Ezúttal a törpék képviseletében háborodtak fel a Disney “maradi” és “sztereotip” magatartása miatt, mely az időben “inkább hátrafelé halad”, semmint “előre”. Hiába erőszakolta meg tehát (újabb) régi klasszikusát a cég, a progresszíveknek ez sem elég.
Az egykor tanulságos és minőségi filmeket gyártó Disney már jóideje a neoliberális propagandagyár egyik zászlóshajója, melyet jelenleg a másságát nyíltan hirdető Susan Arnold vezet.

A Hófehérke is túl maradi
“A múltat végképp eltörölni” jelszó nevében sorra kerülnek feketelistára a régi klasszikusok, melyeket lassan felváltják azok “újragondolt” változatai, amik már “megfelelőek” az “új kor” szellemiségének. Korábban a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve is fel lett címkézve a Disney által, most pedig a Hófehérkét forgatták újra. Az új verzióban természetesen fel sem merült annak a lehetősége, hogy Hófehérke fehér legyen, ám a mű így sem sikeredett kellően “progresszívre”.
Hófehérke szerepére a latin-amerikai származású Rachel Zeglert választották ki, ám akadt olyan, akinek ez sem volt elég. A Trónok harca színésze, Peter Dinklage kettős mércével vádolja a stúdiót, amiért más “káros sztereotípiákkal” közben nem foglalkozik. Mint fogalmazott: “Hollywood kurvára visszafelé halad, nem előre”.
“Kicsit meglepett a tény, hogy olyan büszkék voltak arra, hogy egy latin színésznőt választottak Hófehérke szerepére. De ettől függetlenül még mindig a Hófehérke és a hét törpét mesélitek el” – háborgott Dinklage a podcaster Marc Maronnak. Majd így folytatta:
“Egyfelől progresszívek vagytok, de még mindig ugyanezt a kibaszottul visszás történetet játsszátok el a barlangban élő hét törpéről. Mi a faszt csináltok, emberek? Tényleg nem tettem eleget az ügy előmozdításáért? Gondolom, nem vagyok elég hangos.”
Dinklage egy igazán “menő és progresszív” remaket várt, ám elképesztően csalódott: “Minden szeretet és tisztelet a színésznőnek, és azoknak az embereknek, akik azt hitték, hogy helyesen cselekszenek, de muszáj megkérdeznem: mit műveltek?”
A Disney közleményben magyarázkodott a történtek miatt. Elismerték, hogy az eredeti mű valóban “sértő” és “sztereotip”, éppen ezért a forgatás során “konzultáltak a törpeközösséggel”, hogy “megfelelően reprezentálják őket”, és véletlenül se legyen az új változat “bántó”, vagy “sértő”. A jelek szerint azonban nem a megfelelő törpékkel konzultáltak.
Kiemelt képünkön Rachel Zegler – fotó: AFP
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!