2.4 C
Budapest
2022. december 2., péntek
Magyar Jelen
BelföldHírek

Több száz millió forint kártérítést kapnak a veronai buszbaleset áldozatainak rokonai

Három évvel a 17 halálos áldozatpt követelő tragédia után most úgy tűnik, megszületett a megegyezés a veronai buszbaleset áldozatainak rokonai és a busztársaság biztosítójának képviselője között. A Bors úgy tudja, hogy eredetileg március 2-án lett volna egy találkozó az érintettek részvételével, a koronavírus miatt azonban ezt lemondták. Videóchat segítségével azonban mégis megtartották az egyeztetést, aminek a végén úgy tűnik, megszületett a megegyezés.

– A biztosító korábban azt mondta, csak akkor teljesíti a kifizetéseket, ha mindenki – a túlélők és az áldozatok hozzátartozói egyaránt – elfogadja a nekik tett ajánlatot. Ez korábban egy ügyvéd miatt hiúsult meg, most azonban sikerült elérni, hogy különválasszák a túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak kifizetését – mondta a lapnak Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a tragédiában..

Egyelőre a rokonok kártalanításáról szól a megegyezés, ami több millió eurós, tehát több százmillió forintot jelent, ezt osztják majd szét az arra jogosultak között. Noha a hazai biztosítási gyakorlathoz mérten is hatalmas összegről van szó, a családtagok fájdalmát ez sem feledtetheti.

Forrás: Blikk

További híreink

A lengyel kormány meglépte, amit a Fidesz nem mer: kárpótlás jár az oltások mellékhatásaiért

Irányi Dániel

“Gyarmati múltja” miatt fizet kártérítést Németország Namíbiának

Irányi Dániel

Repceföldön alvó migránsokat gázolt egy traktor a szerb-román határnál

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben