17.5 C
Budapest
2022. május 29., vasárnap
Magyar Jelen
Külföld

Román államfő: míg mi a járvánnyal küzdünk, a szocialisták odaadnák Erdélyt a magyaroknak

Élesen bírálta Klaus Iohannis román államfő a parlamenti ellenzék vezető erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD) amiatt, hogy – szerinte – a párt segédletével a parlament alsóháza kifutott a törvényes határidőből, s ezzel hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumát.

Iohannis kijelentette: míg a román hatóságok a világjárvány ellen küzdenek, a PSD “a parlament titkos irodáiban azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak”. Az államfő televíziós nyilatkozatában észbontónak találta, hogy hova jutott a PSD, és milyen megállapodások köttetnek a román parlamentben.

“Ez egy mérgező többség” – jelentette ki az elnök arra utalva, hogy a Ludovic Orban vezette kormány ellenzéke többséget alkot a parlamentben. Hozzátette: az autonómiastatútum hallgatólagos elfogadása immár világossá teszi, hogy miért akart előrehozott választásokat tartani. “Nem akarom, hogy a nemzet fontos ügyeit a PSD döntse el Románia és a románok ellenében. Ez megengedhetetlen” – jelentette ki a román államfő, aki hozzátette: míg ő Románia elnöke, ilyen törvény nem létezhet. Iohannis egyébként a televíziós beszédét magyar nyelvű “Jó napot, PSD!”-vel indította.

Az államfő arra a kedden nyilvánosságra került fejleményre reagált, hogy a román Képviselőház – amelyet a PSD ideiglenes elnöke, Marcel Ciolacu vezet – kifutott a törvényes határidőből, s ezzel hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumát. A Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselők által tavaly decemberben benyújtott tervezetet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozta ki.

A tervezet átkerült a parlament felsőházába, az ellenzéki többségű Szenátusba, amely – immár határidő nélkül – döntő házként vitatja meg a dokumentumot.

(MTI)

 

További híreink

Oroszország: bérgyilkosságok szervezésének vádjával letartóztatták, majd leváltották a régió kormányzójá

Kiss Albert

Magyarországgal riogat a svéd miniszterelnök

Irányi Dániel

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást Olaszországban

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen