16.9 C
Budapest
2021. szeptember 27., hétfő
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Több ezren vonultak utcára az oltás kötelezővé tétele ellen Görögországban

Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta a görög rendőrség a koronavírus elleni oltást ellenzők tüntetését szerdán este Athénban a parlament épülete előtt – írja az MTI.

A helyi sajtó szerint mintegy háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni tiltakozó akción. Vagyis megint ferdít a kormányszócsővé silányított MTI, hiszen nem a Covid elleni vakcinával van bajuk az embereknek, hanem annak erőltetésével. A tüntetők nem a vakcinák, hanem a kormány zsarolása ellen vonultak az utácra, hiszen

A kormány különböző módszerekkel – kényszerrel és jutalmakkal – próbálja rávenni a lakosságot az oltási kampányban való részvételre.

Nemrég 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával, ám ez is inkább felháborodást szült, nem pedig az oltási kedvet lendítette fel. Szerencséje a Momentumnak, hogy nem Görögországban próbál érvényesülni.

Az egészségügyben és az idősotthonokban pedig kötelezővé tették az oltásokat a dolgozók számára. Ők addig nem dolgozhatnak és fizetést sem kapnak, míg be nem oltatják magukat.

Az athéni vezetés elrendelte, hogy csak “immunizált” személyek léphetnek be az éttermekbe és kulturális létesítményekbe.

Vízágyú és könnygáz

A rohamrendőrök a tüntetők ellen vízágyút és könnygázt is bevetettek. A rendőrség közleményében azt írta, a biztonsági erőknek azért kellett közbelépniük, mert többen túl közel jöttek a törvényhozás épületéhez.

A tüntetés résztvevői közül sokan keresztet vagy más vallási szimbólumot emeltek a magasba. A görög ortodox egyház zsinata nemrég körlevélben próbálta rávenni híveit a koronavírus elleni vakcina felvételére, mivel a legtöbb oltásszkeptikus Görögországban a hívők között van.

Az ország második legnagyobb városában, Thessalonikiban szintén több ezres tömeg tüntetett az oltás kötelezővé tétele ellen.

További híreink

Trianon-törvény: újra megszavazta a román parlament

Kemény János

László Attila: a Jászapátin uralkodó állapotokról már az egész ország tud

Irányi Dániel

Törvényjavaslattal is védené a gyermekeinket a Mi Hazánk a mesekönyvekbe bújtatott LMBTQ-propagandától

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen