11.7 C
Budapest
2021. április 11., vasárnap
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

“Tovább tart az emberek hülyének nézése”

– Tavaly novemberben azt ígérte Orbán Viktor, karácsonyra szabadulhatunk, majd azt, januárban és februárban részleges enyhítések várhatóak, majd azt mondták, kétlépcsős nyitás lesz márciusban és áprilisban, ezekből semmi nem lett – jelentette ki Lantos János, a Mi Hazánk esztergomi elnöke.

A párt Esztergom főterén tiltakozott a lezárások ellen, ahol egy sajtótájékoztató keretén belül Lantos kifejtette, a kormány egy olyan nemzeti konzultációval igyekszik az időt húzni, amelyben valójában nincsenek valós válaszlehetőségek. Szerinte most már, hogy itt a vakcina, aki veszélyesnek tartja magára nézve a vírust, addig egyénileg is megoldhatja, hogy nem megy közösségbe, viszont a magyar államadósság az 1995-ös szintet éri el, amelynek súlyos, gyermekeinket is érintő következményei lesznek.

– A magyar gazdaság nem olyan, mint egy autó, mely a ház előtt parkol és bármikor újra lehet indítani, ez egészen más természetű kérdés

– mutatott rá.

Kifejtette, nem orvosok és szakemberek, így ehhez a részéhez nem szólnak hozzá, de azt kijelentette, józan paraszti ésszel is belátható, ha a korlátozásokat elviekben azért hozták, hogy legyőzzük a második hullámot és ennek ellenére kitört a harmadik hullám, akkor ott valami nagyon nincs rendjén. Ezért felmerül a kérdés, mi van, ha az egész már nem a vírusról szól, hanem bizonyos globális körök terveiről, melyek “egy új világrendet akarnak teremteni”.

De reagált az egészen friss hírekre is, hiszen éppen ma jelentették be, hogy még drasztikusabb korlátozásokat vezettek be. Bezárják többek között az óvodákat és iskolákat is.

– Semmi súlya már a szavuknak, ígéretekből tele a padlás, tovább folyik az emberek hülyének nézése, egészen biztosan nem fognak engedni nyomásgyakorlás nélkül, és ennek kell az élére állnunk

– nyomatékosította Lantos.

Méhes Szilveszter, esztergomi vendéglátós pedig arról beszélt, hatalmas a bizonytalanság, semmit nem tudnak, ők sem hisznek már az ígéretekben, és nagyon sok kollégájáról tud, akik már egészen biztosan nem fognak újra kinyitni a városban.

– Nem tudjuk elfogadni a kormánynak azt a hozzáállását, hogy még mindig nem kerültünk át a megtűrtek kategóriájába, továbbra sem tudjuk, mi lesz velünk, miből fogunk megélni, nem tudjuk, hogy ez a 10 milliós hitelkeret mit takar, kik jogosultak rá, illetve, hogy mi lesz három év múlva, akkor tudunk-e egyáltalán dolgozni

– fogalmazott Méhes.

Elmondta, az sem tisztázott még, azok bérleti díjával mi lesz, akik nem az államtól vagy az önkormányzattól bérlik a helyiséget. Esztergomban nem értik, hogy miért nem nyithatnak ki legalább a kerthelyiségekben akár létszámkorlátozással. Nekik még így is jobban megérné, mint az elvitelre való kiszállítás, hiszen, mint mondta, ez a bruttó bevételüknek mintegy 30 százalékát jelenti csupán. Igazságtalannak tartják, hogy nagyon sokan beruháztak például a plexifalak beszerelésére, és ezt sem használhatják.

– De mi hiába nyithatunk ki esetleg, ha a turizmus halott, mert nem jöhetnek a turisták. Itt Esztergomban ha a Bazilikába nem jöhetnek, rajtunk ez nem sokat segít – fogalmazott.

– Mivel nem tudják, hogy mikor lesz újranyitás, ezért feleslegesen nem akarnak hitelt felvenni, hiszen már nem hisznek a kormány ígéreteiben, hiszen nemegyszer bebizonyosodott, hogy nem teljesülnek, nem lehet tervezni, ezért inkább bezárnak és inkább valami másba fognak

– zárta gondolatait.

További híreink

Már elérhető a tűzifavásárlást megkönnyítő online piactér

Varga Lilla

Drogos pár öt hónapos gyermeke halt meg – vádat emeltek

Gabay Dorka

Nemi szervén szúrta az őt bántalmazó férfit

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben