1.1 C
Budapest
2022. november 29., kedd
Magyar Jelen
KiemeltKülföld

Pennsylvania: 700 ezer szavazatnyi előnye olvadt el Trumpnak

Nem csak Wisconsinban és Michiganben, de Pennsylvaniában is eltűnni látszik Donald Trump “utcahossznyi” előnye, miután a demokrata vezetésű államban a felfüggesztés után folyatódott a szavazatok összeszámlálása. 

Ezen “rozsdaövezetbeli államok” azért is élveznek kiemelt figyelmet, mert jelentős a fehér munkásosztály, vagyis a “kékgallérosok” létszáma, akiket Trump 2016-ban sikeresen meg tudott szólítani, amivel akkor meg is nyerte ezeket az államokat. Mellettük ugyanakkor rengeteg fekete is él errefelé, ők pedig szinte ösztönből a demokratákra voksolnak. Biden óta azt is tudjuk, ha nem így tesznek, igazából nem is feketék.

November 4-én hajnalban még mindenki azt hihette, a jelenleg regnáló elnök magabiztoson hozza Pennsylvaniát, Bidennek ugyanis 700 ezer szavazatot kellett behoznia. Aztán jött a leállás, majd az újraindulás után sorra érkeztek be a levélszavazatok. 89%-os feldolgozottságnál Donald Trump előnye már mindössze 150 ezer szavazat, és már csak levélszavazatokat számlálnak. Biden joggal bizakodhat, hiszen országosan – érdekes módon – szinte csakis ő kap levélszavazatokat.

Még a halottak is leadták voksukat

Biden hátrányát látva rég elhunyt, ám elkötelezett demokraták is kikeltek sírjukból, hogy megakadályozzák Trump újabb 4 évét. Legalábbis erre lehet következtetni Rudy Giuliani, Trump személyi ügyvédjének sajtótájékoztatójából, amit Philadelphiában tartott.

New York korábbi polgármestere igen komoly vádakat fogalmazott meg. Elmondása szerint a republikánus megfigyelőknek nem engedték megnézni a szavazólapokat, pedig igencsak érdekelte volna őket, hogy az a több százezer semmiből előkerült levélszavazat vajon rendesen hitelesítve van-e, le van-e bélyegezve, illetve arra is kíváncsiak lettek volna, vajon hány halott ember szavazott eddig?

Giuliani felhozott egy esetet a michigani Wayne megyében, ahol a 118 éves William Bradley adott le egy levélszavazatot. A probléma ezzel csak az, hogy William Bradley 1984-ben elhalálozott. De a sort folytatta: Michiganben Biden hátrányát látva igencsak felelevenedtek a halottak. Még az 1901-ben született Donna Brydges is voksolt. Ő elvileg 119 éves.

Szerinte valami nagyon nincs rendben az adminisztrációval.

Joe Biden, ha akar, akár ötvenszer is leszavazhat levélben. Sőt, több ezerszer

– mutatott rá. Ezt követően Giuliani számos olyan államot megnevezett, ahonnan visszaélésekről kaptak jelentéseket. Ezekben “érdekes módon” nagyon vezetett Trump, de Biden vagy “látványosan fordított”, vagy igencsak beérte republikánus riválisát.

Elképesztő, példátlan az a fajta választási csalás, amit a demokraták folytatnak. Ez is ékes bizonyítéka annak, ha egy párt évtizedekig van hatalmon (itt az államok kormányzóira gondol), akkor az előbb-utóbb óhatatlanul a korrupció és a romlás útjára keveredik. Azt hiszik, megtehetnek bármit, mert náluk van a hatalom és ők birtokolják a médiát. De mi le fogjuk rántani a leplet a korrupt demokratákról. Őket nem érdeklik az emberek, csak a saját hatalmuk. Hülyének nézik az embereket, de mi ezt nem hagyjuk annyiban

– zárta sajtótájékoztatóját.

További híreink

Nyugat-Európában ma már teljesen általánosak a brüsszelihez hasonló zavargások

Horváth Tamás

Hollandia is “megünnepelte” a marokkói csapat győzelmét (videó)

Irányi Dániel

Schiffer András: Igazságot az engedetleneknek!

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben