7.5 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Svédország is felfüggeszti az AstraZeneca-vakcina használatát

Svédország elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának a használatát – jelentette be kedden a svéd egészségügyi hivatal.

A közlemény szerint az oltóanyag alkalmazásának szüneteltetése addig tart, amíg az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) a vakcina esetleges mellékhatásaival kapcsolatos vizsgálata le nem zárul.

Hétfőn a svéd egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy 10, AstraZeneca-vakcinával oltott embernél vérrögképződést, egy esetben pedig alacsony trombocitaszámot észleltek.

Az elmúlt napokban több ország – köztük Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, Írország, majd Olaszország és Németország is – az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett vakcina alkalmazásának felfüggesztéséről döntött, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés a vakcinával beoltott néhány páciens esetében.

Az oltóanyag biztonságosságát Luxemburgban is vizsgálják, és erre az időre szintén felfüggesztették a használatát.

(MTI-Kép: MTI/Mohai Balázs)

További híreink

3771 főre nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma

Irányi Dániel

Hat másodpercenként egy labdarúgópályányi érintetlen őserdő tűnik el a Földön

Dunai Tibor

Koronavírus: magyar fertőzött is van már

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen