11.4 C
Budapest
2020. október 27., kedd
Magyar Jelen
Külföld

“Rendszerszintű cigányellenesség”

Az EP a “rendszerszintű cigányellenesség” felszámolására szólított fel.

Az 545 szavazattal, 96 ellenszavazat és 54 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP képviselői kiemelték, hogy az Európában tapasztalt cigányellenesség miatt a romák körében a legnagyobb a szegénység, és ők esnek leggyakrabban áldozatául a társadalmi kirekesztésnek.

A politikai akarat hiányzik

Ennek felszámolására megfelelő oktatást, a kisgyermekkori fejlődés elősegítését kérték, valamint a szegregáció megszüntetésére szólítottak fel. Bírálták, hogy az unió területén élő romák helyzete nem változott, aminek oka – véleményük szerint – “a politikai akarat hiánya”. Felrótták a tagállamoknak, hogy a romák jelentős része “rendkívül bizonytalan körülmények között él”, és nagy részüket alapvető emberi jogaitól is megfosztották.
A képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy terjesszen be jogalkotási indítványt a szegénység és a cigányellenesség felszámolására, a romák életkörülményeinek és egészségi állapotának javítására. A javaslatnak a lakhatási, az egészségügyi, a foglalkoztatási és az oktatási egyenlőtlenségek felszámolására is ki kell terjednie, valamint konkrét és kötelező célértékek meghatározásával kell javítania a társadalmi befogadást – írták.

Rasszista egészségügy?

Véleményük szerint a tagállamoknak javítaniuk kell a romák hozzáférését a jó minőségű és megfizethető egészségügyi ellátáshoz. Hangsúlyozták, hogy mindenfajta etnikai alapú megkülönböztetést tiltani kell az egészségügyi intézményekben, beleértve a terhesgondozást és gyermekágyi időszakkal kapcsolatos ellátást is. Emellett a kényszersterilizáción átesettek tagállami kártalanítására szólítottak fel.
A képviselők arra kérték az Európai Bizottságot, gyakoroljon nyomást a tagállamokra az iskolákban tapasztalt szegregáció megszüntetése érdekében akár úgy is, hogy az ilyen ügyeket az Európai Unió Bírósága elé viszi.

 

(MTI)

Kapcsolódó híreink

Az észak-macedón-görög határon érkezőkből táplálkozik a balkáni mozgás

Szabó Norbert

Hollandia: szudáni menedékkérő késelt halálra egy 18 éves fiút

Irányi Dániel

Újra börtönbe kerülhet a Samsung vezetője

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben