20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
Bűnügy

Terhes nőt vert és erőszakolt meg egy férfi

A nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását egy férfinak, aki a gyanú szerint kétszer megerőszakolt egy terhes nőt – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék pénteken az MTI-t.

Az eljárás adatai szerint március 9-én a gyalogló sértettet a gyanúsított hátulról a nyakánál megragadta, egy mezőgazdasági területre vonszolta, letépte a ruháját és megerőszakolta. Amikor a nő megpróbált ellenállni, támadója a földre lökte, fojtogatta és ismét megerőszakolta.

Ekkor a nő elmondta, hogy gyermeket vár, és sikerült a gyanúsítottat letolnia magáról. Ezután a férfi többször megütötte a terhes nőt, majd elhagyta a helyszínt.

A Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális erőszakkal gyanúja miatt nyomoz a férfi ellen. Az ügyészség szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint feltehető az is, hogy ha szabadlábon marad, akkor megnehezítené a bizonyítást, ezért a legsúlyosabb kényszerintézkedést indítványozta. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája távmeghallgatás útján megtartott ülésen elrendelte a férfi letartóztatását április 12-éig. A gyanúsított fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Képünk illusztráció 

További híreink

Tizenévesen felfegyverkezve, maszkban raboltak ki 11 embert /videó/

Kiss Albert

Hernádnémetiben autósüldözés volt lövöldözéssel

Dunai Tibor

Indianában végrehajtották a 17 év utáni első amerikai szövetségi halálbüntetést

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben