9 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

„Svédországban kezelhetetlen a helyzet” – figyelmeztet a korábbi norvég miniszter

Norvégia korábbi, migrációs ügyekért felelős minisztere szerint Svédországban kezelhetetlen a helyzet, mindennaposak az autógyújtogatások és robbantások.

A VG-nek adott interjúban Sylvi Listhaug kitért a Svédországot sújtó problémákra is, véleménye szerint nem fog jóra vezetni, ha hallgatunk a problémáról.

„Svédországban már megszokottá vált, hogy nem beszélnek ezekről a problémákról. A helyzet kicsúszott a svédek irányítása alól, többszáz autógyújtogatást, iskolai gyújtogatásokat szenvednek el, nem beszélve a szintén száznál is több bombatámadásról, nyílt nappal történő gyilkosságokról, automata fegyverekkel, bombákkal és gránátokkal elkövetett, összehangolt támadásokról.”

Sylvi Listhaug szerint a norvég, svéd és dán bűnügyi statisztikák azt mutatják, hogy a fiatal migránsok magasan felülreprezentáltak az erőszakos bűncselekmények elkövetői között.
Pártja, az FrP nemrég kért be egy jelentést a Statistics Norway-tól, amely a norvég társadalmat érintő kérdésekről készít statisztikákat.

A statisztikák szerint a fővárosban, Oslo-ban, minden 1000 fő lakosra jut 419 fiatal szomáliai erőszakos bűnelkövető. Összehasonlításképp, ugyanez a szám mindössze 34 a norvég férfiakat illetően, szintén 1000 főre vetítve.

A norvég rendőrtiszti iskola kriminológusa azonban erősen kritizálta az FrP pártot a statisztikák nyilvánosságra hozása miatt, mivel szerintük a statisztikában a fiatal migránsok felülreprezentáltsága a fiatal koruknak és a kirekesztettségüknek tudható be.

Sylvi Listhaug szerint azonban ez a megközelítés teljesen rossz és csak megpróbálnak vele a szőnyeg alá söpörni egy nagyon súlyos problémát. Továbbá hozzátette, hogy azért kritizálják őket, mert ezek a magas számok a statisztikákban kellemetlenek a politikusoknak, az aktivistáknak, a kutatóknak és a kommentátoroknak.

De azt is elmondta, hogy a migráns fiatalok nagy része semmilyen bűncselekményt nem követ el és ennek az egész helyzetnek maguk a migránsok a legnagyobb vesztesei, mert amíg eltitkolják ezeket a problémákat, a közösségük egészét megbélyegzik.

Forrás: timesofsweden

További híreink

Nem árulja el Magyar György, hogy mennyit keresett az elítélteken

Dunai Tibor

Kivonulhat a Tesco Magyarországról

Irányi Dániel

“A Hableány tragédiánál azért irányított a TEK, mert a katasztrófavédelem alkalmatlan”

szilardkrebsik

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen