4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

Rendszeresen verte és megalázta élettársát, elfogták a rendőrök

A szekszárdi egyenruhások elfogták és előállították azt a 33 éves helyi férfit, aki az elmúlt hónapokban rendszeresen verte és megalázta élettársát.

Bejelentés érkezett május 18-án, hogy Szekszárdon egy nőt egy lakásban fogva tartanak.

Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, ahol az adatgyűjtés során kiderült, hogy a családi házban egy helyi férfi és 33 éves budapesti élettársa élnek.

A rendőrök kiérkezésekor az ingatlanból egy nő kiabálva kért segítséget.

A járőrök a lakásban elfogtak egy 33 éves férfit, aki az intézkedés során is folyamatosan agresszíven viselkedett. A beszerzett adatok, és a korábbi tapasztalatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a nőt ugyan nem tartotta fogva élettársa, a személyi szabadságában sem korlátozta őt, azonban folyamatosan bántalmazta mind fizikálisan, mind lelkileg.

A személyt előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A helyszíni adatgyűjtések és kihallgatások során kiderült, hogy a férfi 2020. február vége óta él a budapesti nővel egy háztartásban, akivel az elmúlt hónapokban rendszeresen veszekedett, és az asszonyt folyamatosan bántalmazta is.

További híreink

Biciklit és fűnyírót lopott a három zagyvarékasi suhanc

Szabó Norbert

Őrizetbe vettek két egyházi személyt a Párizsban maszk és védőtávolság nélkül tartott húsvéti mise miatt

Irányi Dániel

Budapest “felszabadítását” ünnepelte öt “ellenzéki” párt és az Antifasiszták Szövetsége

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben