33.6 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldHírek

Szétszedték a boltokat a karácsony előtti hétvégén

Csúcsteljesítménnyel zárhatja az évet a magyar kiskereskedelem: a lakosság decemberi fogyasztása elérheti az 1200 milliárd forintot, jócskán meghaladva az előzetes várakozásokat, írja a Magyar Nemzet nyomán az MTI.

Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, amelynek parkolóját napközben lezárták, mert nem fért el több vevő. A rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik hétfőn, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon szintén nagy rohamra számítanak.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárdot a háztartások költése az utolsó hónapban.

Míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot fordítanak a magyarok, most már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárdot költenek decemberben.

Kitért rá, hogy az üzletek hétfőn utoljára tartanak nyitva a hétköznapi rend szerint, kedden pedig legfeljebb 14 óráig tudnak boltba menni az emberek. Karácsony mindkét napján zárva lesznek az áruházak, péntektől viszont a már megszokott nyitva tartással üzemelnek egészen december 31-éig, amikor 16 vagy 18 óráig lehet vásárolni. Ezt követően január 2-án tér vissza a megszokott kerékvágásba a kiskereskedelem.

(MTI, fotó: femina.hu)

További híreink

“Angyalföld megtelt” – interjú Nagy Attilával, a Mi Hazánk budapesti elnökével

Joó György

Így tüntettek az antifák Horthy és a Mi Hazánk ellen szombaton- VIDEÓ

janositamas

Gulyás: pünkösd után érhetjük el az ötmillió első oltást

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben