7.6 C
Budapest
2022. november 26., szombat
Magyar Jelen
BelföldHírek

Összeállt a mesterhármas – Stummer a Momentumban folytatja

Alig fél évvel azután, hogy kilépett a szebb múltat is megált Jobbikból, a Momentumban tér vissza a pártpolitikába Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke és a Jobbik volt alelnöke. Ezt kedden maga Stummer jelentette be Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, illetve Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes oldalán egy Gelencsér által a Facebookra feltöltött videóban.

Nagy bajban lehet az, akinek a Gelencsér – Bedő tandem nyújt mentőövet

“Jövök, mert úgy látom a Momentumban megértették, hogy ennek az országnak a jelenéről és jövőjéről csak őszintén lehet és érdemes beszélni. Ebben a közösségben látják, hogy asztalcsapkodás helyett valódi kormányképességet kell építeni”

– indokolta döntését Stummer a Momentum politikusaival feltöltött videóban.

A kamat a lényeg

Stummer elmondása szerint a Momentumban az a célja, hogy az elmúlt másfél évtizedben megszerzett tapasztalatait a lehető legmegfelelőbb helyen kamatoztassa.

A bejelentő videóban a Momentum politikusai elmondták, hogy a pártban várnak mindenkit, aki képes szövetségben gondolkodni és a fényt választja az árnyék helyett.

Stummer posztja alább található, a hivatkozásra kattintva bárki gratulálhat az új frigyhez.

A Messi-Neymar- Suárez  Gelencsér- Stummer- Bedő életveszélyes hármasának első megnyilvánulása: reszkethet a kétharmad! 

Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

(frisshirek.hu, Facebook nyomán)

 

További híreink

Még a japán drukkerek is gúnyt űztek a meccs előtt bohóckodó német válogatottból

Irányi Dániel

Mi Hazánk: az infláció miatt szükséges az otthonteremtési támogatások megújítása

Irányi Dániel

Egyre több színésznőnek kezd elege lenni a feminista propagandából

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben