Egy büntetett előéletű férfi “szóváltás” után meggyilkolta munkaadóját Tatabányán.
A megalapozott gyanú szerint a férfi és áldozata szóváltásba keveredtek egymással, majd a gyanúsított halálra verte munkaadóját.
A gyilkosság után a férfi a gépkocsi-utánfutóján lévő szemét közé helyezte az áldozat holttestét, és azt a sértett tatai tanyájára szállította. Ott a szemétégetésre használt gödörbe helyezte a holttestet a szeméttel együtt, majd ezeket gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta.
A férfi nem most először kerül összetűzésbe a törvénnyel. Korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint lopás vétsége miatt is felelősségre vonták.
Hogy ez után mit keresett szabadlábon, arról nem szól a közlemény.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, valamint a bizonyítást veszélyeztetné, a büntetőeljárásban még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!