17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

“Nagyon gatya a helyzet” – már a jobbikos Tóth Péter sem akar együtt mutatkozni az új pártot alapító Márki-Zay Péterrel

„Egy új, identitási katyvasszal bejelentett pártra – nem hiszem, hogy egy választási kampány finisében szükség lenne. Ráadásul úgy, hogy a Jobbik szerepét folyamatosan megkérdőjelezi a közös miniszterelnök-jelöltünk. Ebből (is) elég volt!”

– írta Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei politikusa.

Hozzátette: a Jobbik megyei elnökeként nem hajlandó több olyan rendezvényen részt venni, ahol az MMM is jelen van. „Minden párthoz tartozó jelöltet továbbra is támogatok, de álcivil párt építkezéshez nem kívánok asszisztálni” – fogalmazott.

Tóth Péter bejegyzésének külön komikumot ad, hogy így kezdődik: “Márki-Zay Péter kampányáról, kommunikációjáról nem szeretnék Április 3 előtt markáns véleményt mondani.” 

Az rejtve maradt, hogy mit írt volna akkor, ha markáns véleményt akar mondani a saját programját sem tudó Márki-Zay Péterről. Tóth kifakadásának előzménye, hogy MZP egy interjúban kijelentette: pártot szeretne alapítani, majd a közös, de számára ismeretlen(?) program bemutatása helyett inkább leendő pártjáról beszélt a rádióban.

Márki-Zay Péteren kívül azért még maradtak barátai a jobbikos Tóthnak

 

 

 

További híreink

A magyar válogatottnak nem kell Petry

Gabay Dorka

Budapesten lesz a Mi Hazánk következő fáklyás felvonulása március 1-én

Kiss Albert

Nahát: Gyurcsány Joe Biden győzelméért drukkol

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen