25.2 C
Budapest
2021. június 24., csütörtök
Magyar Jelen
Külföld

Szerbiában pénzt kapnak, akik beoltatják magukat

Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.

Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat, de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek.

Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró (10 ezer forint) értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.

Az államfő reményének adott hangot, hogy május végéig hárommillió ember megkaphatja a védőoltás mindkét dózisát az országban.

Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.

A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.

(MTI-illusztráció:businessinsider)

További híreink

Atomfegyver-kísérlet végrehajtását vitatták meg az amerikai kormány tagjai

Dunai Tibor

Az EU arra kéri Washingtont, vizsgálja felül kilépési szándékát a WHO-ból

Szabó Norbert

Csalódottságában lemondott az EU vezető kutatója

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben