“Na, kezdődik. Végre egy normális tüntetés, ami tényleg polgári. Erre előmásznak Gyurcsány hónaljából azok a momentumos meg párbeszédes politikusok, akik miatt Orbán Viktor immáron a negyedik kétharmadával csinál velünk azt, amit csak akar. Ők kiállnak a tüntetés mellett!
A kisvállalkozások hátán egyébként a főnökük szántott ugyanígy 2008 után, de ez őket nem zavarja. Kijönnek, szelfiznek, nekirohannak az ajtónak meg lefekszenek a földre. Nemhogy KATA, semmilyen olyan vállalkozás nem kötődik a nevükhöz, ami piaci lenne, az egyetlen, amit tehetnek a polgárokért, hogy nevetségessé teszik az ügyeiket.
Takarodjatok a tüntetésünktől, koszos, élősködő banda! Dicsértessék!” – fakadt ki bejegyzésében a közismert vendéglátós.
A tüntetés egyébként azt követően alakult ki, hogy a kormány gyorsított eljárásban szavazott meg egy olyan szabályozást, ami
gyakorlatilag ellehetetleníti a KATA rendszere szerint adózó vállalkozók helyzetét.
Nincs szakmai konszenzus
Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke korábban elképesztőnek nevezte, hogy “azért kell belenyúlni egy hosszú ideje jól működő rendszerbe, mert az az előzetes várakozásoknál is sikeresebb”, hiszen 460 ezren adóznak a kata szabályai szerint, közöttük 426 ezer egyéni vállalkozó, ami azt jelenti, hogy legalább 1,6 millió ember megélhetéséhez járul hozzá ez a kedvezményes és egyszerű adózási forma.
Apáti István szorgalmazta, hogy a kata éves bevételi határát a jelenlegi 12-ről emeljék 24 millió forintra, az ugyanazon kifizetőtől származó jövedelem értékhatára pedig emelkedjen háromról hatmillió forintra, az utóbbi fölötti összeg pedig ne 40, hanem 15 százalékkal adózzon. Hozzátette, az átalányadó emelését csak akkor tartják elfogadhatónak, ha a növekményt a vállalkozók nyugdíj-előtakarékosságára fordíthatják az érintettek.
Jelezte: a tevékenységi körök esetében csak a feltétlenül szükséges szigorítást tudják támogatni, példaként említve, hogy a lakásbérbeadást nem feltétlenül szükséges a kata szabályai szerint adóztatni.
A Mi Hazánk képviselője azt is szorgalmazta, hogy a katás vállalkozók jeleníthessék meg kiadásaikkal szemben költségeiket.
A második világháború óta nem látott nehéz idők köszöntenek a magyar társadalomra, azon belül a vállalkozókra, azon belül a katás vállalkozókra is, éppen ezért nem szabad elaprózni a bevételi határ megemelését – érvelt Apáti István.
A szigorítás simán átment a törvényhozáson
Az igennel szavazók között szép számmal megtalálhatók olyanok, akik korábban maguk is vállalkoztak, vagy jelenleg is vállalkoznak. Természetesen nem minden vállalkozó a kata adónemben adózik, de a módosítás negatívan fogja érinteni a többieket is, hiszen versenyhátrányba kerülnek azokkal szemben, akik a fekete zónába kényszerülnek, ráadásul itt olyan vállalkozói láncokról is szó van, akiknek a tevékenységét igencsak az egymásra utaltság jellemzi.
A több órás vita után igennel végül 120-an, nemmel 57-en szavaztak a szigorításra.
Megszólalt a főkolompos – Parragh úgy látja, hogy “kissé erős lett” a kata módosítása
(nyitókép:index)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!