3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
BelföldHírekKiemelt

Roncsderbi Rákospalotán- a Fidesz és a baloldal is nőket molesztáló, elítélt arcot indít a 15. kerületben

A tizenötödik kerületben mindkét országgyűlési képviselőjelölt állt már bíróság előtt nővel szembeni inzultus miatt – emlékeztet a kerületi portál néhány nappal a választások előtt. 

A randalírozó Barkóczi

Barkóczi Balázs, az ellenzék közös jelöltje 2006-ban Isaszegen egy aktivista nő otthonában randalírozott két társával (az ittlakunk.hu információja szerint egyikük a testvére volt, aki akkor rendőrként szolgált), egy korábbi sérelmét akarta baseballütővel és léccel felfegyverkezve megoldani.

A nyilvánosságra hozott információk szerint egyik éjjel Barkóczi két társával jelent meg az ismerős nő házánál, egyikük baseballütővel többször ráütött a kerítésre (amelynek lécei el is törtek), míg másikuk addig rugdosta a kaput, míg az ki nem nyílt. Miután Barkócziék bejutottak a ház udvarára, hangos szóváltásba kerültek az udvaron tartózkodóval, akit Barkóczi egyik társa a baseballütővel meg is bökött. A hangzavarra néhány szomszéd is megjelent a háznál, valamint valaki a rendőrséget értesítette, de Barkóczi és társai még a rendőrök kiérkezése előtt távoztak a helyszínről.

Az ügyben eljáró bíróság jogerősen elítélte Barkóczi Balázst és társait. Barkóczi pénzbüntetést kapott 2. rendű vádlottként.

A fideszes jelöltnek, Pintér Gábornak sem tiszta az előélete, ő is egy nővel került összetűzésbe: egy kerületi  asszonyt illetett keresetlen szavakkal 2014-ben. Becsületsértő, trágár kifejezések kíséretében küldött el egy rákospalotai lakót a polgármesteri hivatalból a képviselő, a nő feljelentette ezért.

Itt pedig fideszes ellenfele, a “betegeskedő” Pintér

Az ügy évekig húzódott, mert Pintér Gábor rendszeresen betegségre hivatkozva nem ment el a tárgyalásokra.

Kétszer is azt állította, hogy hosszú ideje tartó betegsége miatt gyakorlatilag mozgásképtelen, ami egy idő után a bíróság gyanúját is felkeltette. A Fővárosi Törvényszék az önkormányzattól kért információt arról, hogy Pintér a kérdéses napokon járt-e polgármesteri hivatalban, részt vett-e bizottsági üléseken. Kiderült, a tárgyalások előtti napokban Pintér bizonyíthatóan részt vett a XV. kerületi önkormányzat testületi ülésein.

Talán mindenki jobban járt volna, ha a két jómadár inkább egymást inzultája

(forrás: 15.kerület.ittlakunk.hu)

További híreink

Kutyákkal a védtelen emberekért (videó)

Kemény János

Most már a kegyelemnek lenne helye – interjú Budaházy Györggyel

Kemény János

Ukrán nemzetiségi képviselő: fegyvereket is kellene küldeni

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben