5.4 C
Budapest
2022. december 5., hétfő
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázat miatt záratta be MeiLiCheng büféjét a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények miatt felfüggesztette Budapesten, a Budafoki út 17. szám alatti MeiLiCheng Kínai Gyorsbüfé működését, és 95,3 kilogramm élelmiszert kivont a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hiányosságok javítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően az egység folytathatta tevékenységét – közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.

A közleményben részletezték, hogy a XI. kerületi étteremben a konyhatér mennyezete, oldalfala sötétszürkén elszíneződött, olajos, zsírosan szennyezett volt.

Az egységben a szükséges mosogatóhely hiányában kizárólag egyszer használatos edényeket használhattak volna, ehelyett a használt edényeket a kiszolgálópultban mosogatták el.

A húselőkészítő csaptelep le volt szerelve, a zöldségelőkészítőben földesárut, a mosogatóban egyéb élelmiszert és elektromos berendezést is tároltak, lehetetlenné téve ezzel az előkészítő helyiségek rendeltetésszerű használatát.

A földesáru tisztítása, valamint az üzemi edények mosogatása a konyhatérben történt, akárcsak a húselőkészítő eszközeinek tisztítása, melyeket használat előtt nem fertőtlenítettek. A konyhatéri kézmosó eldugult, a szennyvíz pangott. A melegen tartó pult nem volt bekapcsolva.

A hűtőtérben a különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket, így zöldséget, nyers és főtt húst is együtt tároltak, a tészta keveréshez építőipari keverőgépet használtak

– írják a közleményben.

További híreink

34 éves elnököt választott ifjúsági tagozatának élére a Fidesz

Faragó Dániel

Exkluzív! – Somogy megyében kaptak lencsevégre egy krampuszt, bolti lopás miatt keresik

Faragó Dániel

Felbomlott a szivárványkoalíció a DK fővárosában, működésképtelenség miatt feloszlatást terjeszt elő a Mi Hazánk

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben