német Szövetségi Köztársaság elnöke.
Németország 1945. május 8-án feltétel nélkül letette a fegyvert a nyugati szövetségesek előtt, s ezzel az európai hadszíntéren befejeződött a harc.
(MTI nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!