12.1 C
Budapest
2022. május 20., péntek
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

Miskolci drogdílereket fogott a rendőrség

A 2020-as évben öt hónapon keresztül végrehajtott intézkedéssorozat eredményeképpen Miskolc Számozott utcáin visszaesett az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés, azonban 2021. augusztus 16-án azt a jelzést kapta a rendőrség, hogy ezen a területen egy új kereskedő jelent meg, ezért azonnal elkezdődött a felderítő munka – írja a police.hu.

Ennek eredményeként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztálya a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Felderítő Alosztályával együttműködve megállapította, hogy a város ezen részén a helyi, 30 éves Sz. Gábor terjesztheti a kábító hatású anyagot, 500 forintért adagját.

Az augusztus 17-én tartott közös rendőri akciós során először két fogyasztóval szemben intézkedtek, akik varázsdohányt vásároltak Sz. Gábortól. Tőlük új pszichoaktív anyaggal átitatott növényi anyagokat foglaltak le.

Ezután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével elfogták Sz. Gábort is. A nála tartott kutatások alkalmával lefoglaltak ún. hatóanyagot, a már elkészített varázsdohányt és nagy mennyiségű készpénzt, többségében 500-1000 forintos bankjegyet.

Az igazi fukszokra még gyűjtött – fotó: police.hu

A nyomozók beazonosították Sz. Gábor felső kapcsolati forrását is. A 30 éves K. Tibort szintén a Borsodi Támogató Alosztály közreműködésével fogták el. A nála tartott kutatás során bruttó 15 gramm mennyiségben új pszichoaktív anyagnak minősülő ún. hatóanyagot illetve készpénzt foglaltak le.

Mindkét férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerték.

Az ügyben eljárást folytató Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé.

Sajnos a magyar jogrend olyannyira bűnpártoló, hogy nem elég, hogy az arcképét kötelesek kikockázni a fotókon, de még az elkövető származását sem írhatják le. Pedig helyes diagnózis nélkül a legjobb orvos sem tud gyógyítani.

További híreink

Unokázós bandára csaptak le a rendőrök

Varga Lilla

Toroczkai László teljes beszéde a XX. Trianon napi vonuláson (videó)

Faragó Dániel

Huszonnyolc határsértőt találtak egy kamionban Csanádpalotánál

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen