Biztonsági okokból egy kétnapos konferencia miatt.
Szlovákia a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken – 2023. május 24. és június 8. között biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be.
A rendőrség által kiadott közleményből kiderül: az említett időszakban kizárólag a kijelölt határátkelőhelyeken lehet majd a határon átlépni. A szlovák hatóságok törekszenek arra, hogy az átkelőhelyeken a várakozási idő minimális legyen.
Az intézkedésre az Új Szó beszámolója alapján a május 29. és 31. között zajló Globsec Nemzetközi Biztonsági Konferencia miatt van szükség, amelyen Európa és a világ vezető politikusai és közéleti személyiségei vesznek részt. „Kiemelten fontos a magas szintű biztonság garantálása. Az intézkedés ideiglenes” – mondta Roman Mikulec (OĽaNO) megbízott belügyminiszter.
A határellenőrzések célja, hogy a rendezvény ideje alatt biztosított legyen a közrend és a közbiztonság az ország területén. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az ellenőrzéseket az aktuális fenyegetések alapján határozzák meg, és a szükséges időre korlátozzák. „A rendőrség úgy hajtja végre az intézkedéseket, hogy a várakozási idő minimális legyen a belső határokon” – közölte a minisztérium.
Az átkelésre igénybe vehető határszakaszról a police.hu oldalon lehet tájékozódni.
Kiemelt kép: ventekergo.blogspot.com
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!