18.3 C
Budapest
2022. május 21., szombat
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Kultúra

Toroczkai- Nem hagyhatjuk, hogy arctalan, gyökértelen, kevert, rabszolga nép legyünk

Néhány héttel ezelőtt egy francia lap, a Breizh-info Magyarországon járt és interjút készített Toroczkai Lászlóval. A Mi Hazánk elnökét Ásotthalmon látogatták meg, a migráció mellett a permanens identitásharc is szóba került. Francia barátunknak köszönhetően az interjú magyar nyelvű leiratát mi is közöljük.

Breizh-info: Ön a szerb-magyar határon fekvő Ásotthalom polgármestere. Mesélne magáról pár szót a francia olvasóknak?

Toroczkai László: 8 éve, háromszor megválasztott polgármestere vagyok Ásotthalomnak, elnöke a Mi Hazánk Mozgalomnak, és megyei képviselő is vagyok a Csongrád-Csanád Megyei közgyűlésben, immár 11 éve. Három gyermekem van, egy tanyán élek a magyar-szerb határon, én vagyok az első olyan ember az EU területén, aki a saját házában, a saját udvarában is bármikor találkozhat migránsokkal.

Franciaországban Önt úgy ismerik, mint azt a polgármestert, aki megállította a Szerbia felől érkező illegális bevándorlást. Elmondaná, hogy miért tartja fontosnak az illegális migráció megállítását és a kerítés építését ? Úgy gondolja, hogy Európának követnie kellene az Ön példáját ?

Először 2012-ben találkoztam nagyobb migráns csoportokkal. Akkor még a magyar kormány, ahogy az EU többi kormánya sem beszélt az illegális migráció problémájáról. 2013-ban én már azért indultam a polgármester választáson, hogy tegyek valamit, hiszen én ott élek a magyar-szerb határ közelében, ami egyben az EU külső határa is. Ezért lettem polgármester és jó, hogy polgármester lettem, mert 2014-től már nagyon sokan jöttek, napi több száz migráns tört át akkor csak itt, a településen. De akkor a határ teljesen nyitott volt. Egyrészt megszüntette a korábbi balliberális kormány a határőrséget, tehát nem védte senki a határt, másrészt pedig nem volt semmi fizikai akadály.

Én 2014-ben már polgármesterként kezdtem, elsőként, a határvédelembe azzal, hogy megalakítottuk a mezőőrséget. Ez egy önkormányzat kezében az egyetlen lehetőség Magyarországon arra, hogy fegyveres testületet hozzon létre. A mezőőrséget 2014-ben hoztuk létre itt Ásotthalmon, a kezdeményezésemre. Ez volt az első olyan fegyveres rendvédelmi szervezet, amely elkezdte védeni a határt és megállítani a migránsokat.

Aztán 2014 év végén láttam azt, hogy ez sem elég, hiszen akkor már nem több százan, hanem 2015 év elején már több ezren jöttek, nem akart szűnni a migráns áradat. Jöttek mindenhonnan, Koszovótól kezdve a Közel-Keletig, Afganisztánig, Bangladesig és az afrikai országokig mindenhonnan. Ekkor kezdtem azt kérni a magyar kormánytól, hogy építsünk kerítést ide, a magyar-szerb határra. Ezt kezdetben a magyar kormány elutasította, aztán 2015-ben megépítette, a legnagyobb örömömre, ezt a kerítést. Az volt még a kérdése, hogy miért kezdtem ehhez hozzá. Én azt gondolom, hogy ez a természetes. Az az abnormális, hogy azok, akiknek ez lenne a dolga, tehát az európai kormányok, az európai, határon fekvő települések polgármesterei nem ugyanezt teszik mindenhol. Mert hogy ha valaki hívatlanul betör a házamba, betör a kertembe, akkor kerítést építek a házam köré és elkezdem védeni a házamat. Ez a normális. Az az abnormális, aki nem így cselekszik.

Most mi a helyzet a határon ? A kerítés már évek óta áll és működik. Próbálnak még illegális migránsok átjutni a határon ?

Ez a tömeges migráció, ami Európa felé tart, magától nem fog megállni. Ez a következő 100-200 évben biztos hogy nem fog megváltozni. Ha meg is fog állni, akkor is lehet, hogy azért, mert már a migránsok lesznek többségben, nem pedig a tősgyökeres európai bennszülöttek. Ezt egyetlen egy módon lehet megállítani, mégpedig ha katonai erővel az EU külső határainál megállítják. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy egyre több migráns jön megint ebben az évben. Ennek nagyon sok oka lehet, de csak részben oka az, ami Afganisztánban történt. Látunk afgánokat, de nem csak afgánok jönnek. Ennek a fő oka az, hogy most már több tízmillió nem európai van az EU területén, akik folyamatosan szervezik a rokonaik, az ismerőseik, a barátaik, a korábbi szülővárosuk, a szülőfalujuk lakosainak az Európába költöztetését.

Ön személyesen is tapaszatlja ezt ?

Az első pillanattól kezdve. Volt, hogy több ezer ilyen üzenetet és fénykép felvételt láttunk… Most éppen Szegedről jöttem, ahol a megyei rendőrfőkapitánnyal tárgyaltam, tehát vannak információim arról, hogy itt a migrációt konkrétan afgán és marokkói bűnbandák szervezik jelenleg, a szerb oldalon.

Ez most már egy öngerjesztő folyamat. Már nem is kellenek a liberálisok, nem kell Soros, magukat szervezik, maffia-szerűen.

Ön azt mondta, hogy hacsak nem teszünk valamit, akkor ez a folyamat még évszázadokig nem fog megállni. Jelenleg is migrációs krízis zajlik a belarusz-lengyel határon. Az ön véleménye szerint mit lehetne ezzel tenni ? Vessenek be katonai haderőt, fegyvereket ? A határvédelem önmagában nem elegendő megoldás, hiszen mindig lesznek emberek, akik megpróbálnak átjutni rajta. Mi lehetne a végső megoldás Ön szerint ?

Azt kell megérteni, hogy ez kizárólag politikai kérdés.

Ha van politikai szándék, akkor ezt a migrációt meg lehet állítani, akkor az európai nemzeteket meg lehet védeni.

Ha az a politikai szándék, ami jelenleg az EU vezetőinek a szándéka, hogy az összes európai népet, nemzetet meg kell semmisíteni és csak egy összekevert, identitás nélküli népességet kell az Európai Unióban megteremteni, akkor ez a migráció folyamatosan működni fog, folyamatosan jönni fognak. Az, amit most a lengyel-belarusz határon látunk a legtökéletesebb példája ennek, ugyanis ott most van egy politikai akarat. Ott két dolog találkozott: van egyszer az EU vezetőinek az akarata, akik folyamatosan szervezik, hívják, invitálják a migránsokat azzal, hogy gyakorlatilag bármit megtehetnek a migránsok. Papír nélkül, törvénytelenül bejöhetnek, betörhetnek, amit mi, akik itt születtünk, mi nem tehetünk meg az Európai Unióban, de ők igen. Olaszországban éveken át láttam azt, hogy az afrikai bevándorlók mindenféle engedély nélkül árusíthatták a hamisított cuccaikat az utcákon, miközben egy született olasznak vagy magyarnak, vagy lengyelnek az Európai Unióban mindenféle engedélyt ki kell váltania, minden jogszabálynak meg kell felelnie. Mi az önkormányzattal most nyitottunk itt egy éttermet, fél évig csak a papírmunkát intéztük, az engedélyeket, ahhoz, hogy egy új éttermet nyitni tudjunk. De egy afrikai bevándorló, az utcán, Olaszországban, vagy gyakorlatilag bárhol – Franciaországban,  Párizsban is láttam  –  az utcán árulhatja a hamis dolgait számla nélkül, engedély nélkül, cég nélkül. Hogyha ezt látják a migránsok, ez egy invitáció. Tehát kaptak egy meghívást az Európai Unióba. Ez az egyik oka annak, hogy jönnek migránsok. Ezt látjuk a lengyel-belarusz határon. Ugyanakkor ott most van egy politikai helyzet is, mégpedig az, hogy a Belarusz kormány adott nekik gyakorlatilag egy repülőjegyet, hogy jöjjenek. Az EU vezetői és Lukasenko is benne vannak ebben. Ezért most megjelentek a litván, a lett, meg a lengyel határon is. Nálunk azért jönnek, mert egyrészt mi földrajzilag útba esünk, másrészt pedig Szerbiában sajnos nem lépnek fel kellőképpen keményen a marokkói meg az afgán bűnbandák ellen, akik ezt szervezik. Tehát a kérdés elsősorban az, hogy politikai akarat van-e. Jelenleg politikai akarat sem az Európai Bizottság, sem az Unió vezetői részéről nincsen, sem az Európai Unióval határos országokban, mint például Belarusszia vagy Szerbia.

Illetve még a kérdésére válaszolva: nagyon egyszerű, hogy milyen technikai lehetőségek vannak. Egyrészt a határokat igenis meg lehet védeni. Katonai jellegű határőrséggel meg lehet védeni, tengeren, szárazföldön, bárhogy. Rendszersen előfordul itt, hogy kővel dobálják a rendőröket, gyakorlatilag hetente történik támadás a határt őrző magyar katonák és rendőrök ellen. Ha felfegyverkezve, ha csoportosan, ha kővel vagy bármilyen eszközzel megtámadják a rendőrt vagy a határőrt a határon, akkor igenis tüzet kellene nyitnia a rendőrnek és a határőrnek és  ezt fegyveres támadásnak kell minősíteni. Tehát, akár le kell lőni azt, aki fegyveresen rendőrre támad. Az Amerikai Egyesült Államokban, ha bárki felfegyverkezve rendőrre támad, a rendőr azonnal le is lövi. Hát akkor miért nem lehet ezt megtenni az Európai Unió határain felfegyverkezve támadó migránsokkal, akik között egy csomó terrorista volt már eddig is? Tudunk róla, hogy voltak terroristák köztük.

Itt jöttek át Ásotthalomnál, a magyar határon azok a terroristák, akik a Bataclan merényletet Párizsban elkövették.

Tehát itt terroristák jönnek keresztül, megtámadnak határt őrző rendőrt és a rendőr, a katona pedig nem lőhet vissza? Ez teljesen abszurdum. Másodsorban pedig az Európai Unió rengeteg pénzt költ a migránsokra, és ad – akár Törökországnak – óriási pénzeket az adófizetők pénzéből. Ennek a pénznek a töredékből lehetne bármelyik afrikai országban, az afrikai országok többségében vagy Európán kívül némely olyan országban, amelynek a kormányát nagyon könnyen meg lehet győzni egy kis euróval, hogy ott állítsunk fel olyan tábort, ahova az első repülőjárattal az EU területéről az elfogott illegális migránsokat el lehetne vinni. Oda kell szállítani őket Sierra-Leonéba vagy Libériába, bárhova, ahol egy adott kormány elfogadja az euró milliókat az Európai Uniótól, és legyenek ott, az ideiglenes táborban a menedékkérelmük elbírálásáig, és onnan csak olyan jöhet vissza az EU területére, aki tényleg politikai üldözött és befogadhatja egy európai ország. Tömegében oda kell vinni őket és onnan aztán mehetnek, ahova akarnak, azok, akik egyébként törvénytelenül és jogalap nélkül akarnak menedékkérelmet beterjeszteni az Európai Unióban.

Mit gondol a nyugati sajtóról ? Én úgy gondolom, hogy a mainstream médiának szerepe van a kialakult helyzetben. Két példát is tudok említeni a közelmúltból : például, amikor a november 11-i varsói Függetlenségi menetet az AFP hírügynökség, amelynek híreit a legtöbb francia média átveszi, pejoratív jelzőkkel illette. Vagy amikor néhány éve Magyarországon elkezdett épülni a kerítés, a nyugati média ezt is negatívan tálalta. A francia olvasók ezáltal – mivel nem igazán ismerik sem Lengyelországot, sem Magyarországot – egy erősen elfogult képet kapnak a sajtón keresztül.

Nincs mit tenni. A mainstream médiát és a politikai vezetőket le kell cserélni, mert enélkül nem lesz változás. Egyébként ez egy  egyszerű dolog. Örömmel látom, hogy például a lengyelek vagy a magyarok ezt elkezdték. Nyilvánvalóan a mainstream médiát nyugaton és gyakorlatilag mindenhol – ez így volt Magyarországon is, és még jelenleg is így van – a globalista erők pénzelik. A média és a politika mindig veszteséges vállalkozás. Valakiknek pénzelni kell. Két lehetőség van: vagy az állam, és azt gondolom, akkor még jobban átlátható, vagy ezek a titokzatos, háttérben működő globalista erők, pénzemberek, akik mondjuk a Világgazdasági Fórum mögött állnak. Ha ők pénzelik –  jelenleg ez van Európában –  a mainstream médiát, akkor rólunk a mainstream média nyilvánvalóan hazudni fog, mert

ezeknek a globalista erőknek pont az az érdeke, hogy Európában megszűnjenek a nemzetállamok és egy ilyen arctalan, gyökértelen, lehetőleg kevert, rabszolga népesség legyen.

Mivel Önök franciák, annyit még hozzátennék, hogy én azt gondolom, hogy ezt Európában mindenhol elég könnyen meg lehet csinálni. A könnyűt nyilván úgy kell értelmezni, hogy nem olyan könnyű, mint bemenni a boltba és venni egy kiló kenyeret. Ehhez kellenek a megfelelő politikai vezetők. Szerintem ez egy fontos kérdés, hogy minden országban az embereknek, Önöknek, a nézőknek, az olvasóknak meg kell találni a megfelelő politikai vezetőket. Ha megvannak a megfelelő politikai vezetők, akkor ez egy megvalósítható modell lehet, bárhol Európában ezt meg lehet csinálni. Önöknek, franciáknak van talán a legnehezebb helyzete, mert Franciaországban a legantidemokratikusabb a választási rendszer. Tehát ebből a szempontból nehéz, de én azt látom jelenleg, ha a franciaországi politikai helyzetet nézem, hogy nemcsak a lengyel vagy a magyar politikai helyzet reménykeltő, mert az emberek ébredeznek ebben a két országban, hanem láthatóan a franciák is ébredeznek, csak a franciáknak meg kell találniuk a megfelelő politikai vezetőket, akik tényleg alkalmasak arra, hogy ezt a közepesen tehetséges Emmanuel Macront legyőzzék az elnökválasztáson.

Ön közpénzről beszél, a közszolgálati média, a sajtó támogatásáról. Franciaországban sok köz – és magántulajdonban lévő média működik, de ezek nagy része liberális beállítottságú, balra tolódott. Franciaországban a legtöbb média állami támogatás nélkül csődbe menne. Ott van például a L’Humanité című kommunista napilap, amelynek alig van olvasója, de a támogatásoknak köszönhetően mégis fenn tud maradni. Ezért nem hiszem, hogy megváltozna a helyzet, legalábbis Franciaországban biztosan nem.

Én úgy tudom, hogy média talán szabadabb Franciaországban. Sokszor azt látom, hogy

ott nem lehet megcsinálni azt, ami Magyarországon most is történik egy olyan párttal, mint az én pártom, amelynek parlamenti képviselői vannak, megalakulásunk pillanatában 3,3%-os eredményt értünk el, azóta az önkormányzati választásokon 5% körül teljesítettünk, tehát folyamatosan nő a támogatottságunk, polgármestereink vannak, megyei közgyűlésben vagyunk, és gyakorlatilag nulla a média megjelenésünk az utóbbi egy évben.

Franciaországban azért ezt nem nagyon lehet megtenni. Nem ismerem az ottani jogszabályokat meg a törvényeket, de ott ennyire nem lehet úgy csinálni, mintha egy adott párt nem létezne. Magyarországon semmi ilyen jellegű szabályozás nincs. Nyilván ez egy bonyolult kérdés, ugyanakkor a politikai választási rendszer pedig sokkal antidemokratikusabb Franciaországban, mint Magyarországon, ott gyakorlatilag nincs listás eredmény, a töredékszavazatok elvesznek. Így aztán nagyon könnyű  az elnökválasztás második fordulójában összeállni a nemzetellenes erőknek, a kommunistáktól a globalistákig mindenki összeáll, hogyha nemzetellenes kérdésről van szó. Nyilván vannak nehézségek, de nekünk most nem a nehézségekre kell összpontosítani, hanem hittel el kell kezdeni küzdeni, harcolni. Az embereknek kell tenniük azért, ha változást akarnak. Ne várjanak arra, hogy majd csoda történik, ne várjanak arra, hogy jön majd valami nagy, gazdag ember és megfinanszírozza a kezdeményezéseiket. Kezdjék el, ahogy azt mi csináltuk, itt Magyarországon, vagy a lengyel barátaim, kezdjék el a nulláról. Mi fiatal, lelkes huszonéves fiatalokként elkezdtük és most parlamenti képviselők vannak közöttünk, ott vagyunk a törvényhozásban és ami ennél szerintem sokkal fontosabb: olyan hatást tudunk gyakorolni, például az előbb említett a migrációra olyan hatást tudtam gyakorolni, hogy a kerítés végül is az én ötletemként, de megépült, és ez a legfontosabb. Tudunk komoly eredményeket elérni Európába.Tenni kell érte.

A covid járvány kapcsán a magyar kormány a franciához vagy az osztrák példához hasonló politikát folytat. Ez sok nyugati elemzőt meglepett, hiszen a magyar kormánytól nagyobb ellenállásra szoktak számítani. Ön hogyan látja ezt a helyzetet?

Nagyon egyszerű. A Világgazdasági Fórum elnöke, Klaus Schwab, gyönyörűen megfogalmazta ezt, amikor megjelent a koronavírus. 2020 júniusában tartott egy ünnepi konferenciát Svájcban, Davosban, ahol bejelentette, hogy azt ünneplik, hogy 50 éves a Világgazdasági Fórum, de valójában nem volt még 50 éves, jóval több mint fél évvel később, 2000 januárjában – ha jól emlékszem –  volt 50 éves. Az ünnepi kongresszuson aztán bejelentette a Great Reset-et, a nagy újraindítást, ami tulajdonképpen egy új világrendnek a kialakítását szolgálja. Hogyha megnézzük, akkor látjuk, hogy nagyon komoly politikai, gazdasági körök telepedtek rá a koronavírusra, akiknek a hatalma most még nagyobbra nő, a tömegek pedig még szegényebbek lesznek, nagyon leegyszerűsítve most erről szólnak a folyamatok. A Világgazdasági Fórumnak az úgynevezett, a „Holnap globális vezetői” nevű programjában a 90-es évektől kezdődően a következő állami vezetők vettek részt: Emmanuel Macron, Orbán Viktor, Angela Merkel, az Európai Bizottság jelenlegi és korábbi vezetői. Tehát ez a kapcsolati háló nyilván a mai napig működik, a mai napig létezik. Nehéz nem észrevenni, hogy vannak olyan globális gazdasági, pénzügyi körök, amelyek ebből óriási hasznot húznak, miközben egyébként mára kiderült, hogy az oltásokkal kapcsolatban hazudtak nekünk. Nagyon sokáig az volt a propaganda, hogy az oltás majd megállítja ezt a vírust. Mi tudtuk, az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy az oltás nem tudja megállítani, sem az influenzát, sem az egyéb hagyományos koronavírusokat és még ezt a valószínűleg laboratóriumban kutyult újfajta koronavírust sem. Ennek ellenére tovább erőltetik a vakcinákat, ami megint csak óriási üzlet a gyógyszergyáraknak, a vakcinagyártónak és például Bill Gatesnek, aki nagyon érdekes módon 2019 szeptember 4-én fektetett be a BionTech-be, a Pfizer-BionTech vakcinába. Micsoda véletlenek vannak, hogy Bill Gates is pont ekkor fektetett be egy vakcinagyártóba, amit egyébként az egész világ médiája úgy hozott le, hogy ő jótékonyságból adományozott a gyártónak, míg a német kormány honlapján az invest szó szerepel és ő valójában befektetőként jelenik meg.

Magyarországról nézve, Ön szerint a berlini fal és a vasfüggöny most megfordult ? Ön élt a kommunizmus alatt, harcolt is ellene. A kommunizmus végül összeomlott, Nyugat-Európában jelenleg elvileg nincs is jelen, de van wokeizmus és tömeges bevándorlás ? Ön szerint Nyugat-Európa lehet az új « keleti blokk » ? Mit üzen a francia olvasóknak ?

Nem gondolom, hogy itt cserélődésről van szó, több okból sem. Egyrészt a kommunizmus gyökerei ugyanazok, mint a jelenlegi globalizmusé, amely migrációt hoz be Európába. Ugyanarról az erőről beszélünk, csak más módszereket használnak. A kommunizmus totalitárius eszközöket használt, most meg, többek között a koronavírusra is hivatkozva, haladunk egy ugyanilyen totalitárius világ felé, de ez még azért nem olyan, mint a kommunizmus, amelyben mi gyerekek voltunk. Az egy totális, tényleg totalitárius diktatúra volt, de halad ez az úgynevezett nyugati világ most a totális diktatúra felé, amiben egyébként élen járnak például a nagy globális techcégek, a közösségi média a cenzúrával, tiltásokkal, tehát ennek sokféle módszere van. Én azt mondom, hogy ugyanarról az erőről beszélünk, csak eszközöket váltott. Másrészt azért sem gondolom a cserélődést, mert lehet, hogy nyugatról úgy tűnik, hogy mi magyarok, csehek, szlovákok vagy éppen lengyelek nem küzdünk ezekkel a problémákkal, pedig pontosan ugyanolyan problémáink vannak, csak ide legfeljebb kevesebb migráns jön, de csak azért jön kevesebb migráns, mert nagyon alacsonyak a bérek. Itt borzasztóan alacsony bérek vannak, az emberek szegények, ezért nem maradnak itt a migránsok. De abban a pillanatban, ahogy a nyugati bérek zuhannak, a miénk egy picit emelkedik, tele leszünk migránssal, mert egyelőre az Európai Unióban élünk, tehát ez ugyanaz az entitás. Bármikor ide jöhet a Franciaországban élő, több millió afrikai, ha már jobban megéri Magyarországon. Ez kizárólag a fizetések, a gazdaság pillanatnyi állásának a függvénye.

Mi ugyanabban a problémában vagyunk, a mi fiataljainkat ugyanúgy éri a TikTok, a Facebook, a mindenhonnan, a közösségi médiából ömlő szemét és nekünk is itt van az RTL Klub.

Legtöbben az RTL Klub Híradóját nézik. Az összes többi TV-nek a híradóját nem nézik töredék annyian, mint amennyien az RTL Klubét. Minden este egy millióan nézik Magyarországon annak az RTL Klubnak a híradóját, aminek a székhelye Nyugat-Európában van, de egyébként pontosan ugyanúgy nem nyugat-európai, hanem ez egy globalista erő. Szóval ugyanaz az erő nyom el minket is.

A franciáknak azt tudom csak üzenni, hogy hogy harcoljanak ugyanúgy, mint ahogy mi magyarok harcoltunk a kommunizmus ellen 1956-ban vagy ahogy jelenleg harcolunk a migráció megállítása érdekében, vagy a különböző devianciák, a liberalizmus ellen. Küzdeni kell és használni kell mindig, amit éppen lehet. Ha kell, akkor a social mediat kell használni, ha kell, akkor csinálni kell olyan weboldalakat, mint amilyen az önöké is, és hinni kell abban, hogy nekünk kell változást elérni.  Én azért nézem a francia nemzeti politikusok tevékenységet a közösségi médiában, és én, akit üldöz a Facebook és ugyanúgy letiltott mint mondjuk Donald Trump-ot – és bíróságon perelem emiatt facebook-ot –  fogtam magam, nem adtam fel a harcot, miután

a Facebook letiltotta azt az oldalamat, ami Magyarországon a legaktívabb és legnézettebb politikusi oldal volt, és átmentem a YouTube-ra és most én vagyok a legnépszerűbb magyar politikus a YouTube-on.

De látok francia vezető politikusokat, akiknek sokkal több híve lehetne, mint nekem, mert sokkal több franciául beszélő francia ember van, mint magyar a világon és azt látom, hogy töredék olyan aktivitást vagy nézettséget tudnak elérni, akár a YouTubon vagy bárhol a közösségi médiában, mint én. Tehát én azt gondolom, hogy ha nem jók a vezetők, akkor le kell őket váltani. A francia embereknek, a francia népnek kell a kezébe venni az irányítást és a franciák ebben mindig nagyon jók voltak. A forradalmakban, a sztrájkokban, a tüntetésekben a franciák a legjobbak Európában, csak itt az ideje, hogy végre a saját nemzetünkért is elinduljanak, ne csak azért, mert emelik az adókat. Menjenek ki a saját hazájukért, mert 10-20-30 év múlva már biztos, hogy nem lesz esélyünk sem arra, hogy Franciaország megmaradjon franciának.

(https://www.breizh-info.com/2021/12/31/177039/laszlo-toroczkai-maire-dasotthalom-hongrie-les-francais-sont-les-meilleurs-deurope-en-revolutions-greves-manifestations-il-est-temps-quil-se-mettent-en-branle/)

A francia lap külön interjút közölt az egyik ásotthalmi mezőőrrel is, hamarosan ezzel az anyaggal jelentkezünk.

További híreink

Ausztria felől jöhet a hatodik hullám- Boldogkői szerint újra maszkot kellene hordani

Faragó Dániel

A mai napig szabadlábon van egy 11 éves kislány zaklatója

Szabó Norbert

Eljött a meccs napja

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen