daextlwcn_print_scripts(false);

Menesztették posztjáról Erik ten Hagot, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United vezetőedzőjét – írja az MTI.

Az 54 éves holland szakember 2022 áprilisa óta irányította az együttest, amellyel tavaly Ligakupát, idén pedig FA Kupát nyert, de a Premier League-ben nem tudott az élmezőnybe kerülni.

A rossz szereplés ellenére Ten Hag végig magabiztosan nyilatkozott, biztosnak érezte a pozícióját, s rendre a pozitívumokat emelte ki.

Klublegenda veszi át ideiglenesen a csapatot

A klub hétfői rövid közleményéből kiderült, hogy a csapat felkészítését ideiglenesen a Vörös Ördögök egykori klasszis csatára, Ruud van Nistelrooy veszi át.

Ten Hag 128 mérkőzésen ült a Manchester United kispadján, 72 győzelem és 20 döntetlen mellett 36 vereség volt a mérlege.

A Manchester United vasárnap a Premier League kilencedik fordulójában 2-1-re kikapott a West Ham United vendégeként, így 11 pontjával jelenleg csak 14. a tabellán.

 

mti nyomán

Kiemelt kép forrása: Getty Images

Kétszer vezetett az Arsenal, de végül pontot mentettek Szoboszlaiék

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);