A modernkori politikusokra jellemző, szokásos mismásolás okán természetesen nem pont így fogalmazott az egészségügyi minisztérium, de másképp aligha lehet értelmezni azt az elszólást, miszerint “nem világos, hogy a kötelező arcvédő maszkok bármilyen pozitív hatással voltak-e a Covid-19 járvány elleni küzdelemre”.
A Mandiner által szemlézett Bild című német lap cikke szerint a minisztérium azt közölte:
Összességében az egyes intézkedések (például a maszkokra vonatkozó követelmények) hatékonyságát nem lehet elszigetelten értékelni.
Erre válaszul az ottani Szabad Demokrata Párt (FDP) magas rangú képviselője azt írta:
A minisztérium állítása, miszerint a maszkkövetelmények hatékonyságát nem lehet más intézkedésektől függetlenül ellenőrizni, téves, és kísérlet az alkotmányban előírt hatékonysági vizsgálat elkerülésére.
A német lap szerint az egészségügyi minisztérium azt állította, a kötelező maszkviselés hatékonysága “már 2020-ban bebizonyosodott”, de csak más intézkedésekkel, például iskolabezárásokkal és zárlatokkal összefüggésben. (Tehát akkor hatékony a maszkviselés ha nem mehetünk sehova és nem érintkezhetünk senkivel? – a szerk.)
A minisztériumot most vezető szociáldemokrata, Karl Lauterbach egyébként a koronavírus járvány idején a szigorú zárlatok és szigorú korlátozások erőteljes támogatójaként vált ismertté.
A szabaddemokrata Kubicki bírálta Németország egészségügyi felügyeleti szervét, a Robert Koch Intézetet (RKI) is, mondván, hogy az nem végezte megfelelően a munkáját.
Az ügynökség nem tanulmányozta a maszkviselés hatásait
– írta Kubicki, hozzátéve, hogy
több mint három év és (…) több száz, adófizetői pénzből fizetett tanulmány után le kell vonnunk a következtetést: az RKI munkájának eredménye katasztrofális.
A politikus szerint az RKI-t függetleníteni kellene az egészségügyi minisztériumtól, a kormány Covid-19 politikáját pedig teljes egészében felül kellene vizsgálnia a parlamentnek.
Németországban korábban több botrány is kirobbant a kormány által a Covid-19 elleni küzdelem részeként vásárolt védőmaszkokkal kapcsolatban. Az egészségügyi minisztériumot először azzal vádolták, hogy túl sokat fizetett a maszkokért, amelyeket egy olyan vállalat szállított, ahol a homokos Jens Spahn akkori egészségügyi miniszter “férje” dolgozott. Spahn később azért is kellemetlen helyzetbe került, mert hibás maszkok szétosztását fontolgatta a fogyatékkal élők és hajléktalanok között.
Mandiner nyomán
Kiemelt képünkön Karl Lauterbach, fotó: picture alliance / ASSOCIATED PR
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!