2022. január 23., vasárnap
Magyar Jelen
Kiemelt Tudomány

Sokaknál még T-sejtes immunitást sem vált ki a Sinopharm vakcina, jöhet a harmadik oltás

A vakcinagyártók alkalmazási előirata szerint alkalmazzuk a vakcinákat, ha a járvány úgy alakul, Magyarország készen áll a harmadik oltásra − jelentette be az operatív törzs az Index szerint.

A kérdés amiatt merült fel, mert rengeteg kínai vakcinát kapott páciens szervezetében a vakcina után nem termelődött antitest. (Főleg, ám nem kizárólag 60 év felettiekről van szó.)

Ami még érdekesebbé teszi a történetet, hogy

még a Kínának rendre falazó Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem tudott megnyugtató adatokkal szolgálni az oltóanyag biztonságosságáról és klinikai védelméről.

Beoltottak, de minek? 

A Videoton vállalat saját dolgozói körében végzett önkéntes ellenanyag-vizsgálatot. Ebből kiderült:

a Sinopharm oltása után a 60 évesek és a náluk idősebbek egyharmada esetében nem volt kimutatható ellenanyagszint.

Az egészségügyi szakemberek elmondták, ez önmagában nem baj, hiszen az antitestekre voltaképpen csak addig van szüksége a szervezetünknek, amíg “harcban áll”, tehát küzd a fertőzéssel, utána egyszerűen kiürül. A kulcs tehet a T-sejtes immunitás, nem az antitestek száma.

Ez egyébként igaz is, ezért teljesen téves az az álláspont, hogy újra kell oltani mindenkit, amint drasztikusan lecsökken a szervezetben található antitestek száma. A probléma viszont az, hogy a szóban forgó cég a T-sejtes immunitást vizsgáló tesztet is elvégezte. Az eredmény pedig:

Az érintett, ellenanyaggal nem rendelkező 60 éves vagy annál idősebb dolgozók közül egynek sem alakult ki a T-sejtes immunitása sem

− mutatott rá a társ-vezérigazgató.

További híreink

Kásler szerint jöhetnek az újabb szigorítások

Irányi Dániel

Semmilyen nyitás nem indokolt, az oltás kötelezővé tétele viszont igen

Kemény János

Karácsony Gergely a kötelező maszkviselésért esedezik Pintér Sándornak

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen