16.2 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

Toroczkai: “Tiltsák be a cigányságot hergelő, uszító csoportokat”

A Mi Hazánk Mozgalom számos büntetőfeljelentést tett a tegnap Sályon történtek miatt, valamint a TASZ-t is betiltaná – derült ki Toroczkai László, a Mi Hazánk elnökének sajtótájékoztatóján.

Toroczkai szerint a “magukat roma ellentüntetőknek nevező törvénysértők” – mintegy 150 fő – zárták le a 3-as főutat és ezzel próbálták megakadályozni a Mi Hazánk Mozgalom törvényes, bejelentett és engedélyezett demonstrációját.

A Mi Hazánk elnöke szerint a rendőrségnek az összes ellentüntetőt elő kellett volna állítania, ha törvényszerűen és szakszerűen szeretett volna eljárni. “Körülbelül egy órán keresztül nem léptek fel ezek ellen az agresszív, erőszakos törvénysértőkkel szemben” -mondta.

Toroczkai László szerint az is problémás, hogy tudomásuk szerint Sályban csak az általuk bejelentett rendezvény volt az egyetlen törvényes demonstráció, ennek ellenére ott is ellentüntetők próbálták megakadályozni a méltóságteljes felvonulásukat.

“Demonstrációnknak az volt a célja, hogy a magyar állam tartsa be a törvényeket és lépjen fel a leghatározottabban a bűnözőkkel szemben Borsod megyében”

– mondta. “Lépjen fel a leghatározottabban azokkal szemben, akik szeparatista törekvéseket fogalmaznak meg.”

Már büntetőfeljelentéseket is tettek az elmúlt napokban. Ennek következményeként

szombaton már egy roma ellentüntetőt az otthonában állítottak elő a BRFK munkatársai.

Ezen esetekben nagy nyilvánosság előtt elkövetett halálos fenyegetésekről, zaklatásokról van szó. Természetesen a törvénytelen útlezárókkal szemben is megteszik a a jogi lépéseket.

Toroczkai szerint a hatóságnak ezt maguktól kellett volna megtenniük, hiszen törvényes, bejelentett gyülekezés megakadályozásának kísérletéről volt szó, ami önmagában is büntetőjogi kategória.

Továbbá követelik, hogy

“tiltsák be azokat a magukat roma jogvédő szervezetnek tekintő csoportosulásokat, mint például Száva Vincéék csoportja. Akik hergelték és uszították a cigányságot arra, hogy törvénytelenségeket kövessenek el, a mi törvényes, bejelentett, engedélyezett és erőszakmentes felvonulásukkal szemben” – mondta.

De ugyanúgy a TASZ betiltását is követelik, mely szintén részt vett az uszításban, zárta sajtótájékoztatóját.

További híreink

Súlyos higiéniai hiányosságok miatt zárattak be egy budapesti hamburgerezőt (videóval)

Irányi Dániel

Kattant a bilincs a 23 éves, unokázós “csalón” Budapesten

Varga Lilla

A 30 napos tiltás lejárta után sem engedi vissza a Mi Hazánk oldalát a Facebook

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen