7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Szúrópróba szerűen ellenőrzik a “védettségi” igazolásokat a munkahelyeken Ausztriában

Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.

A november 1-jén életbe lépő rendelkezés szerint a munkavállalóknak olyan igazolványra lesz szükségük, amely azt tanúsítja, hogy az illető megkapta az összes szükséges oltást, negatív PCR-teszttel rendelkezik, vagy átesett a Covid-19 betegségen.

Az igazolás meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd, a rendelkezés megszegői pedig munkavállalók esetében akár 500 euró (körülbelül 190 ezer forint), munkáltatók esetében pedig akár 3600 euró (több mint egymillió forint) bírságot is kaphatnak.

Martin Kocher munkaügyi miniszter azt mondta, reméli, hogy elejét lehet venni a bírságoknak a munkáltatói nyomás segítségével, illetve a távmunka biztosításának lehetőségével azok számára, akik nem rendelkeznek a kért igazolások egyikével sem. A rendelkezés alól kivételt képzenek azok a munkavállalók, akik nem érintkeznek rendszeresen emberekkel, például a teherautósofőrök.

Miután Ausztriában heteken át 150 alatt maradt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek egyhetes mozgóátlaga, az elmúlt napokban ez az arány nőtt, legutóbb pedig elérte a 183-at. A több mint nyolcmilliós ország lakosságának csaknem a 62 százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját.

MTI – Fotó: APA

További híreink

Komoly fejlesztési eredmények Ásotthalmon

Dunai Tibor

Hogyan szaporodnak a homoszexuálisok? – Novák Előd költői kérdése és válaszok

Irányi Dániel

Büntetendővé nyilvánították az uniós zászló meggyalázását Németországban

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben