2.1 C
Budapest
2021. november 30., kedd
Magyar Jelen
Kultúra

Női kvóta a világhírű madridi múzeumban

A világhírű madridi Prado múzeum a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát – ismertette Miguel Falomir igazgató a képtár idei terveit a spanyol fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az eddiginél befogadóbb szemléletű múzeum kialakításán dolgoznak, és amellett, hogy több női alkotó művét állítják ki, a spanyol múzeumok közül elsőként kutatói ösztöndíjat is indítanak női képzőművészek életművének tanulmányozására. Az állandó tárlat átalakításakor további szempont “történelmi idők” műveinek felvonultatása, valamint az, hogy minél több ország alkotója kapjon helyet a kiállítótermekben.

A múlt évben 852 ezren látogattak el a Pradóba. Ez 73 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, amikor rekordot döntött a látogatottság 3,2 millió érdeklődővel. A koronavírus-járvány miatt a múzeum tavaly tavasszal három hónapra bezárt, de a június végi nyitás után is elmaradtak a külföldi turisták. A képtár elvesztette bevételei 65 százalékát, mintegy 19 millió eurót (6,8 milliárd forint), így 2021-et az igazgató szerint a takarékosság fogja jellemezni.

Ennek ellenére számos újdonsággal, időszakos tárlatokkal készülnek ez évre: Prado 200 néven különtermet nyitnak a múzeum történetét bemutató tárlatnak és megnyitják a főépület Jón galériáját is, ahol a nagyközönség elől eddig elzárt 51 ókori szobrot állítanak ki. A Prado idei legnagyobb eseménye a márciustól négy hónapon át megtekinthető Mitológiai szenvedélyek című kiállítás lesz, amelyen mások mellett Tiziano, Veronese, Rubens és Van Dyck művei szerepelnek a londoni és az edinburghi nemzeti galériák, valamint a bostoni Isabella Stewart Gardner múzeum közreműködésének köszönhetően.

Tavasszal Marinus van Reymerswaele flamand festő munkásságának szentelnek önálló tárlatot. Ősszel az andalúz barokk festészetről, Leonardo da Vinci műhelyének titkairól és a spanyol kulturális és vallási intézményekben őrzött dél-amerikai műalkotásokból nyílnak kiállítások.

(MTI)

További híreink

Jézust homoszexuálisként ábrázoló filmet adott ki a Netflix

Szabó Norbert

143 éve látta meg a napvilágot Ady Endre

Varga Lilla

Fabiny Tamás: a megfeszített Jézus nem távolról nézi az emberek szenvedését

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben