daextlwcn_print_scripts(false);

Idén is nagyszabású rendezvényen emlékezett meg a Betyársereg az 1956-os forradalom kitöréséről a Tábori Betyárokkal karöltve. Az esztergomi Sötétkapunál számtalan hazafias szervezet és motoros klub jelent meg, hogy együtt hajtsanak fejet a szabadságharcosok előtt. Emellett több más helyszínen is megemlékeztek a Betyárok a pesti srácok hősiességéről.

Esztergom, Sötétkapu

A nap a tavalyi rendezvényhez hasonlóan az Arany Korsó Betyárbástyában kezdődött, itt gyülekeztek a hazafiak. A Tábori Betyárok csapata látványos élőképet állított fel az utcafronton, az októberi barikádharcokat megidézve.

A tömeggé duzzadt megemlékezők közösen hajtottak át a rendezvény helyszínére Esztergomon keresztül. A látványos menet élén egy korabeli Csepel katonai teherautó haladt. Nagyszámú motoros végeláthatatlan sora következett, végül az autók zárták a vonulást.

A megemlékezés házigazdájaként Tyirityán Zsolt méltatta a felkelőket. A Betyársereg vezetője lelkesítő beszédében történelmi kontextusba helyezte a forradalmárok hősiességét és erkölcsi iránymutatását. Ezt követően részletesen ismertette az ’56-os események esztergomi vonatkozását, a Sötétkapunál történt véres összecsapást Nagy Norbert, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja. Egy Vármegyés Lány, azaz Kónya Dorka beszédében az akkori és  a mai fiatalok élethelyzetének, feladatának és felelősségének párhuzamára mutatott rá. A rendezvényt Sziva Balázs akusztikus zenei betétei tették még fennköltebbé. Mindeközben a Sötétkapu mellett a Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport két tagja állt díszőrséget.

A megemlékezésen részt vettek, koszorút helyeztek el a hősök emlékére a következő szervezetek: Betyársereg, Tábori Betyárok, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Szabad Betyárok, Betyársereg MC, Legends Hungary ME, Medieval MC, Turul Népe ME, Gárdamotorosok, Megmaradás A Magyarségért Felvidék Egyesület, Valkür 88, Mi Hazánk Mozgalom.

Lengyel-magyar két jó barát – Megemlékezés a kőbányai lengyel templomnál

A Budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária-Lengyel Perszonális Plébánia mellett is megemlékezést tartott a nap folyamán a Betyársereg. A templom mellett felállított kopjafánál – melyet harcosaink restauráltak korábban – Budapest és Poznań felkelőire emlékeznek minden évben.

A Betyársereg szónoka a lengyel-magyar történelmi barátságon keresztül tett kitekintést ’56 eseményeire. Tóth Ferenc, az ’56-osok Szövetségének elnökségi tagja a korabeli munkásfelkelésekkel hasonlította össze a budapesti eseményeket, és mutatott rá a fontos különbségekre. A Betyársereg ezután koszorút helyezett el a harcosok emlékére.

Ugyanennél a kopjafánál üzent a megemlékezés előtt a Corvin köz harcosa, Nagy Miklós azoknak a politikusoknak, akik saját hatalmi céljaik alátámasztására szeretnék kisajátítani a forradalom egyik ikonikus jelképét. Az egykori pesti srác egy rövid, de határozott beszédben nyomatékosította az üzenetét a Betyársereg társaságában: El a kezekkel a lyukas zászlótól.

Büszke, szép turulmadár

Október 23-án nem csak az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegtek a hazafiak, hanem a hegyvidéki Turul-szobor mellett is demonstráltak. Összesen 23 hazafias szervezet állt ki a szobor védelmében.

A Mi Hazánk Mozgalom által szervezett eseményen többezres tömeg gyűlt össze. A Betyársereg itt is nagyobb létszámmal képviseltette magát, hiszen a Turul-szobor, és általában véve a magyarság jelképeinek védelme minden jobboldali ember számára megalkuvást nem tűrő, össznemzeti kérdés.

Kövesd a lángot!

Idén is megtartotta ’56-os megemlékezését a Légió Hungária. A Szent Gellért-szobor mögötti kis tér megtelt a házigazda és a meghívott bajtársi szervezetek képviselőivel. A rendezvényre görög és osztrák csapattól is érkezett küldöttség.

A Betyársereg harcosai természetesen itt is képviselték mozgalmunkat a fáklyák fényében és rendőrök gyűrűjében megtartott felrázó megemlékezésen. Az est méltó lezárása volt annak a napnak, mely minden évben a magyar szabadságért fegyvert fogott és meghalt harcosoknak van szentelve. Ezt a napot a Betyársereg is a legnagyobb ünnepek közt tartja számon.

DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK!

 

betyarsereg.hu nyomán

“1956 valójában 1944-ben kezdődött”

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);