-1.3 C
Budapest
2021. január 15., péntek
Magyar Jelen
Belföld

Többezer éves sírokra bukkantak Tiszadobon

Három csontvázas és egy urnás, hamvasztásos sír, valamint néhány hulladékgödör került elő tiszadobi Andrássy-kastély udvarán. A feltárt sírok legalább háromezer évesek.

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán. Glázer Tamás, a kastélyt fenntartó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ásatás a kastély parkjában zajló felújítási és parkosítási munkálatok miatt indult el, a sírokra a vízvezeték új nyomvonalának kialakításakor bukkantak a szakemberek. –  Jelenleg három csontvázas és egy urnás, hamvasztásos sír, valamint néhány hulladékgödör került elő a földből – mondta az igazgató a távirati irodának.
Mint fogalmazott, a sírok és telepobjektumok a középső bronzkori füzesabonyi kultúra hagyatékához sorolhatók. A csontvázas sírok bal oldalukra zsugorított testhelyzetben kerültek elő, vagyis női sírok voltak. – Nemükre abból lehet következtetni, hogy abban a korszakban bevett szokás volt a zsugorított temetkezés: a férfiakat többnyire a jobb, a nőket pedig a bal oldalukra fordítva temették el. Az elhunytak mellé – túlvilági útravalóként – edényekben helyeztek ételt és italt, a feltételezések szerint családi, kiscsoportos temetkezésekre bukkantak a régészek. A leletek kora körülbelül 3000-3500 év lehet – tette hozzá a NÖF igazgatója.

Az idei már a sokadik szezonja a nyíregyházi múzeum régészeinek a tiszadobi Andrássy-kastélyban: korábban a kastély felújításakor, legutóbb pedig 2017-ben, szintén a park területén végzett vízvezeték-rekonstrukciókor találtak bronzkori sírokat.

 

 

Fotó: bumm.sk

Kapcsolódó híreink

Példát mutatnak a Mi Hazánk polgármesterei: nem vesznek fel jutalmat!

Varga Lilla

Diplomata útlevelet kér Toroczkai László

Gabay Dorka

Horvát parancsnoka van a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben